Király Lajos, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnöke legújabb könyvét, a Meditációk-at mutatta be a Zila Kávéházban 2016. február 18-án a Kávéházi Esték rendezvényen a szép számban összegyűlt közönség előtt. Az esten – a kialakult szokásnak megfelelően – új kiállítást is megnyitottak. Most Ősi Kovács Imre és műhelyének három bemutatkozó festőművésze állított ki.

 

kiraly-zila0

Ősi Kovács Imre és Király Lajos

A festőművészeket Sipos Mari költő, jelenleg Ősi Kovács Imre műhelyében tanuló festő mutatta be és nyitotta meg a tárlatot, aki kijelentette, hogy ő az utolsó tanítványa a mesternek…., de hát utolsókból lesznek az elsők – mondta. A kiállító művészek: Ősi Kovács Imre, Jónás Zsike, Szép Mária és Brilló Erzsébet.

Amint ifj. Zila László a megnyitó beszédében fogalmazott, a kiállított művek benépesítették a galéria üres falait. A kialakult gyakorlatnak megfelelően a képek a kávéház nyitvatartási idejében most is egy hónapig lesznek megtekinthetőek.

 

 

A Kávéházi Est kissé rendhagyó volt. A képzőművészeti, festészeti részben ugyanis irodalmi bemutatóra is sor került. Az Alkotóműhely vezetőjének, Ősi Kovács Imrének a könyvéből részleteket olvasott fel Erdődi Maya és Ladányi Maya. Ez utóbbi felolvasást meghallgathatják alábbi videónkban is.

Ezek után kezdődött el Király Lajos irodalmi könyvbemutatója. A szerzőn kívül szereplőként közreműködtek: Újvári Ferenc, Hoffmann Katalin, Lengyel Géza, Németh Nyiba Sándor, Tálas Ernő és Tárkányi Imre. Ezen sorok írója abban a szerencsés helyzetben van, hogy birtokában van ez a fantasztikus könyv! Olvasta és jelenleg is olvassa. A legtöbb ember ezt nem mondhatja el magáról. Még a szerencsések közé sorolhatók azok, – jóllehet nincs a kezükben a Meditációk című kötet – akik jelen voltak a szerzői esten, és a felolvasásokból ismerkedhettek ezzel a könyvvel.

 

 

A kötet verseket és prózákat tartalmaz. És még valamit: nagyon sok fotót, többségükben fekete-fehérben, de színeseket is. Minden könyv személyes üzeneteket is tartalmaz… Ez a könyv is. Nekem többet is. Ezekből most csupán kettőt említek. Az egyik az, hogy a könyv borítóját ismerős művész, portálunk egyik munkatársa, Kreischer Nelly tervezte. Ennek a dolognak további két üzenete is van számomra. Először az, hogy jó munkatársat választottunk mi is, akit Király Lajos is megbízott feladattal. Azután pedig maga a grafika, amely a Meditációk címhez és tartalomhoz készült művészi alkotás. Számomra nagyon kifejezi a meditációkat, a gondolkozásokat, az elmélkedéseket…, azt szűröm le belőle, hogy érdemes meditálni. A másik személyes üzenetnek érzem, látom, hogy a jó versek és jó próza mellé is szerencsés sok-sok (jó) fotót adni – no persze, ha van. Király Lajosnak volt!

 

 

Kedves Olvasók! A tudósítás szöveges részének itt vége. A három fotógaléria közül az elsőben a helyszínen készített felvételeim vannak az est szereplőiről, eseményeiről. A másodikban Király Lajosnak a saját könyvében megjelent fotók egy része került (színes változatban), amelyeket az USA-ban történt utazásán készített, a harmadik galériában pedig a Franciaországban tett látogatásainak fotói találhatók. A két utóbbihoz zenét is tettem.

 

 

A sort a szerzői esten készített videó felvételem zárja. Remélem, sikerül annyira megismerniük e könyvet, hogy utána keresni fogják! 

 

Szabó László

Az eredeti cikk ITT olvasható a 18. Kerületi Hírekben.

 

 

Hozzászólások