Az idei évben kiemelt figyelmet kapnak a Budakeszi Vadasparkban a farkasok, azt követően, hogy önálló “lakrészbe” költözhettek.


Ulán, Andzsin és Bajir korábban a medvékkel élt “társbérletben”, a közelmúltban azonban önálló területet kapott, emellett külön szakember is foglalkozik a három farkassal. “A nagyobb mozgástérnek és a figyelemnek köszönhetően remélhetőleg a közönség elől sem bújnak el most már, és többet megmutatnak magukból” – mondta Mezei János, a vadaspark kommunikációs vezetője az MTI-nek.

Kifejezetten félénk, rejtőzködő állatok. A természetben, ha megérzik az ember szagát akár tíz kilométer távolságból is, elmenekülnek a közelből. Félénkségük is az oka annak, hogy nagyon nehéz őket az állatkertekben jól tartani – magyarázta a kommunikációs vezető.


A vadaspark három hím farkasa 2010-ben érkezett a Veresegyházi Medveotthonból, és mivel a mongol alfajt képviselik, mongol neveket kaptak. Nevük beszédes, mert Ulán – ami vöröset jelent – teljesen vörös színű. A legöregebb Andzsin, jelentése bölcs, nyugodt, az elsőként érkező Bajir pedig örömöt, ünnepet jelent.

A vadasparkban idén is találkozhatnak a látogatók a megszokott és kedvelt látványos etetésekkel, állatbemutatókkal és színes előadásokkal az állatok közreműködésével.

MTI

Fotó: Budakeszi Vadaspark

2014. január 5.

Hozzászólások