Kecskeméten mutatják be legjobb produkcióikat a hazai és határon túli színművészeti egyetemek hallgatói március 24-e és 29-e között. A budapesti, kaposvári, marosvásárhelyi, kolozsvári és újvidéki színésztanoncok mellett Szász János végzős filmrendező osztálya is bemutatkozik a 6. SZÍNTÁR-on.

 

szintar1

 

Az egyhetes programsorozat a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál kiemelt eseménye, amelynek létrejöttét az NKA, valamint a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál támogatja.

– Mi marad, és mi változik a korábbiakhoz képest az idei, immár hatodik Szín-Táron?
– Természetesen a Fesztivál alapszerkezet mindig azonos, az öt magyar nyelvű színészoktatást végző egyetem mesterségvizsgái lesznek láthatóak. Ami újdonság, hogy idén már a végzős filmes osztály is szerepet kap a diplomafilmjeikkel.

 

szintar2

 

– Szász János és Vidnyánszky Attila rendezése is látható lesz a SZÍNTÁR-on. Kikkel és milyen produkciót hoznak Kecskemétre?
– Szász János a budapesti Bábszínészképzésben vett részt, és készített a hallgatóknak egy vizsgát, E.T.A. Hoffmann alapján, míg Vidnyánszky Attila a saját osztályával munkálkodott, első világháborús katonadalokat felhasználva.

– Milyen szerepet kap idén a film? Hol lehet majd látni a vizsgafilmeket?
– A vizsgafilmeket az Otthon Moziban vetítik, két napot is az alkotásoknak szentelünk, és eljönnek a rendezők is egy kis beszélgetésre!

 

A tanitono_foto Rab Zoltan-10

 

– A kecskeméti színház több olyan végzős hallgatót szerződtetett az elmúlt években, akik a találkozón tűntek fel. Folytatódik a casting?
– Minden évben nyitott szemmel járunk. Bár a színházban évek óta úgy érzékeljük, hogy már teljes a társulat, eddig mindig akadt valaki, akire nem lehetett nem odafigyelni a SZÍNTÁR-on.

– Miért fontos a kecskeméti színház számára, hogy évről-évre legyen Szín-Tár?
– Ez a MI fesztiválunk, amelyre büszkék vagyunk. Ha sikerül, lehet, már idén továbbfejlesztjük, és az egyik vizsgabemutató itt jön létre Kecskeméten, amire még nem volt példa! (Réczei Tamás művészeti vezető))

 

a homokember3

 

6. SZÍN-TÁR , SZÍNMŰVÉSZETI EGYETEMEK TALÁLKOZÓJA – PROGRAM        
Helyszínek: Kelemen László, Kamaraszínház,  Ruszt József Stúdió,     CLUB Bellagio

Március 24. kedd

18. 00: Diplomafilmek vetítése – Otthon Mozi
Március 25. szerda 20.00: Marosvásárhely, Művészeti Egyetem, vizsgarendezés. Mrozek: A mulatság. Rendező: Sardar Tagirovsky   18.00 Diplomafilmek vetítése – Otthon Mozi
21.45: szakmai beszélgetés

Március 26. csütörtök

20.00: Kolozsvári Babeş Bolyai Tudományegyetem Színház-és Televízió kara: To bee or not to bee – Rendező-tanár: Palocsay Kisó Kata
18.00 Újvidéki Művészeti Akadémia III. évfolyam – 1x V, hol nem V tour-retour – Rendező: László Sándor
10.00: A talizmán – emlékpróba –nézés – Nagyszínház
21.30: szakmai beszélgetés, majd „Mesterségünk címere”. Bemutatkozik a kolozsvári és az újvidéki egyetem

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Március 27. péntek

19.00: Kaposvári Egyetem, Művészeti kar III. évfolyam – Fekete ég – háborús előhang – R endező: Vidnyánszky Attila – 10.30: „Így készül a Hírös Város Turisztikai Központ” –látogatás a Városi Mozi épületében
21.00 szakmai beszélgetés

Március 28. szombat

19.00: Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest III. évfolyam E.T. Hoffman: A homokember. Rendező: Szász János – 10.30: Látogatás a Kecskemétfilm Kft. műtermeiben
21.30: szakmai beszélgetés

Március 29. vasárnap
17.00: Marosvásárhely, Művészeti Egyetem – Bródy Sándor: A tanítónő – Rendező: Gáspárik Attila
20.00: Kaposvári Egyetem, Művészeti kar IV. évfolyam – Borbély Szilárd: Akár akárki. Rendező: Kocsis Pál
22.00: szakmai beszélgetés, majd „Mesterségünk címere” –
bemutatkozik a marosvásárhelyi és a kaposvári egyetem
„Kis kritikus” képző  –  Kelemen László kiállítás –     workshopok

 

 

Hozzászólások