1977-ben el is utaztunk egy kibővített világkörüli útra. Én is előadtam a Tokyo Joshi Dai-on Prof. Hiroko Sato közbenjárására, akit Nebraskában ismertem meg az ottani Willa Cather Symposiumon. Az út aztán felölelte Hong Kong-ot, Indiát, Iránt, Törökországot, stb. Románián át érkeztünk Magyarországra, onnan tovább Franciaországba és Nagy-Britanniába. Japánban 32 szép napot töltöttünk.

Miután férjem meghalt 1986. június 6-án, betegségek vettek körül és korai nyugdíjba vonulás következett (1987. jan.1.) De nem sokáig maradtam nyugdíjas. Elkezdtem japán témákkal foglalkozni. Különösen lenyűgözött Murasaki Shikibu halhatatlan regénye, a Tale of Genji. Felébredt bennem a vágy, hogy Murasaki Shikibu-ról életrajzi regényt írjak. El is kezdtem, de október. táján kifogyott az inspirációm. El kell menni a helyszínre!

Megpályáztam egy Fulbright ösztöndíjat Japánba, és meg is nyertem. Állomáshelyem Fukuoka lett, Kyushu sziget egyik legfontosabb városa. Két egyetemen tanítottam, három külön kampuszon. Jól ment, élveztem. Nyáron meghívást kaptam a FILLM legközelebbi konferenciájára. Három-négy évenként tartják. Ez egy szuper egyesület, magában foglalja az összes fontos egyesületet, amely modern nyelvekkel és irodalommal foglalkozik. A gyűlés ezúttal Jugoszláviában volt, Újvidéken. A téma, amelyet kiválasztottam, Ady verséből indul ki, a Kárpát-medence népei fogjanak végre össze. (Bár nyomdába adtam az anyagot, tudtommal sosem jelent meg, mert közben Jugoszlávia felbomlott.)

Ennek egy fontos következménye lett csak számomra, megismerkedtem Kimie Imura Lawlor japán angolszakos professzornővel, aki szintén egyik előadó volt. Ez az ismeretség nagyon érdekes és értékes lett az elkövetkező évek alatt. Mint angol szakos professzornak, fő szakterülete Shakespeare volt, és ezen belül a Szentivánéji álom. Jómódú lévén tekintélyes gyűjteménye volt tündérekkel kapcsolatos műtárgyakból.

Már 1992 szeptembere volt, befejeztem két teljes tanévet Japánban, és visszatértem az USA-ba, amikor Kimie írt, hogy a tündérekkel kapcsolatos gyűjteményét egy megyei múzeumnak adományozta, és ezzel kapcsolatban avató ünnepséget fognak tartani. Szeretne engem is felkérni, hogy jöjjek el erre az ünnepségre, és tartsak előadást arról, melyek a tündérekkel kapcsolatos magyar népmese motívumok. Örömmel elfogadtam.1993 júniusában el is repültem Japánba.

Nem voltam felkészülve arra, hogy ilyen nagyszabású eseménynek leszek egyik szereplője. Külön autóbusz vitt az ünnepség sok más résztvevőjével együtt, (ezek voltak pl. Kimie tanítványai, akik tündérnek öltözve az ünnepség szereplői és rendezői voltak.) Fukuyama Prefektúra Honshu sziget egyik legvadregényesebb vidékén fekszik, gyönyörű fenyvesektől körülvéve. Itt épült meg a Kanayama-cho mélyén a Kimie Imura Fairy Museum. A felavatást maga a Kanayama polgármestere nyitotta meg, ünnepélyes keretek között. A napot azzal töltöttük, hogy, miután megcsodáltuk a gyűjteményt, sétáltunk, ettünk-ittunk, és magunk is tündéreknek éreztük magunkat.

A megnyitó előadásra késő délután került sor. A meghívott elegáns vendégek helyet foglaltak a múzeum kertjében felállított székeken. A szereplők pódiumon adtak elő. Volt elnöki megnyitó, táncok, beszédek. A fő programpont az én előadásom volt, címe: „Tündérek a magyar hagyományban.” Addigra már besötétedett, a hangulat tökéletes volt. Angol nyelven adtam elő, japán tolmáccsal. Sajnos, hamarosan felhők gyülekeztek és erős szél kerekedett. A műsor után kénytelenek voltunk bemenni és ott folytatni az ünneplést. Ennek egyik fénypontja az volt, hogy Kimie első házasságából született fia, aki sokoldalú művész, „fény-és-muzsika” műsort mutatott be, saját fotóival és zenekíséretével. Csodálatos nap volt.

Dr. Hunyadi Dalma

Hozzászólások