Mesélj büszkeségetekről, a kisfiatokról!

Kisfiunk, Álmoska 14 hónapos huncut kis örökmozgó. Anya kacagó játszópajtija, aki mindig kapható a mókára! Egyébként a szülőség nagy előnye sok más mellett, hogy most én is feltűnés nélkül kiélhetem magam a játszótéren! 

Milyen tevékenységek férnek bele az életedbe, amikor épp alszik csöpp fiatok?

Mostanság éppen nagy fába vágtam a fejszémet, szerveztem egy amatőr röpicsapatot. Kecskemét a röplabda egyik „fellegvára”, és a csupán „játékszeretetből” sportolni vágyók számára semmilyen lehetőség nem volt évek óta a városban. Rengeteg olyan fiatallal találkoztam, aki gimiben, szakközépben röplabdázott, aztán a felsőoktatásból kikerülve Kecskeméten nem volt hol játszania. Hétfőn este a Bányaiban megtartottuk első edzésünket, ami – hál’istennek – jóval a várakozáson felüli röplabdázni vágyót hozott össze! Ez is azt mutatja, hogy milyen nagy igény van erre! Sajnálom, hogy csak magánszerveződések útján nyílik lehetőség ilyesmire, pedig szerintem a játékra, közösségre és mozgásra nagy szüksége lenne egy kiegyensúlyozott felnőtt társadalomnak. Ha esetleg felkeltettem valakiben az érdeklődést, a honlapunk címe: www.kecskeropi.5mp.eu

Hogyan lettél grafológus, mióta foglalkozol ezzel a tudománnyal?

Már gyerekként bújtam nagymamám női magazinjában ezt a rovatot. Aztán a kíváncsiságom felnőttként sem csökkent, vajon tényleg személyiségünk tükre-e az írásunk? Ezért végeztem el a 2 éves képzést is, hogy kiderítsem az igazságot. Most, hogy papírom van róla, szeretnék segítségére lenni ebbéli tudásommal a környezetemnek, illetve a hozzám fordulóknak. Sokat kell még tanulnom a témában, mert úgy érzem, hogy tükröt tartani másoknak önmagukról nagy felelősség. Azonban egy kérdésre továbbra is keresem a választ: Hogy van-e értelme ennek a „tükörtartásnak”? Hogy érdemes-e leírni valakinek, milyen ő, és mennyire képes a személyiség az önsegítő változtatásra… Magamból indulok ki, és bár szeretném, én nem igazán tudok változtatni az életemet kellemetlenné tevő tulajdonságaimon.

A Montázsmagazin felkér, hogy válaszolj olvasói kérdésekre az Életmód rovatában, illetve adj néhány jó tanácsot az olvasóknak az írásukkal kapcsolatban. Elvállalod?

Természetesen, igyekszem legjobb tudásom szerint segíteni a hozzám fordulóknak. Köszönöm a lehetőséget!

A zenélés mikor és hogyan kezdett szerepet játszani az életetekben? Milyen terveitek vannak vele?

Ez a kérdés leginkább a férjemnek, Zsoltinak szól. Saját bevallása szerint neki a zene a lételeme. Bár nekem is van némi zenei múltam, kissé játszottam hangszereken és büszke vagyok rá, hogy Budai Ilona népdalénekes tanítványa lehettem az Óbudai Népzenei Iskolában. De inkább beszélj Te, Zsolti!

Már gyerekként nagy hatást gyakorolt rám a zene. A tanítóképzőn ének-zene műveltségterületet választottam. Autodidakta módon megtanultam gitározni, majd néhány évig gitáros együttest vezettem a Piarista Iskolában. Alapítottunk egy kéttagú (családi) zenekart, a Napfény duó-t, amivel szeretnénk elmenni lakodalmakba, bálakba, esküvőkbe zenélni.

Rendkívül ügyes kezed van neked is, Zsoltinak is. Hogyan tudsz megbirkózni a kemény bőrrel, amikor szebbnél szebb mintákat vésel bele? Milyen tárgyakat készítetek?

Zsoltié a munka neheze, én csak „művészkedek” rajta. Igazából övé a strapa, ő küzd a marhabőrrel, méretre vágja, lyukasztja, a szélét mintázza. Enyém már csak az örömteli rész, az alkotás. Nagyon jó érzés a finom illatos bőrbe valami szép mintát beleképzelni és kifaragni. Csak az állatokat sajnálom. Én jobban örülnék, ha mindenki vegetáriánus lenne, és nem lenne mibe faragnom… Többnyire kulcstartókat, hajcsatokat, öveket, medálokat és karkötőket készítünk.

Köszönöm az interjút nektek, és kívánok sok örömet és boldogságot kis családotoknak! Az olvasókat pedig arra bíztatom, hogy nézzenek be a Montázs Webáruházba (webshop.montazsmagazin.hu), és válogassanak a kedves fiatal pár bőrtárgyaiból. A Montázsmagazinban hamarosan induló grafológiai rovatba pedig tegyenek fel bátran kérdéseket Imolának.

Weninger Endréné

2013. szeptember 19.

Hozzászólások