Milyen hatással volt rád édesanyád költészete? Mikor érezted azt a vonzódást az irodalom iránt, amikor tollat kellett ragadni, hogy megfogalmazd az érzéseidet, gondolataidat?

Már egész kicsi gyermekkorom óta vannak emlékképeim arról, hogy édesanyám írt. Az íróasztalon jegyzetek és gépelt oldalak tömkelegének volt bérelt helye. S természetesen maga az írógép hangja is megszokott ismerős barátként üdvözölt esténként. Ő valóban írt, nemcsak írdogált, mert gyerekfejjel is megértettem, hogy akinek írásai a korabeli lapokban megjelenhetett, az valóban értékeset alkotott. Mert abban az időben nem lehetett csak úgy publikálni, nem adhatott ki bárki könyveket. Édesanyám pedig rendszeresen megjelent nyomtatásban az Alföldben, a Hajdú-Bihari Napló irodalmi mellékletében, az Ifjúsági Magazinban, a Magyar Ifjúságban, az Életünkben. Az akkori hatalmasságok mindenféle ismeretség, összeköttetés és kapcsolatok hiányában engedték publikálni. Ez abban az időszakban nagyon keveseknek engedtetett meg.

Maradványok

Ez a változások birodalma,
mondta a harmatcseppeken járó,
sétabotját pörgető Isten,
s a színörvények bolyongó
gondolatforgatagában
míg megemelte fehér
bárányfelhő kalapját,
a hegycsúcsokról leszakadó
szikladarabok zúgó
ropogása hallatszott.                               

Én magam úgy huszonnégy évesen kezdtem a próbálkozó soraimat papírra jegyzetelni. Az első versemet édesanyámnak írtam anyák napjára. Aztán sorban törtek elő a gondolatok. Ezek tényleg igazi kezdeti szárnypróbálgatások szerepkörében tisztelegtek. S amiért hálás vagyok édesanyámnak, hogy útbaigazításokat, javaslatokat adott, értette, mit akarok, és nem erőltetett rám semmilyen sémát. Itt jegyzem meg, én nem tartom magamat írónak, költőnek. Nem szeretem, ha ilyen titulusokkal illetnek. Úgy vélem, inkább vagyok műkedvelő, aki a gondolatait leírja. Aztán majd valahol a jövőben eldöntik a hozzáértő irodalmárok, hogy költészetet műveltem-e vagy sem. Borsódzik a hátam a rengeteg önjelölt költőtől, akinek ez a saját magának adományozott rang áll a névjegykártyáján. S közben büszke, hogy ő már a nyolcadik, száz versét tartalmazó kötete kiadásán is túl van…

Fent és lent

Fent a kéjjel táncoló Hold
szűz égboltozatán
a cukor ízű Vénusz
némán csepegtette
véropálos sugarát.

S lent az óceán
hullámmorajában
palackokba bújtatott
élettöredékek
sodródtak a végtelenbe…                       

Kinek mutattad meg első alkotásodat és hogyan fogadták?

Első alkotásaimat édesanyámnak mutattam meg. Emlékszem, tetszettek neki. Annyi észrevétele volt, hogy ne írjam túl a verseket, legyen annak rejtett titka. A Gyere… című versemből például kihúzott, ha jól emlékszem, hét-nyolc sort, mondván: ennyi bőven elég, így feszesebb az egész és nem esik szét. A felesleges sorokat elhagyva erőteljesebb, kifejezőbb lett a végeredmény. Teret enged az olvasó fantáziájának. Aztán ezek a kezdeti röppenések megjelentek A magunk keservén AKIOSZ antológiában 1995-ben. Mivel első lektorom, iránymutatóm is publikált ebben a könyvben, egy példányát elküldte Bényei József úrnak, aki ez idő tájt a Hajdú-Bihari Napló irodalmi mellékletének volt a főszerkesztője. Ők anyukámmal már korábbról ismerték egymást, mivel rendszeresen publikált az újság irodalmi oldalain. Szóval Bényi úr olvasta a verseimet s behívott a szerkesztőségbe. Elmondta, hogy megvan a költői tehetségem, soraimmal meg tudom fogni az olvasót, persze még csiszolódnom kell. Innentől három évembe került, míg nyomtatott formában láthattam verseimet az újság hasábjain. Erre nagyon büszke vagyok, mert a debreceni és környékbeli tollforgatók közül igazán keveseknek adatott meg ez a lehetőség. Igen, módfelett magasan helyezkedett el az a bizonyos léc. A három év alatt velem is előfordult: többé levélírás alkalmával fogok majd tollat, befejeztem az ilyesfajta alkotást. A sebeim nyalogatása után viszont mégis előjött a hajtóerő, és mint fentebb említettem, három év levelezés és iránymutatás után publikálhattam.

