„A kultúra úgy hull le rólam, mint  ruha/ másról a boldog szerelemben –
de az hol áll, hogy nézze, mint dobál halál! /s még egyedül kelljen szenvednem?” (József Attila)

 

juhaszati1

 

Az interneten figyeltem fel Juhász Attila festőművész gondolataira: „Hogy miért osztottam meg ezeket a bejegyzéseket? Mert inkább ezeket a csodás képeket nézzék, mint a sok értelmetlent… Tisztelet a kivételnek… (elnézést, akit kihagytam, bizonyára jó páran akadnak) … de Ők ma Magyarország művészeti életének olyan szereplői, akik különösen kedvesek számomra! Ők azok a ma is alkotó művészek, akik nagy hatással vannak festészetemre…) Így egy kicsit talán én is Ti vagyok…
…és ezzel tudom megköszönni!”

A köszönet pedig az, hogy szépen, sorban tette fel kortársai alkotásait az internetre. Gondoltam, ismerjük meg közelebbről Attilát. Így kezdi bemutatkozását:

1985-ben születtem Budapesten, Pesterzsébeten. Úgy érzem, a világ legjobb szülei neveltek, figyeltek rám és kísértek gyermekéveim alatt. Azóta is Pesterzsébeten élek, itt jártam iskolába, rengeteg szép emlék köt ide. Általános iskolai tanulmányaim után közlekedés-gépészeti pályára készültem, amelyet már akkor túl száraznak találtam. A szakközépiskola elvégzése után szerencsésen el tudtam helyezkedni.

A kereskedelemben dolgozom, és idén már tíz éve érezhetem munkáltatóm megbecsülését. Mindeközben rajzolgattam: rengeteg épületet, járművet, mindenfélét, ami megtetszett, és persze verseket írtam. A 2000-es években volt egy törés az életemben. Azóta kicsit másképp látom a világot, az embereket, és mindaz, ami előtte nem érdekelt, az életem legfontosabbja lett. Megláttam egy Fassel Ferenc képet, és csak ültem a gép előtt órákon keresztül. Nagyon megtetszett, gondoltam, én is kipróbálom, úgyis szeretek rajzolni.

 

juhaszati2

 

Kereken két éve sétáltam be egy művészellátóba és vettem mindent, ami kellett, és ami nem, azt is. Amíg a pénztárcám engedte, onnantól kezdve minden hónapban. Rengeteg könyvet, irományt rendeltem, és nagyon sok időt fordítok képek elemzésére. Napi 4-6 óráról beszélek, amíg más alszik, eszik, szórakozik. Nekem ez a szórakozás, talán több, talán néha kevesebb, de ez érdekel. Néha-néha eljutok kiállításra, mint néző. Esetleg egy-két múzeumba, de nagyrészt kis szobámban születnek ötleteim. Nagyon szeretem az én kis íróasztalomat, a szobámat, a lakótelepet és ezt a kerületet. Úgy gondolom, hogy nálam nagyobb lokálpatrióta nincs és nem is lehet. Ugyanakkor minden nap nagyra törő, globalista eszméket kergetni, ugyanabban a szobában, ugyanúgy ülve a székemen az íróasztal előtt, hát eléggé paradoxon. De ez a két érdekes ellentét foglalja keretbe mindennapjaimat.

 

juhaszati3

 

Van olyan kedves gyermekkori élményed, amelyet megosztanál velünk?

Van egy jó pár, de számomra talán a legkedvesebb, legmókásabb az irodalom tanárnővel történt eset volt. Szakközépiskolámban, mondjuk úgy nem voltam az irodalomtanár kedvence. Ez az érzés kölcsönös volt, és abban a korban az ember elég lázadó. Sok konfliktusunk volt, nem a magatartásom, inkább a szorgalmam miatt. De melyik kamasz szeret iskolába járni? Volt, hogy többet jártam mellé, mint kellett volna. Ezt nem nézték jó szemmel, és a szorgalom hiánya megmutatkozott az irodalom jegyeimen is.

Aztán jött egy versíróverseny, amin el kellett indulnom, mert különben nem görbült volna az a jegy. Két kategóriában, egy-egy verssel neveztem. A szavazás eléggé egyöntetű volt, és mindkét versemmel magasan az első helyen végeztem. Nem olyan nagy dolog ez egy középiskolában, de onnantól kezdve másképp nézett rám az irodalomtanár. Egy kedves emlék maradt, de a kis oklevél és a megnyert József Attila kötet a mai napig a polcomon díszeleg.

 

 

juhaszati4

 

Mikor ébredtél rá, hogy nagyon jó kézügyességed van?

