Rendkívül színvonalas, fordulatos, színes gála műsort láthatott a közönség a Katona József Színházban, melynek keretében átadták a 2015/16-os évad LEG-jeinek díjait a közönség szavazatai alapján.

 

gala1

Az est házigazdái Decsi Edit és Orth Péter voltak.

Tíz kategóriában szavazhattak a nézők a legjobbakra a színház művészei és munkatársai közül. Arról is döntés született, hogy mely darabok érdemelték ki a rangos elismerést. Az est házigazdái Decsi Edit és Orth Péter voltak, kedves, hangulatos légkört teremtve a színpadon. Számos meglepetés várta a nézőket.

Sok zenés-táncos betét hangzott el az évad előadásaiból. A Kecskemét City Balett is ízelítőt adott a Csík zenekarral közös estjükből, melyet vastapssal jutalmazott a közönség. Az Acélmagnóliák című darabot úgy idézték fel, hogy az igazi fodrász és März Fruzsina – tanár és tanítvány – összemérték a tudásukat egy esküvői frizura készítése kapcsán. Természetesen März Fruzsina lett a győztes.

2009 óta rendezik meg az évadzáró díjátadót, ami minden évben nagy érdeklődésnek örvend. Évről évre jelentős támogatók állnak a kezdeményezés mögé. Idén Kecskemét Megyei Jogú Városnak, az Autó Univerzál Kft-nek, a Cab Tec Kft-nek, a Phoenix Mecano Kft-nek, a Kecskeméti TERMOSTAR Kft-nek és az UNIVER Szövetkezeti Zrt-nek köszönhetően díjazhatták az éved LEG-jeit.

A műsor közben hirdették ki a tíz kategória győztesét.
• A legjobb előadás az Isten pénze lett.
• A legjobb kisszínházi előadás díját az Acélmagnóliák nyerte el.
• A legjobb színésznek járó díjat Kocsis Pál vehette át.
• A legjobb színésznő Sára Bernadette lett a közönség szavazatai alapján.
• Csapó Virág nyerte el a legjobb női epizodista díját
• Nagy Viktor pedig a legjobb férfi epizodistáét.
• A város kedvence díjat idén Csombor Teréz vehette át.
• Domán Dalma lett a legjobb táncművész.
• Cziegler Balázsnak ítélték a legjobb díszlettervező díjat.
• Berzsenyi Krisztinának pedig a legjobb jelmeztervező díját.
• Cseke Péter direktor adta át a Latabár Kálmán-díjat, amelyet März Fruzsina érdemelt ki a 2015/16-os évadban.

Az egyes kategóriák nyertesei a pénzdíj mellé egy-egy képzőművészeti alkotást kaptak, ami a Kecskeméti Katona József Színház épületét ábrázolja. Korábban volt már kerámia, zománc, rézkarc, pasztell alkotás. Idén Kis Tamás szobrászművész munkáit vehették át a díjazottak.

Nagyszerű este volt, a színészek napja, munkájuknak az elismerése. Gratulálunk a kecskeméti Katona József Színház igazgatójának, művészeinek, minden munkatársának, mert nagyszerű színházat „csináltak” ebben az évadban is.

 

Fotó: kecskemet.hu

 

 

Hozzászólások