November 27-én 16.00 órakor nyílott meg Kecskeméten a Tudósházban (Homokbánya) Almási Zsuzsanna akvarellfestő újabb kiállítása. Dunszt István grafikus, festő és testnevelő tanár mondott ünnepélyes megnyitót. Az ő szavaiból idézünk bevezetőül. 

“Nagyon jó érzés november végén egy virágoskertbe lépni, hála ezért Almási Zsuzsának, akinek festményei – készítőjének célját elérve – ünneppé varázsolják ezt az estét. Zsuzsa akvarellfestőnek vallja magát, és saját bevallása szerint csak néhány éve lopózott életébe a festészet. Amatőr festő, annak minden előnyével: nem befolyásolja a szakma, az elvárások, nagyfokú szabadsága van. Hálás vagyok, hogy én nyithatom meg ezt a kiállítást.

Dunszt István tanár úrral, festőművésszel, grafikussal

Zsuzsi, gratulálok a gyönyörű képeidhez! Mit érzel most ennek a kiállításnak kapcsán?

Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, mert a Tudósház egy nagyon gyönyörű, modern épület, bár kicsit távol esik a várostól, de ilyen szép környezetben öröm kiállítani.

Gondoltad volna gyermekként, hogy egyszer majd ilyen szép képeket tudsz festeni? Vonzódtál-e akkor a művészetekhez?

Még felnőttként sem gondoltam, hogy valaha festeni fogok. Gyerekkoromban nem kaptam az otthoni környezetben ilyen indíttatást. Zongorázni tanultam ugyan, de kényszerként éltem meg, mert nagyon nem szerettem. Visszagondolva el kell ismernem, hogy ennek is hasznát vettem óvónőképzős tanulmányaim során. Bütykölni mindig szerettem. Az általános iskolában id. Goór Imre volt a rajztanárom. Rá szeretettel gondolok vissza. A művészetekhez való vonzódásom barátnőmnek köszönhető. Vele sokat kirándultunk, múzeumokat látogattunk.

Hol tanultál, milyen pályát választottál?

Közgazdasági szakközépiskolában tanultam. (Itt volt testnevelő tanárom Dunszt István tanár úr.) De nem igazán szerettem az ülő munkát. Ezért egy év titkárnősködés után jelentkeztem az Óvónőképző Főiskolára.

Hogyan alakult a felnőtt életed?

Ahogy az lenni szokott, férjhez mentem, megszülettek a lányaim. A gyerekek és a család vált a legfontosabbá. Szinte minden háttérbe került. Amikor már megnőttek a lányok, akkor kezdtem el szinte véletlenszerűen agyagozni. Kedves gyógypedagógus barátnőmtől tanultam meg az agyagozás rejtelmeit. Ha visszagondolok, ez a tevékenység már előjele volt annak, hogy keresem az önkifejezésnek valamilyen útját. Évekig csináltam is. Kaspók, faliképek őrzik ennek az időszaknak az emlékét. Sok örömöm volt benne.

Szappanos István festőművésszel

Mikor kezdtél el érdeklődni a festészet iránt? Kitől tanultad a csínját-bínját?

A gyógypedagógián dolgoztam, amikor egyik kollégám fatesztet csinált a gyerekekkel. Velem is megcsináltatta, és abból azt olvasta ki, hogy bennem sokkal több van, mint amit idáig megmutattam. Az ő ösztönzésére kezdtem el rajzolni. Hálás vagyok neki, mert nélküle lehet, hogy nem talált volna rám a festészet. Utána már a családtagok és a barátok is biztattak. Elláttak festékkel, papírral és mindennel, ami a festéshez szükséges. Egy évig autodidakta módon fejlesztettem magamat. Míg egyszer a véletlen Szappanos István festőművész útjába sodort egy galériában. Ámulattal néztem a képeit. Akkor érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy tanulni szeretnék. Azóta is a tanítványa vagyok.

Miért éppen Dunszt István tanár urat kérted fel, hogy nyissa meg a kiállításodat?

Dunszt István tanár úr középiskolai testnevelő tanárom volt. Diákként csodáltam a rajztehetségét. Pillanatok alatt csodaszép képeket “firkantott” a táblára. Akkor még nem gondoltam, hogy valaha festeni fogok. Azt meg végképp, hogy ő fogja majd a kiállításomat megnyitni. Hálás köszönet érte.

A tanár úr szerint roppant nehéz a vízfestés, mert könnyed, gyors és hihetetlenül biztos kéz kell hozzá, bár a nehézségében van a gyönyörűség. Te hogy látod ezt?

