A gyermeknap a világ sok országában ünnepnap. Az ünnep célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Javasolták a kormányoknak, hogy mindenhol olyan napot jelöljenek ki erre a célra, amit megfelelőnek gondolnak.

gyermeknap

Magyarországon az Országos Gyermekvédő Liga kezdeményezésére már a 20. század első évtizedében is rendeztek gyermeknapot, ha nem is minden évben. Edelsheim-Gyulai Lipót egyesületi elnök egy 1909. évi beszédében elmondta, hogy 1906-ban 46, 1907-ben 612, 1908-ban pedig 2262 vidéki város és község vett részt a gyermeknap megünneplésében.

A húszas években vált rendszeressé, hogy május vagy június valamelyik napját gyermeknappá nevezték ki. 1931-től már egy egész hetet szenteltek a gyermekeknek, többnyire május első felében, mégpedig 1943-ig Nemzeti Gyermekhét néven. Ez 1944-ben nem került megrendezésre.

1945-ben júniusban, 1946-ban februárban, 1947-ben május 4-től tartottak gyermekhetet. 1948-ban már a kommunista párt befolyása alatt álló MNDSZ (Magyar Nők Demokratikus Szövetsége) rendezett Országos Gyermekhetet június 20. és 27. között.
1948. novemberében a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség moszkvai tanácsülésén úgy határozott, hogy „a jövőben június hóban a világ minden olyan államában, ahol a Nemzetközi Nőszövetségnek szervezete van, gyermeknapot rendeznek, amely minden országban a politikai és gazdasági viszonyoknak megfelelően a gyermekek érdekeit fogja szolgálni.” 

A fenti határozatnak megfelelően Magyarországon 1950-től 1953-ig június első vasárnapján, azt követően pedig minden év május utolsó vasárnapján rendezték, illetve rendezik meg a Nemzetközi Gyermeknapot.

Idén is változatos programok, rendezvények közül válogathatnak gyereknap alkalmából a szabadidejüket szervezők. Cirkusz, színházi előadások és az elmaradhatatlan gyermeknapi koncertek várják a legkisebbeket és a kicsit idősebbeket is.

Itt tájékozódhatnak

Gyermeknap otthon, pénztárcabarát ötletek:

Piknik a kertben

Egyszerűen készítsünk akár közösen az ünnepeltekkel szendvicseket, pakoljanak össze egy kis ropogtatnivalót meg gyümölcsöt, és terítsenek meg egy takarón a kertben. Ha nincs kert, menjünk a parkba vagy a város szélére. A kirándulás után még jobban fog esni a harapnivaló! Ha megengedik a gyerekeknek, hogy aznap tovább fent maradjanak, megnézhetik együtt a naplementét is.

gyermeknap

Közös, családi játék

Nem valami komplikált dolog! Elő a focit, vagy játsszanak kidobót, fogócskát, bújócskát! Taníthatnak a felnőttek a gyerekeknek olyan régi játékokat, amiket ők játszottak gyerekkorukban: ipi-apacs, számháború, golyózás, ugrókötelezés, vagy a lábra tett gumiszalagon való ugrálás. Meglátják, játék közben még a hangulat is jobb lesz.

Benti játékok

Ha úgy néz ki, nem lesz túl jó idő, akkor benti szórakozást kell választani. Lehet ez közös filmnézés, társasjátékozás, vagy közös sütikészítés, esetleg táncolás, bolondozás, arcfestés, jelmezbe öltözés.

Közös barkácsolás

Örömet szerezhetünk a gyerekeknek azzal is, ha együtt készítünk valami olyasmit, amivel aztán később játszani is tudnak. Nagy dobozokból például terepasztalt, babaházat.
A lufi – amilyen egyszerű, olyan varázslatos játékszer. Minden gyerkőc imádja, és sokféle játékra alkalmas. Pénztárcakímélő megoldás, a kidurrant lufit pedig könnyen lehet pótolni. És hogy mit játsszanak a lufival? Készítsenek például vicces fejeket!

Kincskereső

Ennek a játéknak az egyszerűbb változata (kicsiknek), amikor az udvaron, homokozóban, játszótéren elrejtünk apró tárgyakat vagy édességeket (nyalóka, csoki, kis műanyag figurák, autók, plüss játékok), és ezeket kell a gyerekeknek megtalálniuk.

A nagyobbaknak már kereshetik a kincset egy térkép segítségével, vagy egy rejtélyes feladványt kaphatnak (képrejtvény, keresztrejtvény, találós kérdés), ami alapján el kell jutniuk egy kincslelő helyszínre. Ott aztán a kincsen kívül egy újabb feladvány várja őket, ami egy újabb helyszínre vezet. Ez igényel némi előkészületet, – ezért van gyereknap.

Akadálypálya otthon

Készítsenek otthon egy akadálypályát! Szlalom görkorival, gördeszkával, rollerrel. Célbadobás, fáramászás, kötélhúzás.

gyermeknap

Utcabuli

Az utcabeli gyerekekkel vagy ovistársakkal, unokatesókkal. Itt lehet aszfaltrajzverseny, ugróiskola, számháború. Egy kerti asztalra még némi harapnivalót is készítsünk, meg limonádét, ásványvizet, hogy vidám legyen a gyereknapi parti.

Természetes, hogy ezen a napon, (legalább ezen!) nem kell túlzottan vigyázni a felvett ruhákra. Lehet picit torkoskodni, s kevesebb a szabály, amit be kell tartani, mert másképp életbe lép a következő aforizma:

“Mögfogadtam és möghatároztam, hogy én ezután jó gyerök löszök… de az a baj, hogy azóta mindég a lázamat akarják mögmérni.”  (Móra Ferenc)

Felhőtlen, közös kikapcsolódást, szeretetben bővelkedő gyermeknapot kívánunk az Olvasóknak és a fiatalabb generációnak!

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

 

Hozzászólások