Kerekesné Papp Éva textilszobrász nemrég érkezett vissza egy alkotótáborból Horvátországból, Brac szigetéről. Bizonyára nagy élmény volt egyetlen magyarként részt venni a tábor munkájában. Erről is kérdezzük őt, valamint legújabb kiállításáról és arról, hogyan lopódzott be életébe a képzőművészet, és miként vert tanyát ott.

Kedves Évi! Mi keltette fel az érdeklődésedet a képzőművészet iránt? Már gyermekkorodban voltak jelei ennek?

Igazából mások sem voltak, csak jelek, amiket én csak mai fejjel raktam össze. Mindkét nagymamám kreatív volt, amolyan ösztönös újrahasznosítók. Az apai nagymamám hímezni tanított, tejes zacskókból horgolt lábtörlőket, az anyai nagymamám különböző szőtteseket csinált, majd régi ruhadarabokból gyönyörű párnákat varrt. Nekem gyerekkoromban a keresztszemes hímzés, rajzolás, olvasás volt a játék. Nagyon jól rajzoltam. Nagyobbacska koromban makramézni kezdtem. A könyvtárból kikölcsönöztem ilyen témájú könyveket, és megtanultam belőle. 

Később ruhákat rajzoltam, divattervező szerettem volna lenni. Az „Ez a divat”-ot vásárolgattam, ha volt rá pénzem, meg nagy néha a Burdát. Egyszer olyan gondolatom támadt, hogy én meg tudom varrni azt a blúzt, ami a magazinban van. A barátnőm kinevetett, mondván: „Talán az anyád hasában tanultál meg varrni?” Vettem bordó flanel anyagot és a szabásminta alapján az anyukám szovjet varrógépén megvarrtam a blúzt, amit aztán nadrág, és sok minden más követett. Volt, hogy az ismerősöm kislányának teljes nyári ruhatárat is készítettem. Már az OTP-ben dolgoztam felnőttként, amikor egy kreatív pályázaton 2. vagy 3. (már nem emlékszem pontosan) helyezést értem el egy alkalmi szoknya-blúz összeállítással. Máig őrzöm a nyeremény sütis tányérok egyetlen épen maradt darabját.

Aztán a gyerekeimnek szivárványos falvédőtől az ágytakaróig szinte mindent én készítettem. Később persze többféle kreatív technikát kipróbáltam, gyertyaöntéstől a mozaikozásig. A fürdőszobánk falán pl. kagylókból raktam ki a bordűrcsíkot, mert a burkoló azt állította, hogy nem lehet megcsinálni.
Ezek mellett egyre jobban érdekelt a lakberendezés. Az ilyen jellegű lapok a 80-as évekig visszamenőleg megvannak, és ez elkísér a mai napig.

MAN-DALA

Hol nőttél fel, milyen iskolába jártál? Mi lett a foglalkozásod?

Kisgyermekkoromat Kőrösszakálban töltöttem, majd hetedikes voltam, amikor Debrecenbe költöztünk. Később a szüleim visszaköltöztek oda, de én akkor már nem mentem velük. Ma újra Debrecen mellett élnek. A középiskolát a Csokonai Gimnáziumban végeztem, és hát nem lettem divattervező. Akkor még nem tudtam, hogyan működnek az álmok. Viszont ma már tudom, és a gyerekeimnél tudatosan figyelek erre. Biztatom őket és mindenkit, hogy merjenek harcolni az álmaikért. Lakberendezővé is csak a 3. gyerek megszületése után váltam. Szerettem, hisz a kreativitásomat ki tudtam élni, de belefáradtam a „mesterekkel” való csatározásba.

Mesélj a családodról, kérlek! Hol éltek?

Három, már felnőtt – vagy annak látszó – gyermekünk van. Debrecenben élünk. A lányom tavaly ment férjhez. A két fiam lakik még velünk. Mindig azt tanítottam a gyerekeimnek, hogy merjenek nagyot álmodni, mert amit el bírnak képzelni, azt meg is tudják valósítani. Meg, hogy merjenek kilógni a sorból. A lányom közgazdász, több diplomával, de gyönyörű kézműves tortákat készít, mert ez volt az álma. A középső fiam kiskorában mindent szétszedett, hogy megtudja, hogyan működött, míg jó volt. Ma telefonokat javít. A kicsi versenytáncos, a táncművészetire jár, és még kereskedelem marketinget is tanul.

