A kecskeméti Harmadik Kor Egyetemének I. félévi programja – Az előadások helyszíne: Kecskeméti Ifjúsági Otthon színházterme (Kossuth tér 4.). Az ünnepélyes megnyitó a Kecskeméti Városháza dísztermében volt 2016. február 19-én, 10.00 órakor. 

 

harmadik kor

 

Köszöntőt mondott: 

  • Dr. Horváth Béla dékán (Pécsi Tudományegyetem KVK)
  • Dr. Szécsi Gábor tanszékvezető, igazgató (Pécsi Tudományegyetem KPVK, Kecskeméti Regionális Felnőttképzési Központ)
  • Nyitóelőadás: A Kecskeméti Önkormányzat idősügyi stratégiájának főbb szempontjai – Előadó: Mák Kornél alpolgármester (Kecskemét MJV Önkormányzata)

Az 1. előadás időpontja: 2016. február 29. (hétfő) 10-13 óra
Előadás: Túl a Gutenberg-galaxison. Az új média hatása a gondolkodásra, nyelvre, kultúrára
Előadó: Dr. habil Szécsi Gábor kandidátus, tanszékvezető, igazgató (PTE KPVK)

A 2. előadás időpontja: 2016. március 7. (hétfő) 10-13 óra
Előadás: Kecskemét irodalmi hagyományai
Előadó: Dr. Füzi László irodalomtörténész, címzetes egyetemi docens (Szegedi Tudományegyetem), főszerkesztő (Forrás folyóirat)

A 3. előadás helyszíne: Kecskeméti Városháza díszterme (Kossuth tér 1.). Időpontja: 2016. március 21. (hétfő) 10-13 óra.
Előadás: Kecskeméti Városháza története
Előadó: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, muzeológus (Kecskeméti Képtár)

A 4. előadás időpontja: 2016. április 4. (hétfő) 10-13 óra
Előadás: Az ünnep közössége – közösségek ünnepei
Előadó: Dr. Minorics Tünde PhD, egyetemi adjunktus (PTE KPVK)

Az 5. előadás időpontja: 2016. április 11. (hétfő) 10-13 óra
Előadás: Van-e gazdája a nevelésnek? A nevelési kihívásokról nagyszülőknek
Előadó: Dr. habil Karikó Sándor PhD főiskolai tanár (Szegedi Tudományegyetem)

A 6. előadás időpontja: 2016. április 18. (hétfő)
Előadás: Az önkéntes munka típusai, hagyományai Európában
Előadó: Szellő János, címzetes egyetemi docens, kutatócsoport vezető (PTE KPVK Munkatudományi Kutatócsoport)

A 7. előadás időpontja: 2016. április 25. (hétfő) 10-13 óra
Előadás: Virtuális utazás – idősbarát üdülési és utazási programok
Előadó: Dr. Hegyesiné Orsós Éva elnök (Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége)

A 8. előadás időpontja: 2016. május 2. (hétfő) 10-13 óra
Előadás: A kecskeméti egyházak és iskolák története
Előadó: Székely Gábor művészettörténész, doktorandusz (Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK)

A 9. előadás időpontja: 2016. május 9. (hétfő) 10-13 óra
Előadás: A vallás szerepe a mai ember életében
Előadó: Dr. Kollár József PhD esztéta, filozófus (Bp.)

A 10. előadás időpontja: 2016. május 23. (hétfő) 10-13 óra
Előadás: Tanulni időskorban – Harmadik Kor…
Előadó: Dr. habil Bajusz Klára egyetemi docens (PTE KPVK)

A 11. előadás időpontja: 2016. május 30. (hétfő) 10-13 óra
Előadás: A cselekvés öröme
Előadó: Dr. habil Klein Sándor DSc, professor emeritus (PTE FEEK)

 

 

 

Hozzászólások