A Montázsmagazin által 2016-ban meghirdetett festménypályázaton Horváthné Budai Éva lett a győztes. Kissé meglepődtünk, hogy Éva csak mostanában válaszolt a kérdéseinkre, de legalább jó reklám lesz a napokban kiírt 2017-es pályázatunkhoz.

A Cseresznyevirágok című akvarell készítése közben

Orvosismerőseim között nem sok művész van. Talán nincs idejük foglalkozni a művészetekkel. Kedves Évi, hogyan és mikor jött az ötlet, hogy ecsetet fogj a kezedbe?

Gyermekkorom óta szeretek rajzolni, festeni. Mindig is szerepet játszott az életemben az alkotás. Rajzoltam, festettem, agyagoztam.

Van a családodban olyan személy, akinek művészvénája van? Vajon kitől örökölted a tehetségedet?

A családomban mindenki alkot: orvosok és zeneművészek közt nőttem fel. Kifejezetten a festéssel nem foglalkozott senki a környezetemben, de az alkotás szeretete körbevett. Nem tudom, kitől örökölhettem. Ajándékként élem meg azt, hogy ezt a készséget kaptam. A fogorvosi pályát azért választottam, mert úgy éreztem, hogy ebben a gyógyítás és a művészet találkozik. Szerintem minden orvos művész. Nagyon sok jelenlétet, kreativitást, figyelmet igényel a gyógyításban részt venni.

Kinek mutattad meg az első alkotásodat? Mit szólt hozzá a családod?

A gyermekkori alkotásaimat természetesen a Szüleimnek mutattam meg. Úgy emlékszem, tetszett nekik. Sokszor meglepődtek miatta, de mindig bátorítottak, hogy rajzoljak, fessek. Később rendszeresen megajándékoztak rajzeszközökkel. Ezeket nagy becsben tartottam, és tartom ma is.

Erdei táj

Milyen témájú képeket festesz? Milyen anyaggal dolgozol?

Nagyon szeretem a növényeket megfigyelni, lefesteni. A kedvenc virágaimat – tulipánokat, magnóliát, rózsát, fákat, esőt. Szeretem a mélységélesség- ábrázolását gyakorolni, ami vonzza a tekintetet. Bibliai témájú képeket is szoktam festeni. Főként olajjal festek vászonra, de akvarellképeim is vannak. Néha pasztellel rajzolok. Régebben volt egy hosszabb pasztellkorszakom. Mostanában az olaj a kedvencem. Élő, finom színek keverhetők ki belőle.

Mennyi időt töltesz a festékállvány előtt? Milyen gyakran látogat meg az ihlet?

Sajnos, nem sokat festek. Amikor megszületik bennem egy kép ötlete, azt hordozom egy ideig a lelkemben, s aztán nekilátok. Ha már elkezdem, akkor általában egy hónap alatt készül el egy alkotásom. Úgy érzem, a komolyabb témájú képek esetén van, hogy elég hosszúra nyúlik ez a rákészülési szakasz. Úgy látom a magam példáján, hogy amíg a kép témájának a lelki üzenetét nem élem át egy bizonyos szinten, addig nem válik hitelessé az, amit festek. Bár ez visszafelé is hat: az alkotás is átalakít bennem sok mindent. Mély élményt ad a festés, úgy érzem, ilyenkor mindig kicsit közelebb kerülök magamhoz. Ez egy keresés, kutatás. Sokáig a magam örömére festettem. De leginkább azt szeretném, ha adni tudnék azzal, ami az ecset végén születik. Talán ahogy önzetlenebbé válok, fogok többet alkotni.

Mit jelent számodra egy-egy kép elkészülése?

Mindig egy születést. Örömöt ad. Sokszor csak nézem a végén a képeimet, s olyan érzésem van, mintha nem is én festettem volna őket. Maga a folyamat ugyanolyan fontos, mint maga az elkészült kép. Alkotás közben szeretem hagyni, hogy szinte az „Ecset” vezesse a kezemet. A színek keverésében, az egész folyamatban jó jelen lenni.

Kitől, hogyan tudtad meg, hogy a magazin kiírt egy pályázatot? Vagy talán állandó olvasónk vagy?

