Fájó, sajgó seb: Trianon – Magyarnak lenni, a magyar nemzethez tartozni nagy kitüntetés, egyben drámai sors. A Nemzeti Összetartozás Napján köszönet mindenkinek, minden embernek, égi és földi hatalomnak, aki tett valamit a nemzeti összetartozásért, nemzetünk fennmaradásáért.

sajgo seb

Népünket és országunkat Trianonban megtépázták. Trianon ugyan a magyar fül számára az egyik legszomorúbb gondolatokat idéző szó, ám ugyanakkor a dac és összetartozás szimbóluma is. Bár az erősebb jogán 1920-ban eltiporhattak minket, a magyarság mégis bizonyította – és bizonyítja máig, – hogy semmilyen szerződés vagy igazságtalan dokumentum nem szakíthatja szét az ezeréves együvé tartozásnak az érzését!

Okuljunk a múltból, és éljünk a jövőért! A hazánkat szétszabdaló trianoni békeszerződést feledni nem lehet, de hinnünk kell az összefogás erejében és abban, hogy összeköt magyarságunk. Kellett, hogy törvény szóljon a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről, s hivatalosan is, a legmagasabb fórumon, az Ország Házában is megemlékezzenek történelmünk tragikus napjáról, a sajgó sebről, 1920. június 4-ről.

Fájó, sajgó seb: Trianon

Merítsünk hát erőt! Több mint ezer év magyar történelme formált bennünket, akik most itt élünk. 103 éve köt össze bennünket a trianoni fájdalom. Most egy dolgot tehetünk, hogy a magyar álmot őrizzük szívünkben, és legalább lélekben, szellemben Trianon traumájától megszabadulunk, legalább a lelkünkben, a szívünkben ezt a feldaraboltságot megszüntetjük.
Magyarnak lenni jó!

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

Sipos Attila András: Pipacsmező

Virágpor szállingózik a tavaszi szélben,
Egymagam járok a pipacsos réten.
Ott, ahol ezer ősöm álma nyugszik
A fényes jövőt várva, ami a fellegekig kúszik.

Egyszer eljön a napja a boldogságnak,
Amikor nem leled honját a szomorúságnak.
Egyesül a lélek bennünk a csillagok által,
Büszkeséggel felvértezve, ahogy a turul is szárnyal.

Összegyűjtve ezer év harcainak kicsorbult kardjait,
Halomba rakva várják lehullani a szabadság láncait.
Majd eljő a dicső pillanat, mit oly régen vártunk,
A Kárpátok szívében egy célt szolgálunk.

Nemzetünk dicsőségét, kultúránk bölcsőjét.
Együtt óvjuk az eljövendő nemzedék örökségét.
Ezt kéne tennünk, hisz ennyi kell csupán,
S nem ülnénk itt ma is némán, ostobán.

 

Próza: Farkas Ferencné Pásztor Ilona
Vers: Sipos Attila András

 

Kapcsolódó cikkünk