        

           BEPÖRÖGVE                                                                                     EMLÉKKÖNYV

Mióta vagy textilszobrász? Annak nevezed magad? Hogyan formálódtál művésszé, és a művészet hogyan formálta át az életedet?

Sok év telt el úgy, hogy szerettem volna kimászni a mókuskerékből, de nem sikerült. Éreztem, hogy többet akarok, valami mást, de a bennem levő kötelességtudat nem engedett lépni, és nem is tudtam pontosan, merre kellene. Annyit tudtam, hogy valami kreatív tevékenység legyen.

A textilszobrászattal 4 éve találkoztam Tatán egy történelmi fesztiválon egy kis textilbaba formájában. Megtudtam, hogy ezt akár én is el tudnám készíteni. Ott, abban a pillanatban jött a megvilágosodás, hogy mit is akarok én igazából csinálni. Van egy mondás, amit Mark Twainnek tulajdonítanak, és így hangzik: „A két legfontosabb nap az életedben, amikor megszülettél, és amikor rájöttél, hogy miért.” Nekem ez volt az a nap!
Megkerestem a debreceni oktatót, de három alkalom után eltanácsolt, mert „túlságosan zizegek”. Lehet, hogy igaza van, elég pörgős, nyitott, családi eseményekkel teli életet élünk. Kicsit olaszosan. Szóval ez egy nagy áldás volt a számomra, mert onnantól kezdve végigjártam az országot, és Tatán, Budapesten, Isaszegen, Nyíregyházán, Jászfényszarun, mindenhol rengeteget tanultam. Mindenkinek sokat köszönhetek. Én nem tartom magam művésznek, bár szeretnék egyszer az lenni.

SPIRÁLMOK

Hogyan formálta át az életemet? Maga az alkotás önmagában is egy léleksimogató tevékenység, stresszoldó. Teljesen kikapcsol. Lassacskán áthelyeződött a fókusz az életemben eköré. Rengeteg új, szeretetteljes emberrel ismerkedtem meg, akiknek jó a társaságában lenni. Adott egy magabiztosságot, bár még van hova fejlődnöm ebben is. Segített rendezni emberi kapcsolatokat, új alapokra helyezve azokat. Olyan élményekben lett részem, amit azelőtt sohasem hittem volna. Új célokat tűztem ki. Megtaláltam az elveszett álmaimat, még ha nem is azon a területen, amiről lánykoromban álmodtam.

Azt érzem, hogy kiteljesedek, ledöntöm a saját korlátaimat. Ugyanakkor azt is megtapasztaltam, hogy itt is jellemző a rivalizálás, fúrás, irigykedés, rosszindulat. Nyilván ezekből a helyzetekből is meg kell tanulnunk valamit, azért teszi elénk az élet. Minden kapcsolat azért jön létre, akár rövidebb, akár hosszabb, hogy fejlődjünk, tanuljunk egymástól, míg meg nem tanuljuk a leckét.

     

                             WATERBIRD                                                                VESNA

Számtalan kiállításod volt már. Mikor és hol volt az első, melyik a legemlékezetesebb, végül mesélj a legutolsó, a napokban Hajdúszoboszlón megnyílott tárlatodról, kérlek!

Az első kiállításom Tégláson volt 2018-ban az ottani könyvtárban egy nagyon kedves ismerősöm közbenjárásával, amiért azóta is hálás vagyok Neki! De az intézmény vezetőjétől kezdve minden dolgozójuknak is roppant kedvező volt a hozzáállása. Nem hittem eléggé önmagamban, úgyhogy kellett a kezdő rúgás! Ennek a visszhangja egy akkora pozitív löketet adott, amiből ma is tudok táplálkozni. Olyan, mintha több év telt volna el azóta, annyi minden történt.

Megemlíteném az egyik pályázaton különdíjként kapott kiállítást is, ahol színvonalas irodalmi műsorral kedveskedtek a szervezők, és olyan csupaszív emberrel ismerkedtem meg, mint N. Sebestyén Katika, ami végtelen megtisztelő volt a számomra.  Vagy a debreceni Vasutas Művelődési Házban rendezett kiállításomat, ahol egyik álmom vált valóra, hiszen kedvenc zenekarom, Tordai Zoltán és zenekara játszott, és a fiamék erre az élőzenére táncoltak. Felemelő volt.