Talán édesanyámtól örököltem, Ő nagyon ügyes volt. Kötött, horgolt, jól rajzolt. Egyébként sokszor gondolkodtam ezen én is. Vajon mennyire örökletes a kézügyesség? Senki nem ecsettel és festőkéssel születik, meg kasírozott vászonnal a hóna alatt. Talán csak az alázat és a tanulni vágyás látszik a képeimen. Talán örököltem. Valahol az a bizonyos igazság a kettő között van, gondolom… Nincs ihletem, csak megtetszik néha egy épület. Nincs tehetségem, csak egy technikát alkalmazok. Valahol az a bizonyos igazság a kettő között van, gondolom…

Mi a végzettséged? Hol kezdtél el dolgozni? Mióta foglalkozol komolyabban a festészettel?

Hivatalosan: Közlekedés-üzemviteli, közúti járműgépész technikus vagyok. Maradjunk annyiban, hogy tanultam autószerelést és fuvarszervezést, logisztikát. Miután végeztem, egy nekem való álláshirdetést találtam az Expresszben, ahol egy kamionos bolt keresett eladót Soroksáron. Sokféle munkakört kipróbáltam a munkahelyemen. Szeretek itt dolgozni, és szeretem a kollégáimat. Hogy mióta foglalkozok komolyabban a festészettel? Két éve!

 

juhaszati5

 

Milyen anyagra festesz? Milyen technikával dolgozol?

Egyből belecsaptam a közepébe, és olajfestészettel kezdtem. Bár volt egy kis akril kitérő, de nekem főleg az olaj után nem nagyon vált be. Nagyrészt egy ülésre festek, mert ha elrakom a képet, akkor már utána nem nagyon van kedvem elővenni, inkább másikat készítenék. Próbálkoztam vizes olajjal is. De van olyan ember, aki szereti a téli fagyit? Nem hiszem. Nagyon szeretem a visszatörléses technikát, és ha kérdés merülne fel, tudom, hogy Tüttő József Művész Úrhoz mindig fordulhatok. Kedvelem a festőkést, a túlterhelt ecsetek által létrehozott textúrákat.

Az alapozott farostot favorizálom a visszatörlés miatt. Simább felület, de javaslatra kipróbáltam már a polimetakrillátot is. Ritkán festek vászonra. Próbálom úgy elkészíteni a képet, hogy utána mozogjon… Ezt többször megkaptam már. Szeretem, ha a kép jó értelemben véve “szétesik”. Mesterem nincs, inkább olyan ismerőseim vannak, akikhez fordulhatok, ha kérdésem lenne. Talán jobb így, mert többféle stílust látok, több technikát próbálok ki. Nem titkolom, van egy pár festő, aki képeivel nagy hatással van rám, de aki idővel valamit is szeretne alkotni, annak minden percben el kell fogadnia, hogy nem Ő találta fel a spanyolviaszt..

 

juhaszati6

 

Volt már kiállításod?

Szeretek előre megtervezni dolgokat, nem hiszek a véletlenekben. Volt már, hogy én érdeklődtem kiállítási lehetőség után itthon, volt, hogy engem kerestek külföldről. Nem szeretnék semmit elsietni. Úgy érzem, eddig is jól haladtam. Rengeteg tanulnivalóm van még. Két év alatt sok-sok dicséretet kaptam onnan is, ahonnan nem vártam. Ha valaki azt mondja nekem, amikor megvettem az első ecseteket, hogy két éven belül olyan ismerőseim lesznek, mint Makray János, Máté Sándor, Kletz László, Mág Tamás, Gonda Zoltán, Horváth Zoltán, Tüttő József, Benda Zoltán és sorolhatnám…

Ha valaki azt mondja nekem, hogy két éven belül Firenzéből kapok meghívást kiállításra… Ha valaki azt mondja nekem, hogy nem egy külföldi ember érdeklődik nálam eladó képeim iránt… Hát nem is tudom… Arról nem is beszélek, hogy rengetegszer kapok dicsérő szavakat festményeimre. Nekem ez nagyon jól esik, mert kell a támogatás! Mindenkinek kell a pozitív visszajelzés! Visszatérve a kérdésre: kiállításom még nem volt, de majd lesz…

Van kedvenc témád a festészetben?

Szinte minden érdekel. Tájkép, csendélet, absztrakt kép. Realista, szürrealista, impresszionista stílus stb. Bár számomra az épületek, utcaképek és tájképek azok a témák, amiket szívesen megjelenítek. Nem tudom miért, de rengetegszer járok Vácon, Szentendrén, és mindig csak az épületek miatt… Persze ha Szentendre, akkor Czóbel Béla is.

 

juhaszati7

 

Tudom, hogy néha még tollat is ragadsz, és versbe foglalod gondolataidat. Mióta írsz verseket?

