A hetvennégy évet élt, hányatott sorsú költő és író legutolsó napját e meghatóan szép mondatban összegezte egyik méltatója: „A Biblia világába merülten érte a halál 1969. június 17-én este.” Ő is Nagyszalonta szülötte, amint a Toldi írója is az volt. Nem véletlen Makkai Ádám ezen megállapítása: „/Sinka István/ nyelvezete Arany János-i.

Olyan tájszavakat és kifejezéseket hozott a magyar nyelvbe, mint a XX. században senki más.” Ez pedig szépen rímel rá Sinka prózában írt vallomására. Ekként fogalmazza meg költővé válásának lényegét: „A szavak harsogva szakadtak ki belőlem, s mondanivalóimhoz hegyek és síkságok kellettek népükkel együtt.”

A „fekete bojtár” kifejezést Sinka ezen évfordulóján halljuk-olvassuk a róla vallók, értekezők tollából, ajkáról. E kapcsolat, amely önéletrajza címét is adta, nem feltétlenül a „fekete bárány” közhelynek az ellenpontozása. Ha már a báránynál tartunk: A kis Sinka fiú élete összeforrt a juhászokéval, sőt épp egy Petőfi-kötetért adta oda a kisbárányát.

A „fekete bojtár” mindössze a véletlen műve. A pásztorfiú fekete ruhát viselt és sötétbarna arca volt. Pontosan ezért nevezték el a gányólányok, azaz a dohánykertésznők „fekete bojtár”-nak. Úgyhogy ̶̶ nyelvileg/nyelvészetileg nézve ̶̶ a „fekete bojtár” afféle epiteton ornans-a (díszítő avagy megkülönböztető jelzője) az írónak, míg a „fekete bárány” bárkire átvihető elcsépelt metafora…

Sinka egyik utolsó munkája egy hosszabb, prózai jellegű versfüzér: a Mesterek utcája halála előtt két évvel jelent meg. A falu szegénysorán sínylődő kézművesek világába kalauzol el bennünket. A rég elfeledett kisiparosok megidézésekor előkerül a gölöncsér, azaz a fazekas alakja is. A róla szóló rész legelején bravúros körmondattal él a költő. E remeklését akár Pázmány és mások hasonló szerkesztéseivel bátran együtt említhetnénk!

Mint kedves jó
öreganyó
nyelvén a szónak,
íze van, ha mesél;
mint dombos tájon, hogyha hó
hull, s rásimítja a gyönge szél
sebeire a földi valónak;
mint amikor az őszi tó
csupa remegés,
rengő kép: ragyogó
nyárfa, ringó
kisbárányborjak, puli és
merengő tehenek,
ott, ahol csobban a víz,
a nyári itató;
mint a fekete kis kokas
elől a fehér pillangó
a sárga nyárba elmenekül;
mint ahogy a csendes panasz
képeket álmodik belül
a szívben, s azután
lassan ragyogva elmerül
a lélek alá, ahol az álmok
tengerré nőnek… /és e tenger
megszépíti a világot!/

Fény, ami a szívre tapad,
szín, amit a szem befogad.
forma, mit a kéz és a vas
alkot és gyúr: a fazokas
műhelyében mind ott születik.

Hasonlóképpen: sok-sok ̶̶ nyelvi ̶̶ szépség született Sinka István alkotóműhelyében is. Zárjuk avatott monográfusa, Görömbei András figyelmeztetésével: „Nem szabad, hogy hibái, tévedései kitöröljék emlékezetünkből Sinka István értékeit.”

 

Holczer József

 

 

Hozzászólások