A Bernhardi-ügy (Professor Bernhardi) című komédiáját 1912-ben írta Arthur Schnitzler (1862-1931), ám Bécsben rögtön be is tiltottak, az indoklás szerint azért, mert túlságosan eltorzította a korabeli osztrák állapotokat. Berlinben azonban színre vitték, és sikerrel játszották. Idén márciusban az Örkény Színház tűzte műsorára Ascher Tamás rendezésében, Mácsai Pál főszereplésével, Kertész Imre fordításában.

bernhardi6

Az egyetlen felvonásból álló darab első fél órája a ráhangolódásé: megismerkedhetünk a szereplőkkel közvetlenül és hírből, belelátunk a bécsi Szent Erzsébet magánklinika működésébe, a felszín alatti intrikák gyújtópontjaiba – mindezt a korábbi népszerű filmsorozatokat megidéző-kifigurázó kezdeti jelenetekben, melyeket a zenei aláfestés (Kákonyi Árpád) további dinamikával tölt fel.

A remek diagnoszta orvos (Mácsai Pál) makacs természete, korrekt eljárásrendje, kedvességre nem hajló nyers modora a mozgalmas jelenetek és pörgő párbeszédek mögül hallatszik ki. Kapcsolatok hálózata az atyai szigor hajlíthatatlanságától („Hogyan?! Már megint komponáltál?!” – vonja kérdőre az orvos apa orvos fiát) későbbi jelentekben tetten érhető múlt jelenvalóságáról („-Haragtartó vagy? -Nem vagyok haragtartó, csak jó a memóriám!”), a jelen aktuálpolitikai csatározásaiból finom vagy direktebb áthallásokkal („nálunk, A-uszt-ri-á-ban!”) vetítik előre a kibontakozó történet szatirikus vonásait.

bernhardi1

A díszlet (Izsák Lili) a maga egyszerűségében jeleníti meg a konfliktusok kiinduló pontját jelző kórházi, és a politikai-taktikai egyezkedések magánéletibb szférájába betekintést engedő rendelői tereket. Mindeközben a jelmezek (Izsák Lili, Glaser Mária) a kórházi köpeny és az utcai, valamint hivatalos öltözet színtereit jelzik, így beszédes ruhadarabok, ahogy a szereplők nevei is önmagukon túlmutató, beszédes nevek. A szereplők nyelve nem egy alkalommal törik bele  látványosan a német nevek gyönyörű tartományába, ahol egy név egy egész hegyvidéket képes megidézni a maga pazar valóságában: Hochroitzpointner doktor nevének kiejtése kevés alkalommal sikerült gördülékenyen, különösen esetlegesen az egyébként megragadó arroganciával fellépő, minden szempontból tökéletes intrikustól (Für Anikó), egyben azonban beilleszthetően is a darab komikus és szatirikus jellegzetességei közé, minthogy a feladat a magyar nyelv artikulációjától meglehetősen távol álló követelményeket támaszt a beszélővel szemben.

bernhardi2

Kezdetben úgy tűnik, a halál előtti pillanatok körülményeit, a boldog halál kérdéseit boncolgatja majd a darab, ugyanis egy páciens állapotáról beszélnek az orvosok, aki úgy haldoklik, hogy közben ezt nem érzékeli. Először morfiummal,  majd anélkül is boldogságérzés keríti hatalmába, jövőjét tervezgeti, mikor pedig már bizonyosan csak percei lehetnek hátra. Nem látjuk őt, csak az orvosok elbeszéléséből ismerjük meg. Egyáltalán: egyetlen beteget sem látunk ebben a kórházban, csak műhibákról, feláldozható emberi kategóriákról értesülünk, ami a kórház metaforikus értelmezését kínálja percről percre. Valójában krízist az orvosok mutatnak, ezen belül is  a szereplőket mozgató meggyőződések, kezelésük sikere pedig ugyanolyan esetleges, mint a betegeké.