MOSOLYGÓ TRÓFEA

Nagyon megérintett a „Tapintható Valóság” című kiállítás-sorozat is, amely a látássérült emberek részére lett kitalálva, és amely nem az én kiállításom ugyan, de egy nemes célért jött létre, és több képemmel szerepelhetek benne. Az külön boldogság és megtiszteltetés a számomra, hogy Aranyosi Ervin költő verset írt az ott szereplő három képemről.

A Hajdúszoboszlón rendezett kiállításról egy dolgot szeretnék elmondani azon túl, hogy nagyon kedves fogadtatás volt a vendégek és a vezetőség részéről is, ez pedig a következő: Míg raktuk fel a képeket, arra sétált egy ott dolgozó hölgy, és annyit mondott, hogy végig nézte a munkáimat, és olyan jó érzés fogta el, olyan pozitív életérzés kerítette hatalmába. Ennyi, amit akarok!

     

AZ ÖREG FARMER ÉS A TENGER                         POSZEIDON TAKARÍT 

Ki volt a segítőd, a mentorod? Hová jártál továbbképzésekre? Gyakran mégy alkotótáborba? A napokban tértél haza Horvátországból. Milyen volt? Mit adott neked?

Mint említettem, sok mindenkitől tanultam. A legtovább Tar Ildikó képzőművészhez jártam. Apró részletekig átadta a tudását. Köszönet érte. Nála szereztem oktatói oklevelet is, de inkább az alkotásra összpontosítok.
Korábban inkább alkotónapokon voltam. Állandó alkotótábornak ez a horvátországi tekinthető, de tervem szerint itthoniakba is el fogok menni. Nincs megállás, sokat akarok még tanulni.

Hogy mit adott? Ez a tábor most újraszerveződött. Új emberek jöttek, új ismeretségek születtek. Én ezekben a táborokban fanatikusan alkotok szinte éjjel-nappal. Elárasztanak a gondolatok, az ötletek, nagyon inspiráló számomra a környezet. Keveset pihenek, mégis feltölt. Mivel elkísért a családom egy része, és barátok is, így fergeteges volt a hangulat. A szervezők is odatették magukat különböző programokkal.

Ez nem egy vezetett tábor, hanem mindenki kedve szerint alkot egy megadott témában. Az idén a tenger tisztasága, megóvása volt a téma. Lehet vinni a családot is. Nincsenek megkötések. Gyönyörű a sziget is. A végén van egy közös zárókiállítás, amire a környékből sokan kíváncsiak. Nagy öröm volt számomra, hogy a kiállításon egy hölgy elszavalta két kedves költőismerősöm: Hermann Mária és Aranyosi Ervin verseit, amelyek teljesen a témához illettek.

HALELEDEL

Mesélj a technikáról, amellyel alkotsz! Honnan veszed a témáidat?

Ennek a neve textilszobrász technika, ami az újrahasznosítás művészete lett mára. Itt több ág van. Én a magyar ragasztót használom, ami költséghatékony, ugyanolyan jó, mint a másik, és szintén környezetbarát.  Ennek a száradási ideje alatt tudom formálni a textíliát. Hajszárítóval gyorsítható a folyamat, de így is több mint 24 óra. Festés, újabb száradás, majd lakkozás következik. Szóval nem egy gyorsan összedobálható technikáról van szó. Az alapját megmaradt textilek képezik, de szinte minden természetes anyag felhasználható hozzá, amely a ház körül vagy a tágabb környezetünkben feleslegessé válik. Mottóm az: „Hulladék nincs, csak maradék!”

Témák? Gyakran fordul elő, hogy előbb a cím jut eszembe, aztán abból jön a többi. Meg szoktam tervezni, hogy mit akarok alkotni, elmondani, és csak ha már összeállt a fejemben a kép, akkor tudok hozzákezdeni. Ez néha hosszabb, mint maga a kivitelezés. A legjobb megoldásra törekszem. Sokszor van az, hogy látok valami élethelyzetet, és arról beugrik egy ötlet, vagy egy életérzésből. A természet is gyakran adja a kezembe a témákat. Na meg persze a környezetszennyezés. Erre nagy hangsúlyt fektetek.

