Idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját a magyar népzenei élet kiemelkedő szereplője, a Csík Zenekar. Ebből az alkalomból nagysikerű ünnepi koncertet adtak Kecskemét főterén június 23-án, de az év további fellépései is ennek a jegyében történnek. Ahol a színpad állt, még egy tűt is alig lehetett volna leejteni a földre, olyan sokan voltak kíváncsiak a koncertre. Csík Jánossal beszélgetünk.

Csík János

Ez a 30 éves nagyszabású koncert nem csak azért volt fontos a számunkra, mert a zenekarunk alapvető részévé vált a népzenei kultúrának országos szinten, hanem azért is, mert itt, Kecskeméten a Főtéren ültünk le Kunos Tamás barátommal, és eldöntöttük, hogy legyen zenekar. Azért is fontos, mert a város komoly támogatásával jött létre a koncert. Nagy dolog ez, és hálásak vagyunk ezért a bőkezű születésnapi ajándékért az önkormányzatnak.

30 év történéseit, dalait nehéz lett volna 1-2 mondatban és koncertben elmesélni, elmuzsikálni. Megpróbáltuk hát a számunkra legkedvesebb, a közönségünk számára legérdekesebb dalokat összeállítani egy izgalmas zenei kalanddá. A Csík zenekar koncertje Kecskeméten ünnep volt az ünneplésben, hiszen a város fennállásának 650 éves évfordulója az egész év hangulatát áthatja.

A kecskeméti jubileumi koncert plakátja

Kecskemét városának 650 éves évfordulója is egy szép „pillanat”, mert rengeteg vendéget várnak a sok érdekes programra, s köztük van a miénk is, ez is nagy dolog. Bár ezt a 30 évet nehéz egy zenei műsorban összefoglalni és bemutatni, igyekeztem azokat a legkedvesebb dalainkat beleépíteni, amelyek nem csak nekünk, de a közönségnek is igen tetszettek. Szervezőként a kultúra több szegmensét is megszólítottam: a népzenén kívül táncosokat hívtunk, akik sok-sok éven keresztül segítettek a táncházakban is, szép közös élményeink vannak: ők a Kecskemét Táncegyüttes vezetői.

Itt volt velünk egy olyan gépészmérnök, aki nagyon ügyesen teniszezik is, de a fontosabb, hogy valamikor nagyon régen ő segített létrehozni a GAMF kamarazenekart. Ő volt az, akivel elindítottuk a táncházat Kecskeméten, és megteremtette az autentikus népzenélést. Zenészeket tanított, biztatott, a mai napig is tanít népzenét, táncházakban muzsikál. Ő Hegedűs Zoltán, aki a mi életünkben is egy fontos szereplő volt. Isten éltesse továbbra is erőben, egészségben!

Középen Hegedűs Zoltán, azaz Hega bácsi

Fellépett velünk a Quimby zenekar frontembere, Kiss Tibor, aki írt egy olyan dalt, amely a mi zenei munkásságunkban és népszerűségünk alakulásában meghatározó tényező lett. Nagyon sok embernek lehetőséget adott ez a dal, hogy általa találkozzon a népzenével: Most múlik pontosan…

Hívtam egy profi kamara táncegyüttest, Fitos Dezső Társulatának profi táncosait, akikkel már korábban is dolgoztunk az utóbbi években. Olyan táncprodukciót mutattak be, ami illik ehhez a jeles alkalomhoz. Ez a fajta sodró erejű, nagyszerű minőségű mozgáskultúra jól párosult egy olyan zenei összeállítással, amelyben Ratkó József egyik versének részlete is elhangzik. Olyan kultúrigényeket próbáltunk ebbe a műsorba beletenni, amelyek rendkívüli gazdagsága és színessége megragadja a hallgatók figyelmét.

