Még árnyaltabban fogalmaz Lisztóczky László, az egri székhelyű Dsida Jenő Baráti Kör létrehozója: „Kevesen közeledtek olyan szakrális alázattal és áhítattal a magyar nyelvhez, mint ő.” Igen figyelemre méltó Markó Béla meglátása: „Szatmárnémetiben született, azon a vidéken, honnan irodalmi nyelvünk is származott valamikor, s ahonnan mind-mind rendkívüli nyelvérzékkel jöttek és jönnek a költők. A genius locinak talán ez a legjellemzőbb hozadéka: valamiféle született formaérzék, valamiféle játékos és ironikus, de mégis szeretetteljes viszonyulás a nyelvhez.” És idézhetnénk még számos méltatást. Álljon itt még a hat évvel fiatalabb költőtárs, Rónay György, aki épp idén lenne száz esztendős: „Dsida … Kosztolányi után alighanem a legédesebb patakcsobogású magyar verseket írta…”

Többen egybehangzóan azt is észrevételezték, hogy Dsida Jenő állandóan aggódott a magyar nyelv életben maradásáért Erdélyben. Nincs itt helyünk, lehetőségünk, hogy a költői csúcsát jelentő Psalmus Hungaricusból citáljunk, pláne elemezzük-értelmezzük. Legyen elég a címet lefordítanunk: Magyar zsoltár. Számos Dsida-kötet áll rendelkezésünkre, könnyen megtaláljuk bennük, és bizonyára élvezettel olvassuk majd.

Inkább a prózában megszólaló Dsidára figyeljünk most, mert nagyon is van mondanivalója az anyanyelvről! Igen: éppen Anyanyelvünkért! címmel nyitott rovatot a kolozsvári Keleti Újság hasábjain. A lap és ő maga is ezáltal „hirdet(ett) mozgalmat … a romlásnak indult erdélyi magyar nyelv ápolására.” Programadó írásában, 1936 áprilisában mélységes aggodalommal állapította meg: „Erdély ma felnövekvő ifjú magyarjai sehogy sem tudnak helyesen beszélni: se magyarul, se románul. Ám ki oktassa őket szép magyar beszédre, ha magunk sem ismerjük annak követeléseit? …”Ő maga próbált hiteles példa lenni: versben, prózában egyaránt. És ha tovább élhetett volna, bizonyára Lőrincze Lajos jeles előfutáraként is számon tarthatnánk …

Még annyit: A jó tanár címmel fiúi-tanítványi hálával rajzolta meg a hajdani osztályfőnök-magyartanár, Juhász Péter alakját. Amint írja: „Ő maga gyönyörűen, zamatos és tiszta magyarsággal beszélt. Csak úgy ittam magamba szavait. Idegen szó még véletlenül sem csöppent a szájáról … Tőle tanultam meg, hogy a teremtő Isten nekem ajándékozta a világ leggyönyörűbb nyelvét … Sokszor biztatott: Csak igyekezzél, fiam, még viheted valamire…”

E szép évfordulón méltán tehetjük hozzá: néki, a Tanár úrnak lett igaza – anyanyelvünk nagy nyereségére.

Holczer József Sch. P.

2013. június 9.

Ülj ide, gyűlj ide, népem
s hallgasd, amint énekelek,
amint a hárfa húrjait,
feszült idegem húrjait
jajgatva tépem,
ó, népem, árva népem! –
– dalolj velem,
mint akit füstös lángokra szítottak
vérszínű, ósetét, nehéz, fanyar bo-
rok,
dalolj velem hörögve
és zúgva és dörögve,
tízmillió, százmillió torok!
Énekelj, hogy világgá hömpölyögjön
zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kén-
köves szele
s Európa fogja be fülét
s nyögjön a borzalomtól
és őrüljön bele! – :
Mérges kígyó legyen eledelünk,
ha téged elfeledünk,
ó, Jeruzsálem!
Nyelvünkön izzó vasszeget
verjenek át,
mikor nem téged emleget,
ó, Jeruzsálem!
Rothadjon el lábunk-kezünk,
mikoron hozzád hűtlenek leszünk,
ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem!

(A Psalmus Hungaricus című versből)

Hozzászólások