TAVASZI ZSONGÁS A KÉK Elefánt Közösségi Térben

kekelefant

 

Ha van szabadidőd iskola után, és hasznosan szeretnéd azt eltölteni, akkor a Kék Elefánt Közösségi Tér hétköznap délutánonként Téged vár!

 
A jó idő közeledtével mi is egyre többet megyünk ki a szabadba. Elővesszük a labdát, tollast, görkorit, ejtőernyőt, óriás buborékfújóinkat, és irány a közösségi tér melletti terület. A tavasz folyamán – kihelyezett szolgáltatás keretében – pedig várunk Téged a város zöld részeibe. Terveink között szerepel az arborétumba, a vadasparkba, a szabadidő központhoz (dombhoz való kirándulás. 

Bekapcsolódhatsz ifjúsági programjainkba, rendezvényekbe, részt vehetsz zenés-táncos délutánokon, sportnapokon, nyelvi klub- és kézműves foglalkozásokon. Rendszeresek az ünnepkörökhöz kapcsolódó tematikus napok a közösségi térben, de gitárórákon és izgalmas drámajátékokon is részt vehetsz. Várjuk saját kreatív ötleteiteket, melyek megvalósításához teret és segítséget nyújtunk!

Részleteket keresd a FB oldalunkon.

Szolgáltatásaink ingyenesek.

– nyitott közösségi szolgáltatások (internethasználat, csocsó, ping-pong, társasjáték, technikai szolgáltatások, számítógép használat)
– életvezetési, pályaorientációs tanácsadás
– nemzetközi ifjúsági mobilitás tanácsadás
– iskolai közösségi szolgálatos diákok fogadása
– önkéntesek fogadása

HANGSTÚDIÓ

Érdeklődsz a zene iránt, netán hivatásszerűen foglalkozol vele? Akkor a Kék Elefánt Közösségi tér lehetőséget biztosít számodra ehhez. A jól felszerelt helyiségben fel tudjátok venni az általatok begyakorolt (esetleg a klubban működő dalműhelyben kidolgozott) dalokat, vagy saját zenekarotokkal is jelentkezhettek demó-felvétel elkészítésére. Ezen kívül multimédiás (fotós, videóvágó, grafikai stb.) programok használatára is alkalmasak a stúdióban található számítógépek.

NYITVATARTÁSI REND

Nyitott tér
Kedd: 14:00-19:00
Szerda: 14:00-19:00
Péntek: 14:00-19:00

Befogadó tér
Előzetes megbeszélés alapján
Hétfő és csütörtök: 14:00-18:00

Elérhetőség:
Cím: 6000 Kecskemét Batthyány u. 33.
Tel: 76/475-022
email: kekelefant@hirosagora.hu

Állandó programjaink

Gitáróra: kedd-péntek: 14:00-16:00

.
Dalműhely: szerda: 15:00-18:00
Várunk minden zenét szerető fiatalt, aki szeretne alapszintű gitárismereteket elsajátítani, illetve közösen kidolgozni az általa, vagy a műhely tagjai által hozott dalokat.
Vezeti: Papp Máté
.
Énekóra: kedd 16:00-18:00
Vezeti : Csatlós Tamás

Májusi programjaink

2016. május 6. Európa nap
Ez a nap az európai béke és egység ünnepe, amelyet az uniós országokban – így Magyarországon is – különféle programokkal, fesztiválokkal ünnepelnek. Amit kínálunk Neked a Kékben: játékos „Ki mit tud” Európáról, térkép, kvízjáték, Európa-fal. „Élő honfoglaló!”
.
2016. május 10. Gasztrokulturális nap
A vendégvárás fontos eleme lehet az ízlésesen tálalt, gondosan összeállított szendvics. Közös, egészséges, „zöld” szendvicskészítésre hívunk!
.
2016. május 13. Társasjáték délután
Gyere és próbáld ki izgalmas, új társasjátékainkat, és fedezd fel a közös játék örömét!
.
2016. május 17. „Domb” délután
Ezen a délutánon a Szabadidőparkba hívunk és várunk Téged. Pléd, labda, tollas, társasjáték, kártya, batyu és sok-sok friss levegő.
.
2016. május 19. Kreatív kézműves délután
Közös tavaszi-nyári dekorációk készítése papírból – virágok-pillangók, faágak -, plakát festés.
.
2016. május 26. Sportnap
A nyárvárás jegyében, gyereknappal egybekötött sportos délutánra várunk a közösségi tér melletti területre. Mozgásra fel!
.
Iskolai Közösségi Szolgálat    

A Hírös Agóra Nonprofit Kft Helpi Ifjúsági Fejlesztő Műhelye várja a kötelező 50 órás iskolai közösségi szolgálatot teljesítő fiatalokat. Aki minket választ, annak több helyen számos lehetőséget kínálunk ehhez. A szolgálati feladatok ellátása a következő telephelyeken végezhető:

HÍRÖS AGÓRA Kulturális és Ifjúsági Központ
6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.
HÍRŐS AGÓRA Hetényegyházi Közösségi Ház
6000 Kecskemét, Kossuth L. u. 83.
HÍRÖS AGÓRA Ifjúsági Otthon
6000 Kecskemét, Kossuth tér 4.
HÍRÖS AGÓRA Kék Elefánt Közösségi Tér és Ifjúsági Iroda
6000 Kecskemét, Batthyány u. 33.
HÍRÖS AGÓRA ELEVEN Ifjúsági Közösségi Tér és Információs Pont
6000 Kecskemét, Széchenyi sétány 11.

Ízelítő a nálunk végezhető tevékenységekből

•    A hozzánk betérő fiatalok számára információ szolgáltatás, adminisztráció, információs adatbázis frissítése
•    Résztvevő közösségi szolgáltatásban
•    Segítői feladatok ifjúsági programok, kézműves foglalkozások, sportnapok, nyelvi klubok, koncertek, előadások, ismeretterjesztő, művészeti programok, vetélkedők, diák önkormányzati összejövetelek, nemzetközi estek előkészületében és megvalósításában
•    Segítői feladatok ellátása partner intézményeinknél, civil szervezeteknél
•    Segítői feladatok gyermek– és ifjúsági táborokban, fiatalok és csoportjaik kísérete szakember felügyelete mellett
•    Délutáni szabadidő eltöltésébe fiatalok bevonása
•    Programplakátok tervezése, terjesztése
•    Logisztikai feladatok, technikai segítés
•    Tolmácsolás
•    Tankör segítése
•    Saját ötletek megvalósítása

JÁTÉKMESTER KÉPZÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATOSOK RÉSZÉRE

A Helpi Ifjúsági Fejlesztő Műhely szívesen lát fiatalokat iskolai közösségi szolgálat teljesítésére mint Játékmester.
A Játékmester feladatai:

•    társasjátékok vezetése
•    csocsózás
•    kézműveskedés
•    nyelvi játékok vezetése
•    sport és ügyességi játékok vezetése
•    a közösségi térbe bejövő fiatalok megszólítása, játékba vonása

A képzés 10 órás (5 alkalom x 2 óra) felkészítő foglalkozást biztosít azoknak a diákoknak, akik játékmesternek jelentkeznek. Sikeres elvégzés után a résztvevők képesek lesznek – szakmai munkatárs mellett – önálló csoportvezetésre, játékok levezetésére.
Helyszín: Kék Elefánt Közösségi Tér

 

Szerk.: F. I.

Hozzászólások