Béke és pajkos öröm ebben a tekintélyes oszlopos csarnokban. És rengeteg szín. A színek itt: Down-szindróma, autizmus, születési rendellenesség. A mosoly levakarhatatlan az arcokról. Boldognak tűnnek a szolgák is – mi, segítők. Bár hogy ki segít kinek ebben a közösségben, az egy nehezen megválaszolható kérdés. Ők engem megtöltenek szeretettel, én lesegítem őket a lépcsőn.

A magyarországi Hit és Fény 25 éves volt 2011-ben! Az örömöt kissé aláássa az a felismerés, hogy a külvilág alig tud valamit rólunk. Sajnos azok sem ismernek minket, akiknek nagy szüksége lenne egy ilyen közösségre. A keresztény ember egyik legfontosabb feladata, hogy az örömhírt hirdesse.  Ez sugárzik a Hit és Fény testéből és lelkéből egyaránt. És az ajtaja tárva nyitva – csak kissé el van dugva. Bizony, az ilyen közösségek PR-ja általában meglehetősen rossz. Ennek oka rejtély számomra.

A szabad szellem képviselői hihetetlen buzgalommal védik Európát a kereszténységtől. E nemes (védekező?) hadjárat közepette egyszer igazán bekukkanthatnának hozzánk!

Vagy ha mégsem, folytatom ezt a széttöredezett elbeszélést. Amíg ismerkedünk, gondolkozom: hogyan fordulhat hozzám egy olyan ember teljes bizalommal, aki még sohasem látott, és kiszolgáltatottsága okán törvényszerűen zárkózottnak és bizalmatlannak kellene lennie? Hogy képes egy vadidegenhez azon nyomban szeretettel fordulni? Én vagyok az „egészséges”? Hát hol van belőlem a szeretet teljessége és a bizalom a felebarátom iránt?

Amíg a „normális” emberek testüknek élve és bűneik elől(felé!) önfeloldozással menekülve, gátlástalanul szegődnek a szabad(os)ság nyomába, addig ezek a „sérült” emberek meztelen lélekkel és lankadatlan jóindulattal fordulnak oda mindenkihez.

                                                       

A lelkigyakorlat másnapján a gimnázium felé menet találkozom egy régi Hit és Fény-es barátommal. Örömmel újságolja, hogy úton a második kisbaba. Feleségét az egyik kisközösségben ismerte meg. Első gyermekük születése óta nem járnak a közösségbe. Nagy öröm így „elveszteni” embereket.

Ezen a napon volt kiscsoportos beszélgetés, mise/istentisztelet, kézműves foglalkozások, séta – tehát minden. És még valami. Vacsora után elcsigázva ért minket az a misztikus esemény, amit úgy leírni, hogy az ember érzéseit átadja, egyszerűen nem lehet. Azt hiszem, mindannyian vártuk. És egy kicsit féltünk is tőle. A kiscsoportok körbeültek a nagy csarnokban. Minden csoport kapott egy lavórt, egy törölközőt és egy kancsó vizet. Az atya felolvasta az evangélium ide vonatkozó részét és elmondta a szertartás menetét. Csendben, áhítattal és teljes lelki békével megmostuk egymás lábát. Mi adhatta ennek a sok embernek akkor a tökéletes békességet és szeretetet? Az eszközök? A félhomály? A zene?

A Hit és Fény azt hiszem, nem(csak) a hitről szól. Az életről, illetve a megélésről.

Folytatása következik…

Balog Csaba

2013. április 8.

Hozzászólások