Együtt embertársainkért a legnehezebb időkben is – így segít a Magyar Vöröskereszt a koronavírus okozta krízishelyzetben. A Coca-Cola is a szervezet mellé állt, csatlakozz Te is a Vöröskereszt támogatóihoz!

A koronavírus minden ember, vállalat és intézmény életében gyökeres változásokat hozott. A karitatív szervezeteknek is gyorsan kellett reagálni a helyzetre.

Azok, akik eddig is nehéz helyzetben voltak, most még kiszolgáltatottabbak lettek. Emellett most olyan közösségek is nagyobb támogatásra szorulnak, amelyek eddig nem voltak közvetlenül veszélyeztetve.

A közel 140 éve működő Magyar Vöröskereszt ezeket figyelembe véve alakította át és alakítja folyamatosan munkáját. Ehhez több oldalról is kapnak segítséget.

„Mint mindenki mást, úgy a Magyar Vöröskeresztet is jelentős kihívások elé állította a koronavírus. Megváltoztak a mindennapjaink mind a szervezeti életet, mind a feladatellátást tekintve.

A veszélyhelyzet kihirdetését követően jelentősen lecsökkent véradó eseményeink száma. Ezek pótlása rendkívüli kihívás a szervezet számára.

A megváltozott társadalmi-gazdasági helyzetben a szociális ellátórendszerünket is hatalmas terhelés éri. Megnőtt az igény az intézményes és a lakossági segítségnyújtó szolgáltatásainkra, programjainkra egyaránt. Közben nagyon fontos odafigyelnünk a klienseink, önkénteseink és munkatársaink védelmére és egészségére is” – mondta el Nagy Gábor, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese.

A közösségek segítése sok esetben a megfelelő tájékoztatással kezdődik. Fontos, hogy minél többekhez jussanak el azok az üzenetek, amelyek a társadalom, az egyének egészségét, biztonságát szolgálják. A tájékoztatás és a rászorulók segítésén kívül legalább olyan fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy a véradást a veszélyhelyzet alatt is szervezi a Magyar Vöröskereszt, természetesen a biztonsági előírásokat betartva. Véradókra folyamatosan szükség van, és lesz is a járvány alatt. Aki vért ad, az egyik legközvetlenebb módon támogatja a hazai egészségügyet.

A szervezet törekszik a véradás fontosságának folyamatos kommunikálására a járványidőszak alatt is.

A Coca-Cola Magyarország mindezt felismerve döntött úgy, hogy április elejétől a vállalathoz tartozó márkák közösségi média csatornáit és egyéb hirdetőfelületeiket átadja a Magyar Vöröskeresztnek. Munkájukat az elmúlt évtizedben is segítette.

A „Reklám helyett segítség” kezdeményezés keretében ezeken a felületeken most a szervezet koronavírus megfékezésével kapcsolatos vagy egyéb közérdekű üzenetei jelennek meg. Legyen az aktuális információ, véradás vagy egészségmegőrzési tájékoztatás. A Coca-Cola, a Cappy, a FUZETEA, a NaturAqua, a Fanta és a Kinley Facebook oldalain már közel egy hónapja jelennek meg bejegyzések formájában ezek az üzenetek. Céljuk, hogy minél több embernek segítsenek a testi és a lelki egészségük megőrzésével egyaránt átvészelni a nehéz időszakot.

Sokan kérdezik, hogyan tudnának hozzájárulni a Magyar Vöröskereszt munkájához, a rászorulók támogatásához.

„A leghatékonyabb segítség a jelen helyzetben a pénzadomány. Ezt honlapunk online adományozási felületén keresztül, vagy bankszámlára való átutalással juttathatják el hozzánk támogatóink. A pénzadományokat könnyen továbbítani tudjuk megyei szervezeteinknek. Ebből munkatársaink az ország minden pontján a helyi aktuális igényekre reagálva állíthatnak össze segélycsomagokat, vagy vásárolhatnak eszközöket.

Főként tartós élelmiszerrel, tisztálkodószerekkel, tisztítószerekkel támogatjuk a nehéz helyzetbe került embereket, családokat. Valamint az ország több pontján segítjük az Országos Mentőszolgálat munkáját étkeztetéssel, szállítási kapacitással és a határátkelőhelyeken testhőmérséklet-méréssel” – tájékoztatott Török Diána, a szervezet vállalati kapcsolatok és adománykezelési szakmai vezetője.

Szintén nagyon jól jönnek a véradással, önkéntes munkával, hiteles forrásból származó tájékoztató anyagok megosztásával kapcsolatos hozzájárulások. És fontos megemlíteni az empátiát is. Különösen az odafigyelést az idősek és a közösségeik iránt, akár a Magyar Vöröskereszt és a Coca-Cola által kezdeményezett „Hová tetszik menni?” plakátok kihelyezésével és azon keresztüli felajánlásokkal – a konkrét pénzadományokon kívül.

A pénzbeli források bővítésére a Magyar Vöröskereszt nemrég a Coca-Cola Foundation, a cég globális alapítványa segélyalapjára pályázott, és a napokban el is nyerte a támogatást. Így még nagyobb volumenű, átfogóbb együttműködésre és közös segítségnyújtásra van lehetőség.

A pályázat útján kapott 200 000 amerikai dollár (kb. 65 millió forint) több területre irányul. Az összeg egy részét a COVID-19 helyzet miatt a már említett célra, nehéz szociális helyzetbe került emberek, családok támogatására, ellátására fordítják. A Magyar Vöröskereszt működtette 10 Családok Átmeneti Otthonába és a 75 hajléktalanellátó intézmény és szolgáltatás ellátottaira, idősekre, munka nélkül maradtakra, karanténban levőkre. Elsősorban élelmiszer-, higiéniai, tisztítószer csomagok országos szintű kiosztása és pszichoszociális segítségnyújtás formájában, a már megkezdett tevékenységhez képest szélesebb körben, több érintetthez eljutva.

Emellett az Országos Mentőszolgálattal és a kórházakkal való együttműködés kiszélesítését is lehetővé teszi a nagyvállalat alapítványi támogatása. Ide tartozik többek között a minták eljuttatása a laborokba, valamint a mentősök ételekkel és italokkal való ellátása.

Ezenfelül az üdítőitalgyártó vállalat ebben az évben eddig közel 8000 palack ásványvizet, gyümölcslevet, üdítőt bocsátott a Magyar Vöröskereszt rendelkezésére. Ezek jelentős részét a szervezet a veszélyhelyzet miatt munkájukat elvesztett családokhoz, karanténban lévőkhöz, idősekhez juttatja el Budapesten és 4 megyében.

További információ a Magyar Vöröskereszt munkájáról, és hogy hogyan segíthetjük azt, itt és itt olvasható.

Korábbi hasonló cikkünk:

A Nemzetközi Vöröskereszt napja

 

Hozzászólások