Mary Poppins 1934 óta varázsolja el a könyvek, 1964 óta pedig a filmek szerelmeseit is. Most visszatér a mozikba, úgyhogy itt az ideje felszállni a nosztalgia vonatra, a legfiatalabbaknak pedig bemutatni a mágikus dadus varázslatos világát.

Egy filmklasszikust folytatni majdnem akkora kockázattal jár, mint felújítani. Óriási elvárásoknak kell megfelelni, főleg, ha olyan filmről van szó, amit évtizedek óta rajongás és szeretet vesz körül. Ez a helyzet a Mary Poppins-szal is: 1964 óta generációk nőttek fel fülbemászó dalait dúdolva, gyerekként arról álmodozva, hogy ők is egy csettintésre rendet tehetnek a szobájukban. Ha betegek, a keserű orvosság helyett kedvenc ízeikkel gyógyulhatnak, vagy épp cuki pingvinekkel táncolhatnának egy idilli kis parkban.

Nagy feladatra vállalkozott hát a 2018-as Mary Poppins: egyszerre akarta megszerettetni magát a régi rajongókkal, azóta már felnőttekkel, szülőkkel, nagyszülőkkel, miközben a mostani fiatalokat és gyerekeket is meg akarta hódítani.

De vajon sikerült?

Azért valljuk be, hogy hatalmas kockázatot nem vállaltak a készítők. Karácsony előtt pár nappal moziba küldeni egy Disney mesét kábé annyi rizikóval jár, mint „megjósolni”, hogy a vasárnap után a hétfő következik. Plusz a Mary Poppins önmagában is olyan erős brand, hogy borítékolva volt, a szülők úgyis elviszik rá a gyerekeiket – vagy azért, mert nekik még új lesz a mese és a varázslat, vagy azért, hogy ők maguk felszálljanak a nosztalgia vonatra.

Természetesen az sem hátrány, hogy olyan színészeket szerződtettek le a filmre, mint Emily Blunt, Colin Firth vagy Meryl Streep. Emily Blunt kitűnő választás volt. Bár nem múlja felül Julie Andrews-t, de méltó utódja. Megvan benne mindaz, ami ehhez a szerephez kell: egyszerre szép, bájos és kecses, ugyanakkor erős, határozott és ellentmondást nem tűrő. A cast tulajdonképpen hibátlan, a gyerekek is aranyosak. Sőt még az eredeti filmben Bert-et játszó Dick Van Dyke is feltűnik egy cameo erejéig, aki ahhoz képest, hogy 93 éves, elképesztően jól tartja magát.

A sztori nem vádolható azzal, hogy különösebben bonyolult lenne. A Banks család megint bajban van: Michael és Jane ezúttal már felnőttként kerülnek nehéz helyzetbe, így Mary Poppins ismét beugrik, hogy sínre tegye kettőjük, illetve Michael három gyermekének életét.

Nemcsak a színészek, de a látványvilág is szuper, összességében nagyszerű kikapcsolódás: az a régimódi, látványos, nagyszabású, énekes, táncos, vidám, gondtalan feel-good film, amiből mostanában olyan kevés készül.

Egyedül a dalok miatt marad az emberben hiányérzet. Míg a régi film slágereit annyi év után is boldogan dúdoljuk, az új dalok közül már akkor sem jut eszünkbe semmi, amikor kilépünk a mozi ajtaján. Ezen persze lehet, egy kicsit segített volna, ha lehetőség van a filmet angolul is megnézni.

És itt most hadd tegyek egy zárójeles megjegyzést. Nem olyan régen felröppent a hír, hogy megnövelnék a feliratos filmek számát a magyar mozikban. Tele volt minden a felháborodott kommentekkel, hogy a moziba nem olvasni megy az ember, a szinkront akarják, és hadd döntsék el ők, hogy magyarul vagy eredeti nyelven akarják-e nézni a filmeket. Pontosan ennyit kérek én is: hadd döntsem el én. Mostanában ugyanis ez sokszor nem adatik meg, legalábbis a populáris filmek kapcsán.

Legutóbb a Legendás lények esetében, ha nem is feliratos, de legalább eredeti nyelven vetítettek néhány előadást. Bár kisebb logisztikai hadműveletet követelt, de az ember nézhette angolul, ha akarta. A Mary Poppins visszatér esetében erre azonban nincs lehetősége, ugyanis sehol sem lehet feliratos vagy eredeti nyelvű vetítést találni. Pedig már csak a dalok miatt is jó lett volna. Mary ráadásul annyira tipikusan brit, mint az ötórai tea, a királynő vagy a Union Jack, így teljesen más élmény, ha a London utcáin kalandozó szereplők a saját, angol hangjukon szólalnak meg. Jó lenne, ha egy feliratos filmet megnézni a magyar mozikban nem egy kisebb bűvészmutatvánnyal érne fel.

De a zárójelet bezárva, és visszatérve a filmre, én nagyon örülök, hogy elkészült ez a folytatás, és elmentem megnézni. A végén az idős lufiárus hölgy azt mondja Michaelnek, hogy már nem is emlékszik rá, milyen volt gyereknek lenni. Azt hiszem, ezzel sokan vagyunk úgy, mint Michael. A mindennapi problémák, a munka, a számlák fizetése és az idővel való sakkozás között a gondtalan gyermekkor olyan távolinak tűnhet, mintha meg sem történt volna.

De ha máskor nem is, legalább a film 130 perces játékideje alatt újra átélhetjük, és Mary Poppins papagájos esernyőjével visszarepülhetünk a gyerekkorunkba. Már csak ezért is megéri megnézni.

 

Weninger Andrea

Fotók: Disney

 

 

 

Hozzászólások