Az örökösök tovább bővítették. A Mikszáth regényből ismert Buttler János gróffal kihalt a család. Sajnos most eléggé lepusztult állapotban van a kastély. 1890-ben dr. Kovács József orvos vásárolta meg a területet. A vele azonos nevű nevelt fia, aki szintén orvos volt, de nem praktizált, hanem a birtokon gazdálkodott, botanikussá képezte magát, és 3 hektár területen gazdag élőfa-gyűjteményt hozott létre. Ez volt a mag.

Gyönyörű az arborétum! Természetesen egy kis tó nem maradhat el a kertből. Körülötte 1200-nál több fa-, cserje, évelő növény díszlik. Nagyon sok az örökzöld: jegenyefenyő, lucfenyő, himalájai selyemfenyő, mamutfenyő, oszlopos tiszafa, terülő boróka, cukorsüveg fenyő, nehézszagú boróka, stb. Van itt sárgalombú hamisciprus, mocsári ciprus, hárs, nyír, tölgy, lepényfa, szomorú cseresznye, csüngő ágú vörösfenyő, oszlopos tölgy – hogy csak néhányat említsek.

A szállásunk Egerben volt. Másnap reggel Felsőtárkányba buszoztunk, ahonnan gyalogtúrát tettünk. A Mellér-völgy folyása nevű patak hídjától indultunk, kb. 290 méter tengerszint feletti magasságból. A folyamatos emelkedést felfelé a Sárga sávon kezdtük, majd a csatlakozó a Zöld sávon folytattuk. A települést elhagyva szép erdőbe jutottunk, de kb. 3,5 km-en keresztül tapostuk a sarat a Bű-völgyben. Itt szétvált a két jel, mi a Zöld sávot követtük mindig csak felfelé csodaszép tölgyerdőben haladva. A tisztásokon, az út mellett rengeteg mezei virágot borzolt az enyhe szellő. Orbáncfű, szurokfű, margaréta, katáng, cickafark, szarvaskerep, szegfű, stb., rajtuk rovarok, lepkék sokasága gyűjtötte a nektárt. Hosszan kaptattunk fokozottan védett területeken, gyönyörködve az erdő, a virágok és a környező hegyvonulatok szépségében. Öreg tölgyek alatt ebédeltünk. Éppen akkor landolt a felettünk lévő fára egy nagy szarvasbogár. Ez nem tetszett a már ott lévőnek, és csápjukat kipirosítva harcolni kezdtek.

Megmásztuk a Boros-tetőt, Nagy-Verő bércet, Király széket, Sándor hegy nyergét. Hűha! Ez a 850 méter magas hegygerinc jól megszuszogtatott bennünket. A Zöld rét sarkánál összetalálkoztunk az Országos Kéktúra jelével. Ezen az általam örömmel üdvözölt úton kapaszkodtunk fel az Őrkő-házhoz (természetvédelmi őrhely) 855 m, majd tovább fel a szép zöld mohás Őrkő-hegy mellett az Őrkő rétre. Ide torkollik a Piros út. A tábla szerint Felsőtárkány 9,8 km, melyet folyton felfelé kapaszkodva tettünk meg gyönyörű terepen. A Piroson lefelé még 7,5 km várt ránk.

A fenséges bükkerdőben immár kényelmes széles úton bandukoltunk lefelé. A Pes-kő lápa szakaszán – nevéhez illően – kisebb-nagyobb vizenyős foltok terülnek el az út mellett.  Pes-kő ház közelében csörgedezik a Peskő forrás, melynek vizéből felüdülhettünk. Ez egyes szakaszokon mély medret vájva rohan, máshol szinte medre sincs. Többször keresztezte az utunkat. A Napsugár pihenőházat elhagyva már közel volt az Egeresvölgy-Varróház, az erdei vasút megállóhelye. Itt várt bennünket a busz. Nagyon változatos, gyönyörű helyeket érintő túra volt.

