Kulcsár Erika a testvérétől, Mariannától a Montázs est programjában való bemutatkozás lehetőségét kapta születésnapi ajándékul. Természetesen így mindkettejüket megismerhettük, hiszen életük és tevékenységük erősen összefonódik, és a közelmúltban volt kerek születésnapjuk: Erika 50, Marianna 55 éves volt nemrégiben.

2019. április 27-én, szombaton 16.00 órakor kezdődött a program, de jóval előtte már zene hangjai hallatszottak a kecskeméti Katona József Könyvtár nagyterméből. A Chorhidea Kamarazenekar próbált, amelynek Erika a vezetője. Természetes, hogy eljöttek a szülinapi estre, hogy segítségükkel Erika bemutathassa egyik színes tevékenységét, a velük való koncertezést.

Nem csak ők voltak ott, de a tanítványaik közül is néhányan. Erika kiváló ének- és zenetanár, és három tehetséges tanítványa népdalcsokrot adott elő, hogy ezt a kiválóságot bizonyítsa. Szép tiszta hang és kedvesség áradt belőlük. Marianna pedig magyartanár, drámapedagógus a kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskolában, s az ő díjnyertes tanítványai verset mondtak. Kedves jelenet volt ez is, hiszen bizonyítja, hogy a két pedagógus él-hal a diákjaiért. Tanítványaik sorra hozzák el a rangos díjakat a különböző versenyekről, hiszen jó szakmai tudással és lelkiismeretesen készítik fel őket.

     

Bevezetésként meséltek gyermekkorukról, korai kötődésükről a zenéhez, az irodalomhoz. A Kodály Iskolába jártak mindketten, ahol nagyszerű zenei képzést kaptak. Meghívták hajdani tanáraikat is, akik büszkék lehettek a régi kis tanítványokra, hiszen sok jót tanulhattak tőlük.

Később tehát mindketten pedagógusok lettek, de a tanítás mellett, amelyet nagyon szeretnek, ezerféle más tevékenységet is végeznek Kecskeméten és környékén. Az Ifjúsági Otthonban szinte valóban otthon vannak, hiszen már a kezdetekben ők teremtettek meg sok gyermekprogramot. A Tükörtermi hangversenyek bizonyára ismerősen hangzanak a gyermekes családoknak.

A városi versmondó versenyek pedig behálózzák a várost, hogy végül egy színvonalas döntőben vehessenek részt a legjobbak. Marianna a Versmondók találkozójának szakmai irányítója, összefogója már 22 éve. A Drámapedagógiai Műhely is Marianna nevéhez fűződik a mesetáborokkal együtt, de rengeteg programot csinálnak együtt, mely színesíti Kecskemét kulturális életét. A Kecskemét-Marosvásárhely kapcsolatot is erősítették a Marosvásárhelyi napokon való részvételükkel.

A Chorhidea Kamarazenekar három zeneszámmal is bizonyította, hogy milyen szép zenét tudnak kicsalni a hangszereikből. Sok helyi és Kecskemét környéki rendezvényen fellépnek, nevük és zenéjük széles körben ismert. Erika alapító tagja volt az Ars Nova Énekegyüttesnek, a Kecskeméti Fesztivál Kórusnak, játszott a Katona József Színház zenekarában régebben, a Bohém Fesztiválok segítője, sőt, a segítők vezetője.

Marianna vezető szaktanácsadó magyarból, nagyszerű magyartanár, és egyik versmondója komoly gondolatokkal, útravalóval zárta a rendezvényt. A kultúra misszionáriusai a Chorhidea zenekar vidám zenéjével búcsúztak a közönségtől, akik még sokáig beszélgettek a két tanárnővel a program hivatalos befejezése után. Mindenki nagyon jól érezte magát. 

 

Weninger Endréné

Fotó: Fuchs Alfonz

Az esemény további fotói a Montázsmagazin Facebook oldalán a képek között egy külön mappában találhatók.

 

 

Hozzászólások