Végigmegyünk a budai Alkotás utcán, s eszembe ötlik az a kultúrtörténeti érdekesség és egybeesés, hogy a budai Alkotás utca maga is Haydn oratóriumáról kapta a nevét, az azzal majdnem párhuzamos Kékgolyó utca pedig a teremtés egyik bolygójáról, a Földről.

S hogyan történt mindez?

1800. március 8-án a Budavári Palota tróntermében csendült fel Magyarországon először Joseph Haydn oratóriuma, a Teremtés. József nádor 24. születésnapja alkalmából adták elő felesége, Alekszandra Pavlovna felkérésére. A különleges bemutatón, melynek a Budavári Palota falán lévő márványtábla állít emléket, a szerző vezényelte saját művét.

                                                                

A koncert emlékét 1930-ig egy, a mindkét utcára néző városi palota kapuzata fölötti dombormű is őrizte, melyen a teremtés képét örökítették meg, benne a kékre festett földgolyóval. A palota egyik sarkán elnyúló utca ezért kapta az Alkotás (Teremtés), a másik sarkán elnyúló pedig a  Kékgolyó utca nevet.

2013. február 28.

Antalffy Yvette

Hozzászólások