Ezt már sokan mondták nekem. De mivel én ezt tudom csinálni, ezt tanulom most már 4 éve, ezért nekem a többi technika, az olaj vagy a pasztell tűnik olyan nehéznek, mint másnak az akvarell. Sokszor emlegetik mostohagyerekként az akvarellt. Igaz. Valóban több elismerést érdemelne.

Képeidről könnyedség, finomság, a női alkotó világnézete sugárzik Dunszt István szerint. Ha nem ismerjük a képek alkotóit, meg lehet-e különböztetni, hogy férfi vagy nő festette őket?

Ebbe még nem gondoltam bele. Persze vannak témák, amik kimondottan a férfialkotók kedvencei. A női alkotók születésüknél fogva finomabbak, érzékenyebbek és nőiesebb témákat ábrázolnak.

Zsuzsi Barackvirágok című képe szerepel majd a Montázsmagazin antológiájának borítólapján

Hogyan képzed magad? Mennyit festesz naponta, hetente? Jársz-e alkotótáborokba?

Rendszeresen festek. Nap, mint nap! Festés nélkül nem teljes a nap. Ezért igyekszem mindig időt szakítani rá. Rendszeres résztvevője vagyok néhány alkotótábornak is. Fantasztikus dolog, amikor semmi másra nem kell gondolni, csak arra, hogy mit alkossunk. A táborok lehetőséget adnak más alkotók tevékenységének megismerésére, tapasztalatcserére is. Sok-sok élménnyel térünk mindig haza. Ez adja a lendületet a további alkotómunkához.

Alkotótábor, Bükkzsérc

Meddig lesz nyitva a kiállításod? Mikor látogatható?

A kiállítás Kecskeméten a Tudósházban december 13-ig lesz látogatható munkaidőben 8-tól délután 4-ig.

Kik voltak a kiállítás résztvevői között? Kiknek örülhettél?

Nagyon örültem annak, hogy a kolléganőim közül, akik tehették, eljöttek megnézni a kiállítást. Külön öröm volt számomra a két tanáromat együtt látni. Köszönöm festő társaimnak, a családtagoknak és a kedves kiskunfélegyházi ismerőseimnek is, hogy megtiszteltek a részvételükkel. A legnagyobb öröm, hogy az édesanyámat nagy büszkeséggel tölti el a festésben elért fejlődésem.

Édesanyámmal

Milyen céljaid vannak a festészet terén? Mi az ars poeticád?

Ars poeticám: “A kép első feladata, hogy ünnep legyen a szemnek!” (Delacroix)

Célom a folyamatos fejlődés az akvarelltechnika terén. Szeretném a művészetemet megmutatni az embereknek. Harmóniát, meghittséget csempészni rohanó mindennapjaikba.
Óvodai munkámban pedig a tehetséges gyerekek felfedezése és kibontakozásuk elősegítése.

Kolléganőimmel

Meg tudnád mondani, hogy a sok gyönyörű alkotás közül melyik a kedvenced?

Kedvenceim a virágok. Hogy melyek a legkedvesebb képeim, azt nehéz megmondani, mert mindig a legutolsó alkotás az, ami a legközelebb áll hozzám. Ha az elmúlt időszak képei közül kellene választanom, akkor a kiállításon legnépszerűbb képemet választanám. Ez a Ha mesélni tudna című kép! Kedves kolléganőmet megihlette ez a festmény, és csodaszép verssel ajándékozott meg a kiállítás megnyitója alkalmából.

Balla Piroska: Ha mesélni tudna …

Az öreg pad, a parkban várt kopottan…
hallgatagon figyelt, derűs mozdulatlan.
Míg az idő telt, s a pad vágyakozott
a múltba merült el, arról ábrándozott…
Emlékszem, az a szép szemű kisgyerek
a lábát lógázta, míg a kiflijét ette meg.
És az a bolond lány? Ki hangosan nevetett?
Kacagott szabadon, s őrülten szeretett…
Volt aztán egyszer egy hideg éjszaka
aludt egy vén piás, kit nem vártak haza.
Gyakran voltam ágy… puha helyett kemény,
olcsó kis menedék, szánalmas remény.
Hallgattam szavakat, szerelmes suttogást…
őrzöm a titkokat, időtlen vallomást.
Éreztem erős és fiatal testeket…
tartottam ölelve fáradt lelkeket.
Lassan sétálva, két öreg közeleg…
– Nézd a padunkat… pihenjünk kicsit meg…
mennyit ültünk itt, peregtek az évek,
ahogy ez a pad is, úgy lettünk mi vének…
A pad érezte a ráncos kéz melegét,
megnyugodva, boldogan behunyta szemét.

Ha mesélni tudna…
akvarell

Hálásan köszönöm az interjút! További sok szép alkotást kívánok neked, hogy minél többet gyönyörködhessünk festményeidben!

Weninger Endréné

2013. november 30.

Hozzászólások