    

            TÜZET VISZEK                                                  SZOROSABB LESZ A KAPCSOLAT…

A családod segít a céljaid megvalósításában? Büszkék rád és az alkotásaidra?

Hála Istennek, nagyon segítő család van a hátam mögött. A férjem mindenben támogat. Szállít, cipeli a képekkel teli dobozokat. Jobbról balra, majd balról jobbra pakolgatja a vitrineket egy-egy kiállításon. Teljes szerszámkészlettel felfegyverkezve érkezünk a helyszínre. Felrakja a képeket a falra, csavaroz, stb. Aktívan végigalussza az időt az autóban rám várva, míg én alkotok egy-egy alkotónapon, szóval egy igazi mintaférj. Igazából igyekszünk mindenhova együtt menni, ahova lehet. Ez amolyan szükséglet a számunkra.

A lányomék szokták készíteni a süteményeket a kiállításra. A középső fiam a számítógéppel kapcsolatos dolgokban, internetes gondoknál vethető be. A kicsi pedig a műsorról gondoskodik a megnyitókon. A nagyik sütnek, főznek, amikor tudnak, mióta én kiestem a konyhatündéri szerepemből.
Igen, azt hiszem, büszkék rám. Szívesebben elviselnek egy vidám, tervekkel teli anyukát, mint egy megfáradt, megkeseredett, elsárkányosodót.

SEA STARS

Hol láthatóak az alkotásaid? Több internetes csoportban is szerepelsz, kapcsolatban vagy más művészekkel is.

A Facebook-on, Instagrammon, Pinteresten ott vagyok. A honlapom kész van tulajdonképpen, csak fel kellene tölteni. A helyzet az, hogy rengeteg időbe telik a közösségi oldalakon, csoportokban való jelenlét. Ez mind az alkotástól veszi el az energiát, ugyanakkor a marketing része. Emellett ott a család, a háztartás, a kert is. Az ezek közötti egyensúlyt még meg kell találnom.

Igyekszem olyan művészekkel, alkotókkal kapcsolatot tartani, ahol szeretetteljes, elfogadó a légkör. Gyakran elmondom, hogy nem akarok senkivel rivalizálni, nem akarok senkit legyőzni, én csak alkotni akarok a magam és talán mások örömére. A saját álmaim megvalósításán dolgozom, de nem a más kárára.

        

                  LEVENDU-LÁNY                                                       A TAVASZ PILLANATAI

Megfogalmaznád a művészi hitvallásodat, az ars poeticádat?

Elköteleztem magam azért, hogy alkotásaimmal pozitív életérzést keltsek, a múlt értékeit a jelen otthonaiba illesszem, és hogy a magam módján tegyek a környezetért. Annyi negatív impulzus éri az embert mindenhonnan, én ezt nem szeretném szaporítani, viszont a környezet közös érdekünk.
Kedvenc kellékeim a kagylók, uszadékok, amikkel egyfajta nyaralási életérzést igyekszem belopni a szürke hétköznapokba. Szívesen használok mindenféle régi csipkét is, a múlt kincseit beillesztve a jelen otthonaiba.
Több, kifejezetten a környezetszennyezésre figyelmeztető képet, kisplasztikát készítek, hogy ráirányítsam a figyelmet a problémára.

SZERETETGOMBÓC

Milyen terveid, céljaid vannak a jövőre nézve a művészet területén? Mit szeretnél még elérni?

Szeretnék újabb technikákat tanulni, és ezeket hasznosítani a saját területemen.
Alkotótáborokban részt venni, itthon és külföldön. Fejleszteni magam.
Terveim között szerepel közös kiállítás szervezése más alkotókkal.
Kedvenc zenekarommal is vannak közös álmaink a jövőre nézve, de ez még sok szervezést igényel.

Kedves Évi! Kívánom, hogy álmaid valóra váljanak, céljaidat elérd, és alkotásaid szebbé tehessék az emberek életét. Sok-sok örömet az alkotónak is!

Köszönöm szépen!

 

Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások