Így találjuk meg a számunkra megfelelő mosógépet! – A szokásainktól függően heti egy vagy több alkalommal mosnunk kell, nem mindegy azonban, ezt mivel és hogyan tesszük. Az alábbi írásban annak járunk utána, milyen szempontokat érdemes szem előtt tartani, ha új mosógépet szeretnénk vásárolni.

A megkérdezett szakeladó szerint három szempontot érdemes figyelni, ha új készüléket szeretnénk vásárolni. Ezek a megbízhatóság, az ár és a megfelelőség.

mosogep

Jó hír, hogy a megbízhatóság kérdésében nem foghatunk mellé, ha megfogadjuk a legalapvetőbb tanácsot: válasszunk az ismert gyártók készülékei közül! Persze sokunknak ismerősen csenghet a mondat, miszerint a mostani kereskedelmi forgalomban kapható gépek várható élettartama lényegesen rövidebb, mint a korábbi generációk esetében. Ez a felvetés nem teljesen alaptalan, hiszen a felgyorsult innováció miatt napjainkban a felhasználók átlagosan 10 év alatt lecserélik a még tökéletesen működő mosógépeiket is. Fejlettebbet, okosabbat, energiatakarékosabbak szeretnének használni.

Ez a törekvés teljesen érthető, ahogyan az is, hogy a gyártók emiatt optimalizálták a gyártási folyamataikat, némileg rövidebb időtartamra kezdték tervezni a készülékeiket… Aggodalomra azonban nincs komoly ok, hiszen rendeltetésszerű használat mellett a mai mosógépek is legalább 12-15 évig hű szolgálatot tesznek a család számára. Persze abban az esetben, ha szinte napi rendszerességgel mosunk, ne a belépőkategória gépei közül válasszunk – fogalmazza meg jótanácsát a szakeladó.

Érdemes foglalkozni az ár kérdésével. Az árkategóriát némileg a márka határozza meg, de kifejezetten nagy a szórás e tekintetben is. A Zanussi gépek a legnépszerűbbek közé sorolhatók Magyarországon, kiváló ár-érték arányuk, megbízhatóságuk és kiterjedt szervizhálózatuk sokak számára vonzóvá teszik őket. A Beko idehaza a feltörekvő márkák egyike, egyre nagyobb piaci részesedéssel. A 100 ezer forint alatti készülékeik is megbízható gépek.

Kissé magasabb árkategória jellemzi a Whirlpool gépeit, amelyek között felültöltős változatokat is szép számban találunk. De meg kell említeni a Candy, az Electrolux, a Samsung, az LG, a Bosch gépeit is, amelyek mind jó választást jelenthetnek körültekintő mérlegelést követően.

A szakeladó szerint a legfontosabb szempont a megfelelőség. Mindenképpen olyan készüléket kell választani, ami a lehető legnagyobb mértékben megfelel a személyes igényeinknek. Elsőként hozzunk döntést a mosógép típusáról. Magyarországon három típussal találkozunk: ezek a hagyományos elöltöltős, a felültöltős és a keskeny elöltöltős gépek. Elsősorban a rendelkezésünkre álló szabad terület nagysága határozza meg, melyiket érdemes választanunk.

Ha nem kell helytakarékossággal foglalkoznunk, jó választást jelentenek a hagyományos elöltöltős készülékek. Ezek energiatakarékosak és hatékonyak. Azonban vannak fürdőszobák, ahol minden négyzetcentiméternek jelentősége van. Ilyen esetben tesznek remek szolgálatot a felültöltős gépek, amelyek esetében csupán arra kell figyelmet fordítani, hogy a felfelé nyíló ajtót ne akadályozza falipolc vagy más tárgy. Sajnos a szerkezeti kialakításukból adódóan az ilyen készülékek kevésbé energiatakarékosak.

Az említett két változat előnyös tulajdonságait igyekeznek ötvözni az elöltöltős keskeny mosógépek, amelyek kiváló adottságokkal rendelkeznek. Kisebbek a hagyományos gépeknél, de helytakarékosságban nem képesek felvenni a versenyt a felültöltős társaikkal.

Ha új mosógépet szeretnénk vásárolni, egyéb szempontokra is figyelmet kell fordítani.

A dobkapacitás megválasztásának köszönhetően csökkenthetjük az energiaveszteséget, a zajszigetelő megoldásokkal rendelkező változatokkal csendesebbé tehetjük a gépet, ha azt az életterünkben kényszerülünk elhelyezni. Tudatos döntéssel könnyedén megtalálhatjuk azt a készüléket, ami a leginkább szolgálja az igényeinket.

 

SZPONZORÁLT TARTALOM

 

Hozzászólások