Szabó Helgától, egy kedves ismerősömtől kaptam egy e-mailt a pályázatról. Aztán el is feledkeztem róla. Március végén jutott eszembe, hogy természetképem van, elküldhetném, végül is veszíteni valóm nincs. Gyorsan megkértem egy kedves fotós barátnőmet, hogy fényképezze le a tulipános képemet. Végül 31-én, a leadási határidő előtt 20 perccel küldtem el a képem, az utolsó pillanatban. Nagyon keveset internetezek, a facebook- ot is csak ritkán látogatom. Így nem ismertem korábban a Montázsmagazint sem. De nagyon tetszik, hogy így támogatja a művészetet a működésével. Fontos, hogy legyen felülete az alkotásoknak. S manapság ez nagy dolog, hogy ilyen kezdeményezések vannak. Nagyon örülök a munkátoknak. Csak így tovább!

Hogyan érintett, amikor megtudtad, hogy nyertes lettél? Mit szólt hozzá a családod? Bizonyára nagyon büszkék rád.

Barátoktól tudtam meg, hogy nyertem. Hevesen dobogott a szívem, nagyon örültem. Hatalmas ajándékként éltem meg. Nagyon boldog voltam. Ezúton is szeretném megköszönni a zsűri tagjainak, hogy bizalmat szavaztak nekem. Inspiráló, megerősítő számomra ez az eredmény, ami inkább arra sarkall, hogy fessek, fessek! A férjemnek mondtam el először a hírt, aztán a szüleimnek és a húgomnak. Mind nagyon örültek, s büszkék voltak rám.

A facebook-os közönségszavazás is nagyon megérintett. Nagyon sok kedves üzenetet, visszajelzést kaptam tőlük is, és nagyon sok, számomra új, ismeretlen embertől is. Szívmelengető volt számomra a támogatásuk, amit szeretnék megköszönni. Így a világhálón, s ismerőseim teljes körében nem osztottam még meg soha a képeimet, sokan szerintem nem is tudták rólam, hogy szeretek festeni. Nagy lehetőséget adott így a Montázsmagazin arra, hogy erről az oldalamról is megismerhessenek.

Kiállítás-megnyitó és díjátadó a Kuti Galériában – Kuti Péter és Weninger Endréné társaságában

Hol élsz és dolgozol? A pácienseid tudják, hogy a doktornő milyen kedves szenvedélynek hódol?

Budapesten élek, s itt is dolgozom, a Napfényes Gyógyközpontban. A munkatársaim a barátaim, ők sokat támogatnak az alkotásban. A hozzám forduló páciensek közül is sokan tudják, hogy szeretek festeni.

Volt már az alkotásaidból kiállítás?

Egy „igazi” kiállításom volt eddig, 7 éves koromban. Töltőceruzákat akartam venni, de nem volt rá elég zsebpénzem, így kitaláltam, hogy rajzolok, s a képeimből csinálok egy kiállítást a szüleimnek. A képeket meg is vették, s abból a pénzből vettem meg a ceruzákat. Komolyra fordítva a szót, a Napfényes Fesztiválon évről-évre egy-egy képem megjelenik sok festőtársam képe mellett. Önálló hivatalos kiállításom még nem volt. Szeretném, ha egyszer lenne, s egy szép galériában együtt lehetnének a képeim. Ha eljön az ideje.

Megérkezés

Szoktál pályázatokon részt venni? Fontosnak tartod a megmérettetést?

Nem szoktam pályázatokon részt venni. Ezen sem a megmérettetés miatt vettem részt. Megnéztem a képeket, volt, amire szavaztam is. Úgy éreztem, hogy szeretnék új felületet adni arra, hogy elérjek az emberekhez, s ők is elérjenek hozzám. Jó érzés volt része lenni annak a csapatnak, akik részt vettek a pályázatban. Az egész egy online-kiállítás volt számomra. Abban bíztam, hogy a zsűri beválasztja a képem a kiállítás-megnyitóra.

Annyira különleges a művészet! A kérdés számomra az, hogy sikerül-e azt a képet átadnom, ami a lelkemben él. Minden ember egy külön világ. Egymás lelkébe láthatunk, ha a képekre nézünk. Talán az az igazi megmérettetés, ha a dolgok mögé próbálunk tekinteni, s a Valóságot, a dolgok lényegét próbáljuk átadni az alkotás által, önzetlenül. Mert akkor mindegy, ki festette, élni fog a kép.

Vannak a festészettel kapcsolatos álmaid? Ki a példaképed?

Szeretnék sokat festeni. Vannak témák, amik mozgatnak, azokban szeretnék elmélyedni, változni általuk s alkotni. Az az álmom, hogy a Jóisten ecsete lehessek. Szent Lukács az egyik példaképem. Ő orvos is volt, festett is.

Nagyon szépen köszönöm az interjút, a Montázsmagazin nevében a pályázaton való részvételedet is. Szívből gratulálok én is neked!

 

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások