Emlékezés Balázs Gergely piarista atyára – „De az emlékeimet nem veheti el tőlem senki.” (H. C. Andersen) – Úgy vélem, minden ember életében azok a személyek, események lesznek meghatározóak és fontosak, melyek több évtized távlatából is megmaradnak, élénken élnek bennünk.

balazs gergely piarista

Balázs Gergely atya Balázs-áldást ad

Hogy Gergely atyáról milyen emlékeket őriztem meg? Ezen igazán még nem gondolkodtam… Eddig természetes volt számomra, hogy az atyát megtalálom a Piarista Rendházban, ahol szorgalmasan gyakorolja a szerzetesi hivatását. S ha találkozunk a folyosón, kedvesen megszólít, majd áldással köszön el a legközelebbi viszontlátásig.

A Jóisten azonban Őt magához szólította… Már csak az emlékképek idézik zömök alakját, tiszta tekintetét, barátságos mosolyát, jóságos szemeit…

1993-ban ismertem meg Balázs Gergely atyát, amikor a Piarista Iskola felső tagozata az első tanévét kezdte. Mi, civil tanárok természetesen próbáltunk tanítási-nevelési munkánkban, megjelenésünkben méltóképpen megfelelni az iskola szellemiségének. Látva igyekezetünket, a piarista szerzetesek hamar megbarátkoztak velünk, s ahogy ez kollégák között szokás, tegező viszonyba kerültünk. Egyedül Balázs Gergely atyát nem tegeztük. Ő nehezen nyitott felénk, visszahúzódásával jelezte, neki még az elfogadáshoz időre van szüksége.

Egy évvel később az akkori osztályom hittantanára lett…

Néhány renitens tanuló azonban próbára tette a tanár úr türelmét. Egy-egy sikertelen óra után elkeseredve panaszolta, hogy ezek a „kutyaütők” zavarják a tanítás menetét, így ő nem tud dolgozni. Sokat imádkozott értük, de az osztály magatartása nem javult.

Karácsony közeledett, az irodalmi színpad A kis gyufaárus lány című darabot próbálta. Gergely atyának az az ötlete támadt, hogy a történetet játsszuk el az Őszikék Otthonban az időseknek is. A felkérés nagyon megtisztelő volt, s természetesen elfogadtuk az ajánlatát.

Középen Balázs Gergely atya és Farkashalmi Erzsébet tanárnő

Az éltes korúak közül volt, aki kerekesszékben, volt, aki botjára támaszkodva várta izgatottan a látogatóba érkező diákokat. A nappaliba lépve a gyerekek megilletődve álltak meg, és feszülten fürkészték az otthon lakóit. Majd hosszú csend következett… Az atya, hogy véget vessen a kínos helyzetnek, közös imára szólított bennünket. Ahogy hangosan repkedtek a fohászok, a terem érezhetően megtelt valami melegséggel, a feszültség oldódni kezdett.

A rögtönzött színpadi bemutató fergetegesen sikerült: A gyerekek olyan odaadással játszottak, mint még soha. Az előadás során az idősek figyelmesen követték a kislány szomorú élethelyzeteit, és közben elérzékenyülve törölték a legördülő könnycseppeket. Még Pista bácsi is erőteljes zokogással kísérte azt a jelenetet, amikor a kis gyufaárus az utolsó gyufaszál meggyújtásánál így kiáltott:
– Nagymama, nagymama! Vigyél magaddal!
Itt már nem is a hangok, hanem a lelkünk közvetítette a mély érzéseket az otthon éterében! Később tudtuk meg, hogy Pista bácsi süket, így a történet szövegét nem is hallhatta.

Miért őriztem meg ezt a találkozót? – egyszerű a magyarázat. A színdarab bemutatása után Gergely atya félrehívott, és egy öleléssel megköszönte a szereplést, majd így szólt:

– Most már nyugodtan tegezhetjük egymást, hisz „egy nyelven” beszélünk.

 

balazs gergely piarista

Az Őszikék Otthonában tett látogatás óta sok közös beszélgetés, rendezvény, kirándulás gazdagította az atyával való ismeretségemet, de ezek maradjanak meg az én emlékezetemben, hisz…

AZ EMLÉKEIMET Balázs Gergely atyáról NEM VEHETI EL TŐLEM SENKI!

 

Kecskemét, 2020. november 25.

Farkashalmi Erzsébet tanárnő

 

ITT írtunk a Piarista Rendházról és a 400 éves Piarista Rendről

 

Hozzászólások