Telefonok egymásutánja. Email hegyek. Csomagfelvétel. Ima. Izgalom. Találkozások. Nyitottság az új felé. Röviden ezekkel a szavakkal lehet leírni annak a nem mindennapi eseménynek az előkészületeit, melynek fővárosunk adott otthont 2012. augusztus 30. és szeptember 2. között.

Számos korábbi ifjúsági találkozó élményének ellenére tudtam, hogy a Genfest egészen újat fog hozni számomra. Nem csupán azért, mert ez az első személyes találkozás lehetőségét nyújtotta a Fokoláre mozgalommal, hanem azért is, mert életemben először vettem részt önkéntesként egy ilyen egész világot megmozgató esemény lebonyolításában.


Pénteken délután a Stadionoknál gyülekező több ezer fiatal között üdvözölték egymást azok az önkéntesek, akik a résztvevők irányítására és a szektorokban való felügyeletre vállalkoztak. Már a kezdeti tájékoztató percei alatt világossá vált számomra, hogy a találkozó legnagyobb ajándéka az adásban való gazdagodás lesz. A délután folyamán „kóstolót” kaphattunk abból, hogy mi is vár majd ránk a hétvégén. 85 országból érkező 12.000 fiatal táncával, ételeivel, zászlóival és népviseletével elhozta Budapestre a nemzetek, kultúrák és hagyományok sokszínűségét. Mintha a világ költözött volna be a sportaréna előtti térre!

Este a megnyitó ünnepséggel pedig kezdetét vette az önkéntes szolgálat ideje. A „Hol találom ezt a szektort?” és a „Merre van az én helyem?” kérdések megválaszolásán túl legfőbb feladatomnak azt tekintettem, hogy az arénába sereglő fiatalokat egy-egy mosollyal, bátorító integetéssel köszöntsem. A megnyitó beszédeket követően többórás esti örömünnep következett. A találkozó „Let’s bridge!”, azaz „Építsünk hidakat, legyünk hidak!” mottóját ezen az estén az örömteli üdvözlés és az önfeledt tánc formájában valósítottuk meg. Önkéntesként többször kívül állva, felelősséget vállalva a jelenlevőkért figyeltem az emberek arcára kiülő boldogságot, a zászlójukat büszkén lengető fiatalokat és új hidak épülését.

A szombati nap délelőttje szellemi gazdagodást nyújtott a táncon, zenén és tanúságtételeken keresztül. Itt értettem meg igazán, hogy az egyetemes testvériség, az egység, amelyet mi élni kívánunk, nem egy utópisztikus elképzelés. Távoli országból érkező fiatalok beszámolóit hallgatva világossá vált bennem, hogy az egység építését apró dolgokban, magamból kiindulva kell elkezdenem. A szeretet útján haladva hidakat építeni és mások felé lépni nem idealisztikus képzet, hanem feladat, amit nap, mint nap el kell határozni.

Mindezt akkor is képviseltük, amikor a találkozó leglátványosabb attrakciójaként a testvériség ünneplését kivittük az aréna falain kívülre. A Stefánia úton át, a Hősök terét átszelve, végig az Andrássy úton emberek ezrei vonultak egy gondolattal a szívükben: „Legyünk egyek!” A Lánchídra elérvén mindenki elővette a színes sálját, mely a flashmob egyik főkelléke volt. Az ország szívében, Budapest fényeinél ezernyi fiatal tekintete és mosolya találkozott egymással. Sáljaink a zene alatt kézről kézre jártak, miközben hidak építésének lehettünk részesei.

Mi is volt ez? Egy nagy buli? Egy rekordkísérlet? Talán egy fesztivál a többi között? Annál több. Jel volt ez a világ, Magyarország, a közélet és politika szereplői, valamint a reményvesztett emberek számára. Egy olyan jel, melyre az individualizmus zsákutcájában élő embereknek oly nagy szüksége van. Az ember érték, és arra hivatott, hogy egységben legyen embertársaival, hovatartozástól, kultúrától és vallási meggyőződéstől függetlenül.

A kétnapos örömünnepet a vasárnapi istentisztelet és szentmise zárta, mely után a 2013-as riói ifjúsági világtalálkozón való viszontlátás reményében búcsúztunk el egymástól.
Hálás vagyok, hogy ezúttal nem résztvevőként, hanem önkéntesként tehettem hozzá a magam részét egy ilyen nemes cél megvalósulásához. Adja Isten, hogy a résztvevő fiatalok hazájukba hazatérve elültessék a testvériség és egység magjait!

 

Taczman Andrea

Hozzászólások