Eszünkbe jut-e a karácsonyi vásári forgatagokban és az adventi készületben, hogy mit is ünneplünk? Tudjuk-e, hogy igazában Jézus eljövetelének kellene örülnünk? Vagy minket is kielégít az árusoknál kapható sok csecse-becse, ami eltakarja az igazi szeretetet?

Fotó: ripost.hu

Ekkor (Jézus) tanítványaira emelte tekintetét és megszólalt: „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, hogy most éheztek, mert jól fogtok lakni. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok vagytok, ha gyűlölnek benneteket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot, elvetik az Emberfia miatt. Örüljetek azokban a napokban, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben! Atyáik is így bántak a prófétákkal. De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigaszotokat. (Máté evangéliuma)

Lewis Carroll angol író (költő, matematikus, anglikán pap és fényképész) egyik kitűnő könyvében, a Csűrcsavar leveleiben szellemesen figyelmeztet arra, hogy mi állhat annak a boldogságnak az útjában, amiért Jézus eljött, hogy megéljük.

„Egy pályakezdő kisördög kér benne tanácsot az öreg, nyugdíjas, tapasztalt nagybácsijától. Egyik levelében kétségbeesetten írja, hogy valami adventfélét kezdenek itt a földön ünnepelni, és készülnek a nagy ős-ellenség (ők így nevezik Jézust) születésnapjára.

– No, most mit kell tennem? – kérdi a kisördög. – Mi az én szolgálatom? Karácsonyi műszakba még nem voltam bevetve!
Megjön a válasz, ezt írta az öreg ördög:
-Nyugi, kisördög, nem lesz olyan nehéz, mint gondolod, mert vannak nekünk remek munkatársaink: az egyik a szórakoztatóipar, a másik a nagyáruházak. A harmadik – nem is gondolnád – szép püspöki ruhába öltözik, és úgy hívják, hogy Télapó, Mikulás, Sancta Claus. Ő csábítja be az áruházakba a gyerekeket és a felnőtteket, hogy költsék el minden pénzüket, így a végén már paprikáskrumplira se telik.

De hogy igazán minden a mi szájunk íze szerint alakuljon, adok neked néhány tanácsot.

  • Mondd el az asszonyoknak, hogy a férfiak elvárják, hogy bőséges terített asztal legyen, hadd fáradjanak el, és ne legyen idejük másra.
  • Terjeszd el, hogy nagyon drága ajándékot vegyenek a gyerekeknek, hadd versenyezzenek, mert akkor mérges és dühös lesz, aki olcsóbbat vett.
  • Terjeszd el, hogy vegyék meg gyermekeiknek a legújabb okostelefonokat és kütyüket, hogy azt használva eszükbe ne jusson az ős-ellenségre gondolni. Csak az legyen fontos, hogy egymással beszéljenek, eldicsekedjék egymásnak, milyen csodálatosan sokat tud az övéké!
  • A legfontosabb, hogy az ő gyermekük álljon az ünnep középpontjában, ne az ős-ellenség. Az legyen fontos, hogy a szülők és rokonok ajándékozzanak, eszükbe se jusson, hogy a szülők is megajándékozottak, hogy ők a legnagyobb ajándékot kapták, amikor az ős-ellenség leküldte Fiát a Földre. Azzal törődj, csak ez ne jusson eszükbe!”

Eszünkbe jut-e a karácsonyi vásári forgatagokban és az adventi készületben, hogy mit is ünneplünk? Tudjuk-e, hogy igazában Jézus eljövetelének kellene örülnünk? Vagy minket is kielégít az árusoknál kapható sok csecse-becse, ami eltakarja az igazi szeretetet?

 

Görbe László piarista

 

 

Elhangzott a Kecskeméti Televízió Örömhír című adásában 2018. december 6-án.

 

 

Hozzászólások