Kecskemét önkormányzatának közgyűlése ünnepi pillanatokkal kezdődött: köszöntötték azokat, akik március 15. alkalmából állami kitüntetésben részesültek. Áder János köztársasági elnök elismerő díszoklevelét és érmet vehettek át a következő kiválóságok:

Fotó: Banczik Róbert

  • MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE polgári tagozata kitüntetést kapta Molitórisz Károly, az Univer Product Zrt. vezérigazgatója Magyarország gazdasági életében meghatározó jelentőségű, a hazai élelmiszeripar folyamatos fejlődését szolgáló vállalatvezetői munkája elismeréseként.  
  • MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE katonai tagozata kitüntetésben részesült dr. Fekecs Dénes nyugállományú rendőrezredes, az Országos Polgárőr Szövetség gazdasági és pénzügyi elnökhelyettese, a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke, aki több évtizedes rendőri szolgálatát követően a térség lakosságának biztonsága érdekében végzett eredményes társadalmi munkát.
  • A MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetésben részesült Antalfy István író, költő, szerkesztő, a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének alapítója a magyar kultúrát több műfajban is gazdagító szépírói életműve elismeréseként.
  • MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetést adományozta a köztársasági elnök dr. Nemes László Norbert, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének igazgatója, egyetemi tanár részére a kodályi örökségen nyugvó zenepedagógia nemzetközi és hazai rangjának emelése iránt elkötelezett, magas színvonalú oktatói és karvezetői tevékenysége elismeréseként. 
  • MAGYAR ARANY ÉRDEMKERSZT polgári tagozata kitüntetésben részesült Pálfy Gusztáv szobrászművész. A köztársasági elnök a kitüntetést ötven éves töretlen művészi pályája során alkotott portréi, domborművei és kisplasztikái mellett a magyar történelem és kultúra jeles személyiségeit ábrázoló szobrai, illetve nonfiguratív köztéri alkotásai elismeréseként adományozta.
  • MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetést vehette át Huszár Ildikó táncpedagógus, koreográfus, a Grapevine Show Dance Club Közhasznú Egyesület elnöke és művészeti vezetője, az akrobatikus show tánc területén sikeres előadóművészi pályája, valamint koreográfusi és tánctanári munkája elismeréseként.
  • Az emberi erőforrások minisztere BALÁZS BÉLA-díjat adományozott a mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotótevékenysége, valamint művészeti teljesítménye elismeréseként Balajthy László animátor, a Kecskeméti Animációs Filmstúdió munkatársa, a Wersatil Animációs Betéti Társaság rendezője részére.
  • Március 22-én, a Víz Világnapja alkalmából a belügyminiszter KVASSAY JENŐ EMLÉKÉRMET adományozott Szigeti Tibor, a BÁCSVÍZ Zrt. nyugalmazott szolgáltatási vezérigazgató-helyettese részére, a vízügyi és víziközmű ágazat szolgálatában több mint 4 évtizeden át nagy odaadással végzett, kiemelkedő színvonalú, példaértékű munkája elismeréseként.

A közgyűlést megelőző napon Szemereyné Pataki Klaudia újságíróknak összegezte a másnapi közgyűlés legfontosabb témáit. A sajtóreggelin a következő tervekről, döntés előtt álló rendeletekről tájékozódhattak az újságírók. 

  1. A szociális területen tervezett módosítás a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokkal és a gyermekétkeztetés térítési díjaival kapcsolatos. Egyik ellátási forma a házi segítségnyújtás, amelyre egyre nagyobb igény jelentkezik. A házi segítségnyújtás térítési óradíja 700 forintról 500 forintra csökken. A gyermekétkeztetés esetében a díjak változatlanok maradnak. Kecskeméten közel 11 ezer bölcsődés, óvodás és iskolás vesz részt a gyermekétkeztetésben, közülük mintegy 4000 gyermek ingyenesen, 2300 pedig kedvezményesen étkezhet. A feladatra az önkormányzat idén több mint 435 millió forintot költ.

2. Új rendeletet alkotott a közgyűlés, mely kötelezi a tulajdonosokat az ingatlanához tartozó zöldfelület tisztántartására, gyommentesítésére, az ingatlanhoz tartozó járda takarítására és síkosságmentesítésére. Pénzbírságot vonhat maga után az is, ha egy ingatlanon nincs feltüntetve a házszám. Bírságra számíthatnak azok az autósok is, akik zöldfelületen parkolnak. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester arra kérte a városrendészeket, hogy a május 1-től életbe lépő rendelet szerinti szankciókat augusztustól alkalmazzák, az első három hónapban csak figyelmeztessenek.

A polgármester hangsúlyozta: bizonyos magatartások, tevékenységek eddig is tilosak voltak, de nem volt következményük, így önmagában a figyelmeztetésnek nem volt visszatartó ereje sem.

3. A Bethlen Gábor Alaphoz nyújt be idén is pályázatot Kecskemét önkormányzata. Az elnyerhető 2,5 millió forintos forrást Galántával, Kecskemét felvidéki testvérvárosával közösen szervezendő programokra fordítja Kecskemét, amelyek a Kodály Emlékév keretében valósulnak meg. (Galántai Vásár, Kodály Zoltán Napok Galántán)

Fotó: Banczik Róbert

4. A 2020-as Nemzetközi Gyermek Játékok megrendezésére nyújt be pályázatot Kecskemét. A világverseny becsült költsége mintegy 192 millió forint lenne, hozadéka pedig a jelentős nemzetközi médiaérdeklődés és a szponzorációs lehetőségek. A Nemzetközi Gyermek Játékok Szervezet várhatóan idén késő ősszel hozza meg döntését.

5. A Rudolf laktanya egyes utódingatlanainak hasznosításával kapcsolatos döntések is vártak a közgyűlésre. A város több uniós pályázatot is elnyert, e forrásokból valósul meg egyebek között a terület barnamezős revitalizációja, az új család- és gyermekjóléti központ, valamint a Kada Elek szakgimnázium fejlesztése. Az önkormányzati fejlesztésekre le nem kötött terület meghaladja a 8700 négyzetmétert, amelyre pályáztatás útján magánbefektetőket von be a város. Az önkormányzat korábban már alakított ki telkeket, többet értékesített is, így a Rudolf laktanya fejlesztése már elkezdődött.

Az úgynevezett „beteg lovak istállója” ingatlanrész hasznosítására két pályázat érkezett. További nyilvános pályázatot ír ki a város a korábban istállóként és lovardaként, jelenleg raktárként működő épületek, valamint az északi, Széktói Stadion felőli részen lévő épületek hasznosítására.

6. Továbbra is Kiszely Ágnes vezeti a Ciróka Bábszínházat, számára a közgyűlés a következő öt évre is bizalmat szavazott.

 

 

Hozzászólások