Milyen polgári foglalkozásod van,mik a céljaid,vágyaid?

A kereskedelemben dolgozom eladóként. Sajnos, ezért mostanság kevés időm jut az írásra,de a megélhetésé az elsőbbség. Vágyaim, álmaim? Függetleníteni tudjam magam a mindennapi taposómalomból és azok az emberek vegyenek csak körül, akik érdemesek erre. Ez jelen állás szerint szinte elérhetetlen. Ami igazából fontos, az a boldogság megtartása szeretteimmel együtt a végletekig. Lássam a kislányomat felnőni és legyek mellette, amikor elindul azon a nagybetűs úton. S míg el nem felejtem, jó lenne hamarosan nyomtatásban látni kislányommal közösen írt meséinket. A Körösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ által kiírt meseíró pályázaton ebben az évben díjazottak lettünk.

Lélekszövetség

… Megszülettél …

Időtöredékeid
hangulattartományában
pulzáló testvonzások között
vándorolsz szüntelen.
Csekély pillanatra
tőlük elválaszt
az alattomosan settenkedő
elmaradhatatlan pusztulás,

bár mélységek után
a megfoghatatlan
dimenziók szintjén
szeretet esküvel
megszentelt lélekszövetség
újra egyesül majd.                  

Milyen hangszeren játszol?

Nem játszom hangszeren, bár gyerekkoromban akadt volna lehetőségem zenét tanulni, de buta fejjel elszalasztottam eme lehetőséget. Szoktam mondani, ha lenne egy időgépem, visszamennék gyermek önmagamhoz és elcibálnám magam ellentmondást nem tűrően, és rászólnék gyermeki lényemre: márpedig tanulni fogsz, fiam! Egyébként sokszor érzem, hogy a versírás ennek az elszalasztott lehetőségnek a “mellékterméke”. Mivel nincs hangszeres tudásom, így nincs lehetőségem zenében leképezni az érzéseket, gondolatokat. Tehát marad a jó öreg tinta és papír. Apropó, a költemények mellett próbálkozom még egypercesekkel, humoreszkekkel, bohózatokkal. Véleményem szerint a humor is fontos az életben. A jó nevetés egy patikával is felér. S visszatérve még a zenére, Hard Rock és Heavy Metal műfajból van körülbelül úgy ké
tezer darab albumom. Bakelitek, kazetták,CD-lemezek és Mp3 formátumokban. Tehát fontos a muzsika számomra.

Röghöz kötve

törvénytelen
rabló ösztönök
parancsszavától
gerjed
a kifakult hitű
látszatszabad
mechanikus
függőségi élettánc                         

Hogyan látod a saját generációd boldogulását, elismerését a művészvilágban? Szerinted hogyan lehetne bejutni az “elefántcsonttoronyba”, amelyben már évtizedek óta ülnek a hatalmasok, és mindig az éppen hatalmon lévő rendszernek hódolnak?

Miként lehetne bejutni a hatalmasságok közé? Talán dinamit segítségével. Én úgy tapasztalom, kevesen segítenek abban, hogy egy fiatal tehetség boldoguljon a művészvilágban. Talán féltékenységből, talán attól tartanak, hogy lentebb kerülhetnek a csúcsról. Persze a kapcsolattal rendelkező kivételeknek szabad a jelzés. Amúgy hidegen hagynak, nem vágyom közéjük.

Mi a véleményed az X-Faktorról és a Való Világról? Mennyire lesznek életképesek a győztesek, hány fiatal élete megy tönkre ezáltal, és hányan tudnak talpon maradni?  Vajon megbecsülik a nyereményt, amelyért némely ember egy életen át dolgozik?