Felhangzott benne szimfonikus zene is, ehhez a Kecskeméti Szimfonikusok vonós kamarazenekarát is meghívtam. Volt egy olyan zeneszám, amelyben népzenei dallam lett átírva kicsit klasszikusabb hangzásokra. Kortárs zene, de nagyon szépen kiemelte a népzenei dallamokat, tiszteletben tartva azokat. Tehát: szimfonikus zene, vers, népzene, alternatív rock, és azt hiszem, hogy így teljes a skála visszagondolva az elmúlt 30 évre. A táncházak, a fesztiválok, a külföldi utazások és fellépések, az adventi templomi ünnepségek… Ezek mind-mind tartalmassá és széppé tették ezt a 30 évet. A kecskeméti koncert mindenképpen az elmúlt 30 év esszenciája, összegzése. Nagyon sikeres volt.

Volt egyéb kezdeményezésük is, például a Kecskemét City Balett és a Csík zenekar közös szereplése, mely hatalmas sikert aratott.

A City Balettel közös programunk az én vállalásom volt, nem a zenekarhoz kötődik. Azért tartottam fontosnak, mert megörültem, hogy a színház berkeiben megalakult egy balett-társulat, és mindenképpen támogatni kívántam egy közös produkcióval, ami sikeresen össze is jött. Itt azonban egy másik zenekarral dolgoztunk együtt. Ezzel a közös produkcióval felléptünk Kecskeméten, Budapesten, majd más városokban is.

Közös produkció a Kecskemét City Balettel

Hogyan és mikor találkozott és ismerkedett meg a népzenével?

Gyerekként jó táncos voltam, a barátaim hívására gyakran elmentem táncolni. Jó társaságba keveredtem, és sok mindent megtanultunk a kultúránkról, a néprajzi értékekről, a magyarságunkról, olyan dolgokról, amelyeket az iskolában akkoriban nem tanítottak. Megismertük a határon kívüli magyarság viseletét és egyéb fontos dolgokat. Akkor olyanfajta világra találtam, ami aztán később az egész életemet befolyásolta, de ezt nem bántam. Ennek kapcsán jött később az ötlet, hogy nincs népzenét játszó zenekar a városban, kezdjünk el zenélni. Hegedűs Zoliék akkor már húzták a talpalávalót a táncházakban, és évek kellettek, mire létrehoztuk a Csík zenekart.

Ahogy az évek teltek-múltak, én katona lettem Budapesten, ahol katonai táncegyütteshez kerültem zenésznek. Amikor leszereltem, meghívtak Békéscsabára, egy táncegyütteshez szerződtem hivatásos zenésznek. Ez azért volt nagyon fontos, mert megtanulhattam a színpadi szereplés csínját-bínját is. Amikor onnan eljöttem, már nagyobb tudással bírtam, és bátrabban fogtam hozzá ahhoz, hogy Kunos Tamással elkezdjek együtt zenélni. Eldöntöttük, hogy csinálunk egy zenekart. Így született meg 1988 októberében a Csík zenekar. Tanultunk, gyakoroltunk egy-két évig, aztán elkezdtünk táncházakat tartani. A régi malom épületében volt egy nyugdíjasklub, sokan jártak oda táncolni.

Az első komolyabb meghívásunk nem is Kecskemétről, hanem Bajáról érkezett az ottani táncegyütteshez, akikhez aztán évekig kötődtünk, zenénkkel kísértük a táncaikat. Az évek teltek, a kecskeméti táncegyüttessel is sok közös munkánk volt. Közben meghívták a zenekart a Jászság táncegyütteshez Jászberénybe, és ott is állást ajánlottak. Így hát átutazó zenészek lettünk. Ott már magasabb színvonalú feladatok vártak ránk. Ez megint egyfajta fejlődés, tanulás volt, hiszen magasabbak voltak az elvárások.

Aztán Bedőcs Jóska, a Kecskemét Táncegyüttes vezetője kitalálta, hogy mi lenne, ha életre keltenénk a Kecskemét környéki és a városbéli tánchagyományokat. Voltak még korabeli filmfelvételeink, és megkért engem, hogy keltsük életre ennek a zenéjét. De voltak régi gyűjtések is, hiszen Kálmán Lajos tanár úr – akit a Tanítóképző Intézet tanáraként sokan ismertek, nyugodjon békében! – nagyon sok gyűjtést végzett Kecskemét környékén. Kisfáitól Fülöpházáig nagyon sokfelé járt. Lejegyzetelte ezeket a dallamokat, és a Zenei Kistükör című kis könyvben meg is jelentette, így volt honnan merítenünk. Életre keltettük az ő gyűjtését.

