Az 1945-ben alapított FAO célja az éhezés visszaszorítása.  Összekötő kapocs a fejlett és fejlődő országok között, egyben információforrás a tagországok számára többek között a mezőgazdasággal kapcsolatos kérdésekben. A szervezet jelmondata: Fiat Panis (magyarul „Legyen kenyér”).

Döbbenetes tény, hogy a számítások szerint a Föld készletei 8,5-9 milliárd ember ellátására lennének elegendőek, ezzel szemben lakosságának 20%-a fogyasztja el a rendelkezésre álló források 80%-át.

A túlfogyasztás következtében az úgynevezett fogyasztói társadalmakban jóval a szükségleteink felett használjuk fel a terményeket, más régiókban viszont (elsősorban Ázsia és Afrika egyes területein) az emberek nem jutnak megfelelő táplálékhoz és ivóvízhez.

A mennyiségi éhezés (amikor a szükséges mennyiségű táplálék sem áll rendelkezésre, így nem képes fedezni a szervezet napi szükségleteit) beszélhetünk minőségi éhezésről is, amikor az emberek a létfenntartáshoz szükséges élelmet ugyan be tudják vinni a szervezetükbe, a táplálékuk azonban nem tartalmazza a normális fejlődéshez, növekedéshez, a fertőzésekkel szembeni ellenállóképesség kialakulásához létfontosságú tápanyagokat.

2010-ben már útjára indult az „1 milliárd éhező”című kommunikációs és média kampány, amely során világszerte aláírásokat gyűjtöttek, hogy felhívják a világ döntéshozóinak figyelmét az éhezők számának növekedésére, és az azonnali segítség fontosságára. Reméljük, az ehhez hasonló megmozdulások nem maradnak felelősségteljes válasz nélkül.

Weninger Nóra

2012. október 16.

Hozzászólások