Nem értem, mi szükség van ebben az országban ennyi sztárra, sztárjelöltre. Igazából ez már sztárgyár, és itt inkább az ipari méretű szórakoztató bizniszen van a hangsúly, amely óriási nézettséget produkál hatalmas bevétellel együtt. Ezek a sztárocskák csak eszközök, akiket a profittermelés után nyugodtan el lehet dobni. Persze, ha valaki ezt úgy fogja fel, hogy csak tizenöt percig sztár, akkor nincs baj, de sokan kitörési lehetőséget látnak benne, amitől híressé válhatnak. S ebben van a veszély, mert miután a média gépezete megrágta, megemésztette őket, szépen ki is köpi. Innen hatalmas a zuhanás. Valahogy úgy látom, ez az X-Faktor feldobálja a falra az énekeseket, aztán aki istenadta igazi tehetség és okosan képes élni ezzel a helyzettel, az fennmarad, aki meg nem, az a süllyesztőben végzi. Mellesleg nem néztem egy szériát sem végig, sőt egy adást sem, passzív fogyasztó vagyok ez ügyben. A párom kíséri figyelemmel, én a lepattanó hangokat vagyok kénytelen elszenvedni. Nem az én zenei stílusom, inkább a keményzenei lemezgyűjteményem hangjain barangolok, vagy a kislányommal játszom. A Való Világgal is ez a helyzet. Nem tudok konkrétumokat mondani belőle, sosem érdekelt ez a fajta szenny. Azok a szereplők nem művészek, s ez által nem szolgálhatnak kultúrát. A nyeremények meg irritálnak. Na, nem irigylem tőlük, főleg az énekesektől,mert legalább ők a hangjukkal megdolgoznak érte, de egy kétkezi munkásnak a munkahely megtartása érdekében sokkal többet és jobban muszáj teljesíteni egy életen át. A bére pedig ugye nem európai színvonalú…

Jelent-e meg saját könyved?
  
Édesanyámmal közösen jelentettünk meg könyvet Kétarcú rapszódia címmel. Ebben a verseink mellett nekem a humoros írásaim is helyet kaptak.  Azért is, mert ilyenfajta kiadás nem sok jelent meg eddig, s a végén a humor kicsikét feloldja a versek komoly hatását.  Ez 2009-ben történt, 2012-ben pedig online verseskötetem jelent meg Gondolatképek címmel. Itt szeretném megköszönni Dezső Ilona Anna munkáját, mert egy csodásan szép elektronikus könyvet szerkesztett. Ez a könyv a repas.kortars weboldala címen olvasható.

Gondolom, próbálkoztál már irodalmi pályázatokon. Milyen eredményeket értél el?

Van Gogh életéről szóló pályázaton harmadik helyezést, ez 2000-ben volt. Aztán 2001-ben a Hegyaljai Alkotók Társulása “Nézőpont” irodalmi pályázatán Szerencs város alkotói díját adományozták nekem. 2002-ben a debreceni Esélyegyenlőség Alapítvány Figyelj Rám pályázatán első helyezést értem el. Az Alkotó Képzőművészek és Írók Országos Szövetsége által alapított Aranytoll-díjat 2008-ban kaptam meg. A Batsányi-Cserhát Művész Kör 2012-ben Art-díjat adományozott. A Körösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ hetedik Országos Mesefesztivál meseíró pályázatán felnőtt kategóriában 2013-ban lettem díjazott. 

A magam és a szerkesztőség nevében kívánok neked jó egészséget és töretlen alkotókedvet, szép alkotásokat!

Gyere…

hajnalodik…
bandukolva búcsút int
a fehér arcú Hold
csillagokkal teleszórt égboltjából

ablakomon beköszönt
és átölel gyöngéden
a harmatos napsugár

ágyadhoz lépek
kezedet fogva ébresztelek
gyere, szálljunk rojtos felhők
fehér párnái fölé
meghalt csókok
tengerében fürödni                            
                                  

Mozzanatok
(TimCsinkának)

a fénycseppek színpadára
tájakat átfestő
mozzanat parazsak hullnak…

s az élet mély kékjén,
míg lélekhárfáján játszadozott
a sötéttornyú éjszaka
igéző női aktja
a jelen múló percei
két kacagó
göndörfürtös gyermek
sétált végig      

Örökké velem
 (Csinkának)

napok motívumaiban
pillanatnyi ébredésben
utak barangolásában
andalító megnyugvásban
simogató ölelésben
minden égető érzésben
örökké itt vagy velem                            

Szellőcske nász

Érintetlen
ösvényeken
a porszemnyi
idővel
karöltve
aranyló

rügyeken
ringatózó
szellőcskével
fonom össze
lényedet
lényemmel.                                   

Mozgó filmkockák

Történések mozgóképekben
megőrzött időtöredékei,
néhány pillanat
az elmúláson túl.    

     Örömtöredék
     (Csinkának)

mozdulatod feltámadó
   vágy rezonancia
     tested ringó
  ölelő lángforma 

Nincs menekvés

Az időhártyák
elszakadnak
és elvész a vélt
maradandóság
állandósága.

Útnak indul egy
félelemben fogant
kifakadó fohász
mely görcsösen
szorítaná magához
a még sértetlen perceket.

Ám elmarja azokat is
a gyötrő végzet
és a tudatban felsejlik
a felismerés, szembesülés
fojtó tragédiája,
nincs menekvés.               

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné

2013. október 20.

Hozzászólások