A zenekar egyre ismertebb lett, egy kazettát is kiadott. A táncegyüttesekkel is egyre több helyen jártunk. Hogy tudjanak pihenni a táncosok, mindig kellett néhány zeneszámot közbeiktatnunk, erre is föl kellett készülnünk. Egyre ismertebbek lettek ezek a dallamok, zenei összeállítások. Rádiófelvételünk is lett, és szép lassan koncertzenekarrá váltunk.

Külföldön is jártak a zenekarral…

2000-ben, ebben a kerek évben kimehettünk a Sydney-i olimpiára, ahol a zenénkkel képviseltük Magyarországot. Ez szép pillanat volt az életünkben, hiszen tulajdonképpen a magyar népzene kapott igazi elismerést külföldön. Ez ösztönzött bennünket arra, hogy még többet meg kéne mutatni a magyar népzenei kincsből. Még nem tudtuk pontosan, hogyan kellene haladnunk, de jó példa állt előttünk: Nagy zeneszerzőink is gyűjtötték és feldolgozták a magyar népdalokat, gondolok itt elsősorban Kodály Zoltánra és Bartók Bélára.

Sokan elindultak már ezen az úton, például az Illés zenekar eredeti erdélyi széki dallamot tett bele a beat-muzsikájába. A Muzsikás együttes is készített olyan zenei feldolgozást, amely népzenei alapokon is nyugodott. Mi is úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk a mai zenei stílusokkal a népzenét ötvözni. Így alakult egyszer, hogy a készülő lemezünk egyik oldalán egy erdélyi, mezőségi táncdallam szerepelt. Először eljátszottuk úgy, ahogy a falusi zenészek, utána pedig egy jazz zenekart kértünk fel, hogy játssza el ugyanebben a ritmusban a saját stílusukban, kissé improvizatív módon. De aztán visszatértünk az eredeti falusi zenéhez, és itt indult el az a történet, hogy hozzányúltunk ilyen módon a népzenéhez, és ez nagy fordulópont volt a pályánkon.

Mit szólt a szakma a hagyományok “megszentségtelenítéséhez”?

Aggódtunk, hogy mit fognak szólni, és szóltak is. Voltak, akik ezt az autentikus értékek visszaszorításának vélték, mások a továbbéltetésének gondolták, és voltak táncosok, akik a fesztiválokon, a fellépéseiken sikereket értek el ezzel az újfajta zenével.
A másik újdonság az volt, hogy a Kispál és a borz nevű zenekarban az egyik kollégám évekig muzsikált, és el is vitte az anyagunkat az egyik koncertjükre. Ez nagyon megtetszett nekik, és meghívtak bennünket, hogy lépjünk fel a koncertjükön. A kérés az volt, hogy játsszunk valamit az ő dalaik közül úgy, hogy népzenével ötvözzük. Ez nagy bátorságot követelt tőlünk, hiszen Budapesten a Petőfi csarnokban volt a koncert 2-3000 fiatal előtt, akiknek az alternatív rock volt a zenei világuk. De vittünk egy ügyes táncost magunkkal, aki virtuóz táncával – kalotaszegi legényessel – hangulatot teremtett. Valóban újdonságot vittünk a koncertre.

Amikor belekezdtünk azokba a dalokba, amiket ők ismertek, akkor nagy volt a döbbenet. Pár másodperc csönd volt körülöttünk, ez alatt eldöntötte a közönség, hogy ez a stílus tetszik nekik vagy nem. A tömeg tetszésnyilvánítása azt jelentette számunkra, hogy kinyílt egy kapu nekünk. De nekik is! Rájöttek, hogy a népzenének is lehet az alternatív rockban helye és fordítva. Így éledt újra a népzene. S nem a rockzene emelte magához a népzenét, hanem a népzene ölelte magához a rockot. Ez nagyszerű siker volt.