Szombaton reggel ismét Felsőtárkányba buszoztunk, ahol felszálltunk az Egererdő Zrt. által üzemeltetett kisvonatra, és a szép Vörös-kő völgyben „száguldva” a végállomásig, a Stimecz házig mentünk. A Kék + jelet választva – az előző napihoz hasonlóan – ismét felfelé kapaszkodtunk a Kecskor hegyesére (698 m). Az út elején a Vöröskő-völgyi tanösvény tábláin olvashattunk a környék élővilágáról. Hamarosan elvált utunk a tanösvénytől. Egy kőhalom tetején tábla emlékezik Tóth Ferenc turistára, aki itt hunyt el. Mondtam is magamban, hogy ez nem csoda, mert jó meredek itt az út, próbára teszi a tüdőt és szívet.

3,7 km megtétele után Zöld sávra váltottunk át a Toldi kapunál. A Kis Virágos hegy (868 m) kaptatója után már az Őserdő kerítése mellett haladtunk. 1972. óta fokozottan védett terület. A hazai bükkösök egyik legidősebb, legszebb állományú érintetlen területe. Semmilyen munkálatokat nem végeznek benne. Ha kidől a fa, úgy marad, tápanyagul szolgálva a rovaroknak, azok a madaraknak. A régi vasút nyomvonalán kényelmesen ballagtunk 2 km hosszan. Zavaró körülményként esni kezdett az eső csúszóssá téve az út köveit, gyökereket. Sokszor át kellett mászni az útra dőlt vastag fatörzseken, melyek szintén vizesek voltak.

Csodaszép bükkerdőben a Kis-hegy oldalán megérkeztünk a Zöld ∆-gel jelzett útszakaszra, melyen felkaptattunk az Istállóskőre (958 m). Az eső elállt, nem esett sok, nem áztunk el. A csúcson ettünk, megpihentünk, és megkezdtük a leereszkedést Szilvásváradra. Itt bizony észen kellett járni, mert az esőtől csúszós köveken, gyökereken, a könnyen meginduló apróköveken meg kellett gondolni, hogy hova lépünk. Látványos zöldmohás sziklák mellett haladtunk el. Nagyon meredek ez a szakasz. Nem irigyeltem a nagy hátizsákkal felfelé igyekvőket. A lejtő alján, egy csodálatos sziklaszurdokon haladtunk át. Minden követ külön meg kellett csodálni, a változatos alakzatokat, a gyönyörű zöld mohát a köveken.

Innen még egy kis lóduló az Ősember barlangjához vezető korlátokkal védett út. Bekukkantottunk egy kis kitérővel a barlangba is. Innen hosszúnak tűnt a fakorlátok melletti levezető út, főleg a csúszós kövek miatt. Végigmentünk a gyönyörű Szalajka völgyön. Megcsodáltuk a Szalajka forrást, a patakot, a tavakat. Szerencsénk volt: sok víz volt a Fátyol vízesésben; szélesen és vastagon zúdult alá. A Sziklaforrás is nagyon bővizű. Végigsétálva a halastavak, pisztrángos tavak, vadaspark mellett a faluba érkeztünk, ahol várt a busz. Ez nem volt könnyű túra, de nagyon élveztem!
Vasárnap városnéző sétát tettünk Egerben. Idegenvezetőnk is akadt, mert a buszvezetőnknek (Szebelédi Tamás) éppen ez a hivatalos foglalkozása. Hazafelé jövet megálltunk Kápolnán, a hídi csata emlékművénél. Megcsodáltuk Mednyánszky Sándor alkotását, a hídon a lóról lehanyatló katona és a keresztet felmutatva lelkesítő tábori pap, Mednyánszky Cézár szobrát.

Tápiószelén a kihagyhatatlan Kóré Cukrászda után megnéztük a város központjában lévő Attila parkot.  A park tulajdonosa, Majoros Tibor meglátott bennünket a szemben lévő házából, és tárlatvezetést tartott nekünk. A terveket Makovecz Imre ingyen készítette. Középen egy tó terül el szigettel, rajta monumentális Makovecz stílusú Attila emlékmű, fából. A sziklakerti növények között vaskos faoszlop emelkedik, melynek faragása az európai népek békéjét hirdeti. Szeretem a szép köveket: itt a járda két oldalán látható az ország valamennyi hegységének jellemző kőzete. Zenepavilon és egy, Nagyboldogasszony szobor részére emelt kis kápolna is található a területen.
Szép napok voltak, jó túrákkal. Ajánlom mindenkinek!

Várhalmi Lászlóné
 

 2013. július 7.        
 

Hozzászólások