A mostani coronavírus-járvány a modern ember és (orvos)tudomány sebezhetetlenségébe vetett hitünket rengette meg. Az új évezredben hallottunk már SARS és madárinfluenza fertőzésekről. A mostani kór újdonsága az, hogy ez rendkívül gyorsan terjed emberről emberre. Felmerül a kérdés bennünk, hogy őseink milyen körülmények között néztek farkasszemet a mikrobiológiai fenyegetésekkel. Gondolatok az elmúlt évszázadok járványairól…

Hippokratész, az európai orvostudomány atyja

A kórokozók mindig velünk éltek. Számos járványról tudunk, amelyek egyik néptől érkeztek a másikhoz, és egy egész vidék lakosságát érintették. A régi görög pandémia/epidémia (egész népet érintő/megérkezés) kifejezés így alakult át járvány jelentésű szóvá.

A magyar történelem elmúlt háromszáz éve rendkívül jól dokumentált, innen tudjuk, hogy ebben az időszakban számos kórokozó keserítette meg az emberek életét. A Rákóczi-szabadságharc végén egy súlyos pestisjárvány pusztított az országban, csaknem 300 000 halottat hagyva maga után. Ez a szám jóval meghaladja a harcokban elesettek számát. A fekete halál utolsó magyarországi megjelenése hasonló számú áldozatot követelt. Érdemes megemlíteni Kecskemét esetét, ahol 1739-ben a 18 000 korabeli lakos egyharmada vesztette életét. Ennek a járványnak állítanak emléket a magyar városok Szentháromság-szobrai.

A Szentháromság-szobor a kecskeméti színház előtt

A 18. században két-három évente tért vissza a fekete himlő, amely minden esetben több ezer, elsősorban gyermekáldozatot követelt. Kölcsey Ferenc emiatt veszítette el látását fél szemére. A rákövetkező évszázad a koleráról szólt (1830/31. 1849., 1873. évi járványok.) Ekkor szintén rengetegen veszítették életüket.

Az utolsó nagy, emberek tízezreinek életét követelő pandémia az 1918. évi spanyolnátha volt. Ekkor a rendkívül agresszív influenzavírus és a háború miatt a népesség immunrendszerének legyengülése eredményezte a számos halottat. Az áldozatok száma messze meghaladta az I. világháború harcterein elesettekét.

A spanyolnátha vírus elektronmikroszkópos képe

A történelem megtanít minket arra, hogy a természet mindig megújul és – valljuk be – erősebb, mint az ember. Elődeink azonban minden alkalommal felvették a kesztyűt, és megküzdöttek a mikróbákkal. Először az 1380-as években Marseille-ben alkalmaztak negyvenegy napos elzárást. Ez volt az első karantén (a francia negyvenegy, „quarante-et-un”eltorzult alakja). A későbbiekben egyszerű oltást fejlesztett ki az emberiség. Edward Jenner megalkotta a himlő elleni oltást 1796-ban.

A kolera ellen a higiénés viszonyok javítása hozta el a sikert. Az 1873. évi járvány lefolyását vizsgálva jöttek rá a korabeli orvosok, hogy a megfelelően csatornázott és tiszta ivóvízzel ellátott településrészek szinte érintetlenek maradtak. Ezt követte Magyarországon az ivó- és szennyvízhálózat gyors kiépítése.

Biztosak lehetünk abban, hogy az orvosok a mostani koronavírus járvány esetében is gyorsan megtalálják az oltóanyagot. Addig azonban fontos, hogy a hatóságok kéréseit fogadjuk meg, utasításaiknak engedelmeskedjünk. A szabályok megszegőit pénzbírság, adott esetben szabadságvesztés sújthatja majd. Ha valaki ezeket túlzottnak tartja, akkor jusson eszébe, hogy háromszáz évvel ezelőtt a vesztegzárak szabályainak megszegőit felakasztották. Az emberi életet ugyanis nem szabad veszélyeztetni sem tettleges bántalmazással, sem egy ismeretlen kórokozóval.

 

Szerző: Schramek László

 

(Kapcsolódó cikkünk a járványokról is)

 

Hozzászólások