A magánéletében milyen változások történtek?

Nyíregyházára jártam Tanárképző Főiskolára, és éppen egy vizsgára igyekeztem, amikor komoly balesetet szenvedtem. Válságos helyzetbe kerültem, élet-halál közötti állapotba. Ezzel ki is vontam magam az élet sűrűjéből jó másfél-két évre, és kérdésessé vált, hogy valaha folytatja-e a zenekar a közös munkát. Hála és köszönet az Isteni csodának, ami megmentett, az orvosok hozzáértő segítségének és azon emberek törődésének, akik izgultak értem és segítettek valamilyen módon. Például Farkas Gábor, a Csiperó atyja – Isten nyugosztalja őt is! – nagyon sokat tett azért, hogy átkerüljek ide, a kecskeméti kórházba. Zombor Gábor, aki akkor a kórház igazgatója volt, befogadott, Gera László kezelt, aki most a traumatológia főorvosa, és Szécsi Gábortól, az akkori polgármestertől is sok segítséget kaptam. Ennek a háttérnek, de elsősorban az Isteni csodának köszönhetem az életemet.

Tényleg csodának éreztem a gyógyulásomat! A csodák folytatódtak, amikor a semmiből, a halálközeli állapotból felépülve újra dolgozni kezdtem, és olyan emberekkel találkozhattam, mint Presser Gábor, a könnyűzene nagy mestere és igazi klasszikusa, vagy a Nemzeti Filharmonikusok zenészeivel, majd ismert színészekkel. Egyfajta kötelességnek is érzem én ezt: talán a Jóisten azért tartott meg, mert nekem még dolgom van. Tennem kell a legjobb tudásom szerint. Ez a 30 éves koncert is bizonyítja, hogy még vagyok, és vannak, akik segítenek nekem, hiszen van mit tennünk a népzene megismertetése terén.

Csík János Kossuth-díjas népzenész szervezte a Kodály Iskola népi táncos napját

A fiatal tehetségekkel is foglalkozik, átadja a tudását, tanítja őket.

Ez a történet messzire nyúlik vissza az időben. Kerestük a lehetőségeket, hogy taníthassuk a fiatalokat a népzenére. Előbb Kalocsán, majd Örkényben is létrehoztunk egy népzenei tanszakot a művészeti iskolában. Aztán találkoztam Dobozy Eszterrel, a Kodály Iskola igazgatójával (ő éppen József Attila-díjat vett át, én pedig a Magyar Köztársaság arany keresztjét kaptam meg egy budapesti díjátadón). Ezt követően egyeztettük és megbeszéltük a lehetőségeket, és a következő évben már el is indult a Kodály Iskolában a népzene szak. Mindeközben az Agórában táncházakat, farsangköszöntőt szerveztünk, ahová eljöttek a Kodály Iskola citerásai is szerepelni, hogy kipróbálhassák, mi az, amit tanultak.

A saját családján belül van-e, aki továbbviszi a népzenével való törődést?

Két szép gyermekem van, egy fiú és egy lány. Vittük őket táncházakba, próbáltuk őket a zene szeretetére biztatni. Előkészítőre és zongoraórákra jártak, de később valami miatt eltávolodtak a rendszeres zenetanulástól, és nem erőltettük őket. Érdeklődésük a zene iránt megmaradt, tehát nem elképzelhetetlen, hogy valamilyen formában tovább él majd bennük.

Ez a koncertsorozat a jubileum jegyében zajlik. Jártak Erdélyben, fellépnek az ország számtalan helyén, felvidéki koncertsorozatra készülnek, s végül, mintegy megkoronázásul december végén egy hatalmas koncertjük lesz Budapesten a Kongresszusi Központban.

Az év végi budapesti koncert plakátja

Kedves János, köszönjük áldozatos munkájukat, amellyel a népzenét a kultúra legmagasabb fokára emelték, s nem hagyták elveszni azt. További jó egészséget és nagyszerű munkálkodást kívánunk a zenekar minden tagjának!

 

Weninger Erzsébet

 

 

Hozzászólások