Idén is megrendezésre kerül Guba Rózsa babakészítő népi iparművész exkluzív karácsonyi babakiállítása. A tavalyi évben a Bánhorváti Platthy-kastélyban megrendezett nagysikerű kiállítás most az újonnan nyíló Guba Rózsa Babakiállítás és Művészeti Galéria nyitó-kiállítása is lesz egyben Felsőlajoson.

babakiallitas

A művész a saját, kifejezetten a babák számára kialakított bemutatótér egyik termét rendezi be a karácsonyi témájú baba-makettekkel, a Mikulástól egészen egy felépített betlehemi jelenetig, számos karácsonyi témát feldolgozó babával.

A másik két kiállító helyiségben pedig a korábbi rendezvényein megszokott és kedvelt két kollekciót tekinthetjük meg, a divattörténeti és népi mesterségeket, európai népviseleteket bemutató babákat láthat a közönség, melyek az utóbbi években népszerűek voltak például a Deák Ferenc Kúria és Múzeumban, Kehidakustányban, a Bánhorváti Platthy-kastélyban, az Egri Kulturális és Művészeti Központban vagy az Oldtimer Show Budapesten a Magyar Vasúttörténeti Parkban is.

Buba Rózsa a háttérben a babákkal

Guba Rózsa régi elképzelése az állandó Guba Rózsa Babakiállítás és Művészeti Galéria, mely most Felsőlajoson kerül megvalósításra. A hosszas keresés után a helyszín megválasztásában fontos szerepet játszott a község vezetésének példaértékű, barátságos hozzáállásán túl a település turisztikai potenciálja is. Felsőlajos Budapest és Kecskemét közti, könnyen megközelíthető elhelyezkedése számos további programlehetőséget rejt az „egynapos” fővárosi és környékbeli kirándulók számára is.

Így a Guba Rózsa Babakiállítás látogatói a galéria közvetlen vonzáskörzetében szerezhetnek az egész család számára további szabadidős, gasztronómiai élményeket egy méltán világhírű Tanyacsárdában vagy a mondhatni szintén egyedülálló magánállatkertben is a környékben.

A Guba Rózsa Babakiállítás és Művészeti Galéria tervei szerint igyekszik mindig valami újat mutatni a látogatóiknak, így időszakosan változatos Guba Rózsa babakollekciót bemutatni a frissen elkészülő és a régi, népviseletes és divattörténeti darabokból, betekintést nyújtani egy bemutatóműhelyen keresztül a babakészítés “rejtelmeibe”, és időről időre teret adni más, érdekes művészeti ágak alkotásainak is, hogy ne csak mindig a babáké legyen a főszerep.

Reményeik szerint a galéria sikerét további fejlesztések, bővítések követhetik, és mindig sikerül valami új, egyedi élményt nyújtani a látogatóknak.

 

Az alkotóról

Guba Rózsa makettbabáinak egészét saját maga készíti kezdve az arcok szoborszerű negatívjának megfaragásától a fej, a test és a ruházat textilből való megformálásáig. A figurák és jelenetek alapját legtöbbször egy-egy korabeli festmény, dagerrotípia vagy fénykép adja, melyek magyarországi népi jelenetek esetében gyakran saját gyűjtésekből, helyi feldolgozásból származnak. Minden esetben igyekszik a leginkább korban hiteles forrásból elkészíteni babáit.

A ruhákhoz felhasznált anyagoknál pedig igyekszik, még ha jelképesen is, de környezettudatosan újrahasznosítani a régi textíliákat. Így nem ritka, hogy több száz éves csipkék vagy néhány tízéves kelmék jelennek meg alkotásaiban.

A Guba Rózsa Babakiállítás jellemzően kettő fő irányvonallal jelenik meg a nagyközönség számára. Egyik Európa és Magyarország jellegzetes népviseleteit és népszokásait, a másik kollekció pedig a divattörténetet igyekszik bemutatni az ókortól egészen a retro korszakig, melyben a régmúlt időket megidézve fel-feltűnnek híres személyek is.

Guba Rózsa népi iparművész 1951-ben született az Alföldön. 1985-ben kapta meg a babakészítő népi iparművész címet. Feldolgozta és zsűriztette Magyarország tájegységeinek a jelentős népviseleteit. Így például Sárköz, Kalocsa vidékének népviseleteit az 1800-as évek kezdetéig, valamint Baranya, Dunántúl, az Alföld és a Palócföld számos népviseletét is.

Munkái jelentős részét a japán piacra készítette, de megtalálhatók a világ szinte minden táján. Munkái számos “államközi” ajándék részét képezték a 80-as években, így az általa készített egyedi babák megtalálhatók voltak pl. Helmuth Kohl kancellár és Fidel Castro gyűjteményében is.

Guba Rózsa Karácsonyi Babakiállítás nyitvatartása :

A Guba Rózsa Karácsonyi Babakiállítás az alábbi időpontokban tart nyitva 11.00-18.00 óráig :

– 2022. december 2-6. (péntek, szombat, vasárnap, hétfő, kedd)
– 2022. december 9-11. (péntek, szombat, vasárnap)
– 2022. december 16-18. (péntek, szombat, vasárnap)
– 2022. december 23. (péntek)
– 2022. december 30. (péntek)
– 2023. január 6-8. (péntek, szombat, vasárnap)

További információk :

Weboldal  
Facebook hivatalos oldal  
Google Map link  

 

Kapcsolódó cikkünk:

Guba Rózsa Babakiállítás Egerben