Emlékezés – Kozák Andrásra és feleségére, Kozák Andrásné Matúz Erzsébet Évára emlékezem ezzel az írással. A szüleimre. Származásukat tekintve becsületes, tevékeny ősöktől származtak. A jó értelmi képességekkel rendelkező elődök a munkájukat példásan végezték. Édesanyánk anyai ágán pedagógusgenerációk váltották egymást. Apai ágán a nagynénje, dr. Erdélyi Jenőné tanította az általános iskola 4. osztályában. A nagynéni egyénisége mély nyomokat hagyott a benne.

Mindketten az Alföldön születtek, és gyermekkorukat is ott töltötték. A szülői ház, ahová gondolataik visszajártak, kedves emléket elevenített fel. Felnőttként az Alföldről a Dunántúlra kerülni nagy változást jelentett számukra. Nem csak az éghajlati viszonyok voltak különbözőek, hanem a szokások, az emberek, az egész légkör.

Édesapánk a tanári képesítését Péter Rózsa és Öveges József professzor úr tanítványaként szerezte. 1960-tól a Zalaszentgróti I. sz. Általános Iskola igazgatóhelyettese, majd igazgatója volt közel 30 évig. Munkáját nagy hivatástudattal végezte, nem ismert lehetetlent. Kitartó igyekezettel és odafigyeléssel vezette az iskoláját. Biztosította a mindennapi tanítás és tanulás feltételeit. Igazgatói munkája alatt az intézmény külső és belső arculata megváltozott.

A kezdeti fekete olajos padló, vaskályha, dobogó, udvari illemhely helyett korszerű, modern környezetben folyhatott az iskolai munka. Munkatársai hivatásukat értő és szerető pedagógusok voltak. Kiváló munkájuk nyomán a tanulók minden rejtett adottsága, képessége felszínre került a tanórák, szakkörök és egyéb délutáni elfoglaltságok alkalmával. Jó tudásalappal indulhattak a diákok a 8. osztály fejezése után a középiskolába.

Édesanyánk 1960-ban lett vezető óvónő Zalaszentgróton az Ady Endre utcában épült intézményben. Itt három óvodáscsoport működött, mindössze 9 dolgozóval. Azonban a gyermeklétszám növekedése miatt újabb óvoda nyílt, a Zala- parti Óvoda. De a város (akkor még nagyközség) óvodai helyzete így sem oldódott meg, ezért 1976. július 16-án megnyitotta a kapuját a 100 kisgyermek óvodai ellátását biztosító, kék csempékkel burkolt, emeletes, teraszos épület.

Az intézmény felépítését a helyi tanács, a vállalatok, szövetkezetek dolgozói anyagiakkal és társadalmi munkában segítették. A tágas, világos csoportszobák berendezése sok munkát adott az intézmény vezetőjének és valamennyi
dolgozójának.

Így lett édesanyánk több óvoda vezetője egészen az intézmények szétválásáig. A három épületben folyó munka szervezése és vezetése bizony nem volt könnyű feladat. Édesanyánk a tapintatos, diplomatikus viselkedésével szerzett érvényt akaratának a vezetői munkájában.

Elevenen élnek emlékeimben az óvodai karácsonyok. Az óvó nénik – amikor a szülők minden gyermeket hazavittek -, ott maradtak az épületben, és feldíszítették a fenyőfákat. Másnap reggel a gyerekek csodálkozva léptek a csoportszobákba. Ott pompázott a karácsonyfa ezüstpapírba csomagolt szaloncukrokkal, díszekkel, alatta sok-sok játék.

A farsang vidáman telt az óvodában. Az óvónők ötletes, szebbnél szebb jelmezeket készítettek. Az óvoda dolgozói a gyerekkel együtt táncoltak, énekeltek, szólt a zene. Biztosan sokan emlékeznek az anyák napi csodás jelenetekre, varászlatos szerepkellékekre. Meghatóan kedves volt az iskolába lépő gyermekek búcsúja az óvodától. Jólesik az emlékezés.

Szüleink szellemi hagyatéka, életrajzi visszaemlékezésük erőt, biztatást ad nekünk. Követendő példa számunkra a kitartásuk, állhatatosságuk, türelmük, a nehézségeken felülemelkedni tudó emberi nagyságuk.

Emlékezés

„Ha emlegettek, köztetek leszek,
ha imádkoztok, veletek vagyok,
ha rám gondoltok, mosolyogjatok,
emlékem így áldás lesz rajtatok.”
(Reményik Sándor)

 

Kozák Ágnes tanárnő

(Kozák Ágnes cikkeit mindig örömmel közöljük a Montázsmagazinban. Egyik érdekes írása Kovács Miklós kékfestőt mutatja be, akinek a munkái azóta hungarikummá váltak. ITT olvashatjuk. A szerk.)

 

 

Hozzászólások