Verseket már nagyon régóta, vagy 10-15 éve írok, de nem nagyon reklámozom. Az én korosztályomból ritka, aki fogékony ilyesmire. Bár vannak kezdeményezések, mint a Slam Poetry is. Ezt legalább annyira jó dolognak tartom, mint a Gozsdu Montmartre-t. A verseimmel egy a gond. Nem egyszerű kettes rímek, ahogy Závada Péter mondaná. Ezt nem érti mindenki. Nem azért, mert annyira jól írnék, inkább azt mondanám, nehéz szöveg, mély, sok utalás van benne. Talán a festészetet könnyebben befogadják az emberek, érthetőbb, nem kell megmagyarázni. Nem is szeretem, ha megmagyarázzák. A művészet maga a teljes szabadság, de a szép az teljesen szubjektív.

Hol olvashatjuk alkotásaidat?

A legnépszerűbb közösségi oldalon vagyok elérhető RheinGold vagy Juhász Attila néven. Ezen kívül rengeteg magyar, külföldi “festős” csoport aktív tagja vagyok. Weboldalam és az általam létrehozott (Orbis Pictus) csoportom megszűnt időhiány miatt, így most itt érhetnek el az érdeklődők.

Milyen álmaid, céljaid vannak, amelyeket szeretnél valóra váltani?

Mindent szeretek megtervezni, próbálok minden apró részletre odafigyelni, és azt mondhatom, jól haladok. Minden részletbe szeretnék egy-egy titkot csempészni, akár a festészetről van szó, akár írásról, akár az életemről. Úgy gondolom, ezzel fent lehet tartani az érdeklődést. Azt viszont nem titkolom, idővel szeretnék kizárólag festészettel foglalkozni. Festészetből is élni. Persze azt mindenki tudja, hogy a halott festő keres a legjobban… Talán ez is tervezhető? Nem tudom… De annyit mondhatok, hogy a Nibelung Gyűrűje sem egy felvonásból áll… A RheinGold csak az első fejezet, az első felvett név, amit nem egy életre választottam, és hosszú távra tervezek…

 

juhaszati8

 

Milyen üzenetet tudnál megfogalmazni a kortárs alkotóknak?

Ki is vagyok én, hogy bárkinek üzenjek, tanácsot adjak? Főleg kétéves festő “múlttal”. Inkább csak elmondanám azt, amit látok. Bár ez elég szubjektív, de én így gondolom. Én nem tartom magam művésznek, csak festek és írogatok. Rengeteg nagyon jó festő van, aki nem vallja azt, hogy Ő művész, de ez fordítva is igaz. Sok gyakorlott, el nem ismert valódi festőt látni, és a magyar művésznek ebben a nagy globális társadalomban van két apróbb hibája, amin javítani elég nehéz… Ez a történelem és a földrajz.

Próbálom megismertetni festőtársaim gyönyörű képeit másokkal. De nem vagyunk egyformák, van, akit egyáltalán nem érdekel. Ha megállítjuk az utca emberét és rákérdezünk arra, vajh’ milyen festőket ismer, szinte biztos, hogy Picasso-val kezd, esetleg Munkácsyval. Ami nem baj, hisz mindenkinek más az érdeklődése, és az elemiben sem tanítják. De úgy érzem, a festészet több ennél. Mostoha helyzet, hisz az irodalmat, a nagy költők életrajzait tanítják, ezt nem. Valahol ez is egy szakma, egy technika… Nem szabad túllihegni, de többet érdemel… Nem vagyok forradalmár, de a saját eszközeimmel próbálom népszerűsíteni azt, amit szépnek látok… És mindenképpen szeretném megköszönni minden kedves festőtársamnak, műkedvelőnek a sok segítséget és a szívélyes fogadtatást!

Köszönöm szépen a beszélgetést. Kívánom, hogy minden álmod, vágyad váljon valóra!

 

Karakán karaván
/részlet/

Én festékgőzben alszom, kelek. Ötleteim napkeletek,
Kezeimet sok kedves ember fogja sorra, fogoly sorba.
Én nem mondom, hogy művész vagyok, sosem leszek.
Csak olvasva írok, írva olvasok… és néha festegetek.

Nem áll jól a hashtag nekem. Pénzt sem kérek a félig szarért,
Majd ha tényleg művész leszek és megtehetem, hogy ebből eszek,
Majd ha azt mondom; ez talán. Ez Talán valóban egy szép kép!
Amikor a narancssárgám is majdnem, hogy szép kék!

Akkor az leszek, egy nagyon nagy MŰVÉSZ! De addig csak festő.
Egy írástudatlan költő, egy diszlexiás mesemondó, egy paradoxon,
Egy pánikbeteg senkiházi, akire mindig rájön a para otthon…

RheinGold
Budapest keletén. 2014

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

Hozzászólások