bernhardi4

A konfliktus is erre utal, ugyanis a magánklinika egyik alapítója és igazgatója, Bernhardi professzor (Mácsai Pál) betegének krízismentes halálában bízva tagadja meg a belépést az odasiető katolikus paptól (Nagy Zsolt), ki az utolsó kenettel, s az ezt megelőző gyónással kizökkentené eufóriájából. Vagyis a zsidó orvos megtagadja betegétől az utolsó szentséget. Hiába állja útját azonban belépésének, a pap közeledtének híre már eléri a beteget Ludmilla nővér (Kókai Tünde) jó szándéktól és erkölcsi parancsoktól buzgó közreműködése által, aki az orvos háta mögött mégiscsak besurran a kórterembe, hogy felkészítse a beteget az elkövetkezendőkre. Ezt követően beigazolódik Bernhardi jóslata: a beteg már a pap érkezésének hírére kizökken állapotából, lelkileg összeomlik, s azonnal meg is hal. Az ügy, a pap belépésének elutasítása azonban így is felkavarja a kedélyeket, országos botránnyá fajul.

bernhardi3

A főszereplők köré csoportosuló mellékszereplők szinte egytől egyig a lavírozás, a társadalmi és politikai életben való fennmaradás egy-egy példáját jelképezik, melyekre önfelmentésüket adják: igaz, a vidéki körorvos (Némedi Árpád) kezei között elvérzett egy szülő nő, neki azonban felesége van és három gyermeke. A végzős orvostanhallgató (Vajda Milán) nem ér rá száraz elméletet tanulni, viszont minden gyakorlati oktatáson részt vesz, mindig azzal ért egyet, akivel épp beszél, csak hogy sikeres vizsgát tehessen. A hierarchia csúcsán lévő miniszter (Gálffi László), aki egykor orvosként ugyan tisztán látta egy betegség diagnózisát, azonban felismerését eltitkolta, hogy támogatójának kegyeit megőrizhesse, mivel felettese tudvalevőleg nem szerette a nála okosabbakat. Páciense – Bernhardi előképeként – az ő karrierjének, továbbá egész Ausztria boldogságának lett nemes áldozata. Szintén csavaros a kórboncnok (Polgár Csaba) viszonyulása, aki úgy áll ki Bernhardi mellett, hogy ellene szavaz. Feláldozható emberi életekről és a lavírozás, a vélemény változtatásának lelki szükségleteiről is szól a darab, miközben az intrikák mögül felsejlő értékek válsága erős szál marad.

bernhardi5

Mégis, a legkiegyenlítetlenebb viszonyokból a katolikus pap és az ateista humanista orvos konfliktusa táplálkozik, melyben egy jóindulatú, igazában mélyen hívő ember nem ér fel egy másik jóindulatú, igazában mélyen hívő ember karakterével. Nem egy súlycsoport a két alakítás, a két megjelenítés, a darab egy pillanatig sem engedi a nézőt elköteleződni az ellenpontnak. A tanulság, hogy a darab –  bár a társadalmi lavírozás újabb és újabb eseteit mutatja – , a viszonylatok percről percre változnak, az értékek mégis stabilak annyiban, hogy miközben Bernhardi sem egyértelműen pozitív tragikus hős, szándékának meggyőző erejét, meggyőződésének őszinte következetességét nem lehet kétségbe vonni.

Álomittas állapotából kimozdítani a beteget, vagy meghagyni boldog világában? A darab álom és valóság kérdésköréből indul, s az intrikák, irigység, hátsó szándékok lesújtó világába vezet sok-sok átmeneten keresztül, miközben semmi közvetlen jelentés, direkt hatáselem, sulykolt jelentésátvitel nem rontja a mindenkor érvényes főszólamokat, hála az írói, rendezői és színészi szándéknak.

 

Szereplők: Mácsai Pál, Gálffi László, Für Anikó, Znamenák István, Csuja Imre, Nagy Zsolt, Polgár Csaba, Epres Attila, Takács Nóra Diána, Vajda Milán, Debreczeny Csaba, Máthé Zsolt, Bíró Kriszta, Szabó Sebestyén László eh.,  Némedi Árpád mv., Kókai Tünde eh.

Díszlet:     Izsák Lili
Jelmez:     Izsák Lili, Glaser Mária
Dramaturg:     Ari-Nagy Barbara, Gáspár Ildikó
Zene:     Kákonyi Árpád
Fordította: Kertész Imre

 

Fotók: Gordon Eszter/Örkény István Színház

Szalagyi Csilla

 

Hozzászólások