„Jézus tanítványa voltam.
              Gyermekekhez lehajoltam.            
                      A szívemhez fölemeltem.
        Szeretetre így neveltem.” (Benedek Elek sírfelirata)

Benedek Elek, a nagy mesemondó 155 éve született, 85 éve halt meg.

benedek2

„Hős volt, bátor és igaz. Ennek a földnek egyetlen szemünk előtti vértanúja, testvére a régieknek, akiket úgy szeretett: Apáczainak, Mikes Kelemennek, Kőrösi Csomának, a keveseknek, az örökké élőknek. Istenem, olyan boldog vagyok, hogy ölelhettem, hogy csókolhattam, amíg közöttünk járt, hogy nézhettem Őt: a tiszta Férfiút, az útmutató nagy Fát, az Embert az erdélyi embertelenségben.” Tamási Áron így emlékezett Benedek Elekre.
A köztudat azonban nagyon leegyszerűsített képet őriz róla. Megbecsüli a „nagy mesemondót”, a gyermekek kedvenc „Elek nagyapó”-ját, de vajmi keveset tudnak arról az öreg harcosról, aki az első világháború után egy egész nemzeti kisebbség, a székelyek nevelőjévé vált. Aki szembeszállott maradisággal és elnyomással, aki új lendületet adott a magyar kulturális életnek.

benedek4

Azok közé az írók közé tartozott, akik nemcsak a maguk belső szükségleteit elégítik ki az írással, hanem számon tartják a szellemi élet szükségleteit is. Ezért szerkesztett olyan sokféle újságot, kalendáriumot és néplapot, és ezért lett a magyar ifjúsági irodalom apostola. Kristálytiszta székely nyelvével és a székely életből vett témáival új színt vitt a századforduló magyar prózájába. Élete szakadatlan küzdelem volt. Regényeiben, elbeszéléseiben, lírájában, ifjúsági műveiben, testamentumában, meséiben, ismeretterjesztő munkáiban csupa nemes cél, a gyöngék és igazságtalanul bántalmazottak védelmében szállott síkra.

benedek6

S ha kutatjuk írói és emberi jellemvonásait, akkor lelkének legbelső lényegeként a szeretetet találjuk. A végtelen szeretetet, ragaszkodást az édes anyaföldhöz, a szülőkhöz, a gyermekkori emlékekhez, a múlthoz. Ez állítja a szegények, a védtelenek, a gyöngék mellé, és ez a szeretet az, amely lehetővé teszi, hogy a gyermekek között maga is gyermekké váljon, teljes, tökéletes őszinteséggel adhassa nekik önmagát.
De Benedek Elek még meséskönyveiben sem csak mesemondó. Amikor mint képviselő elmondja országgyűlési beszédét a németből gyatrán fordított, „émelyítően” erkölcsös ifjúsági irodalom ellen, már látja a baj orvosságát is. Magyar népmesét kell a gyermek kezébe adni nemcsak azért, mert mese, hanem mert a nép lelkének, örömének és bánatának, vágyainak, igazságérzetének kifejezője. Ennek a célnak szolgálatába állítja tollát, mesemondói képességét. Nem a folklorisztika művésze akar lenni, hanem a nép lelkének művészi tolmácsolója. És ebben is van politika. Ugyanannyi, mint Petőfi gondolatában: „Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék.”

benedek3

Kisbacon, Mari-lak – Ebben a házban élt és alkotott, a feleségéről nevezte el

Benedek Elek az „erdőzúgásos, vadgalambszólásos Erdővidék” egy kis falujában, Kisbacon-ban született 1859. szeptember 30-án. Az egyszerű családi portáról egy egész életre szóló gyermekkori emléket vitt magával, amelyek örökre elkötelezték népének és szülőföldjének. Ilyenek voltak a 48-as szabadságeszmék, szülei intelmei, amelyekről így ír: „Ami szép, s jót könyveimben láttok, e két öregember szívéből eredett.” Szinte az anyatejjel szívta magába a szebbnél szebb dalokat, a gyönyörű népmeséket, a tragikus hangulatú népballadákat. Ő maga mondja később:” Erdő, mező, hegy, völgy, falu, minden mesél itt. A mesék földje ez – csuda-e, ha szép csendesen mesemondóvá nő a gyermek?”

benedek5

A mesevilág és a népköltés felé tereli figyelmét legnagyobb könyvélménye is: Kriza János  –  V a d r ó z s á k  című népköltési gyűjteménye és Bezerédy  Amália  – F l ó r i  k ö n y v e, amely az első eredeti magyar gyermekkönyv.
„Ennek a könyvecskének lelkéből sarjadozott ki az én gyermek, ifjúsági könyveimnek terebélyes fája. Ez a könyvecske tett adósává a gyermeki világnak” – írja önéletrajzában.   1855-ben jelenik meg Székely tündérország  című kötete. Ebben kitűnő meseíró készséggel átköltötte, újraformálta a népmeséket. Erkölcsi motivációt adott nekik, szerkezetüket megformálta, stílusukat pedig az irodalmi nyelvhez közelítette anélkül, hogy az eredeti hímport letörölte volna róluk.

benedek9

Ezzel a székely mese kilépett a népköltési gyűjteményből, s egyéni feldolgozásban irodalmi közkincs lett belőle, hogy a nép nyelvét és termékeny fantáziáját belevigye az éledő polgári nemzetbe. E kötet nagy sikere után jelennek meg mesekönyvei: a Székely mesemondó, a Világszép mesék. Majd a nemzet nagy ünnepére, a Millenniumra írta meg a Magyar mese és mondavilág öt hatalmas kötetét. Ennek a hatalmas gyűjteménynek meseanyagát a korábban megjelent népköltési publikációkból, folyóirat-közleményekből és saját népköltési gyűjteményéből állította össze. E mesék a magyar nép ezeréves örömét és bánatát tükrözik. Az öt testes kötet mintegy négyszáz mesét tartalmaz. „A néplélek költői megnyilatkozásának olyan bőséges forrását, aminőt egyetlen nemzet sem adhat ifjúsága kezébe.”(Szondi György) Mesefeldolgozói munkásságával ifjúkori ígéretét, a népmese és a gyermekek szolgálatának vállalását váltotta valóra. Joggal mondotta magáról: „Én a nép mesemondó fia vagyok.”

benedek10

Tulajdonképpen azt vitte végbe a meseköltészetben, amit később Kodály Zoltán a népzenében. A néptől átvett kincset új, művészi formába öntve magasabb fokon adta át az egész nemzetnek, ezzel a legszebb népi hagyományok továbbélését, folytonosságát biztosította. A mesék megrostálására és átírására azért volt szükség, mert a mesék között nem gyermekkézbe valók is akadtak, s mert abban az alakban, ahogy akkor a gyűjtők a nép ajkáról följegyezték, a gyermekek számára élvezhetetlen lett volna. Nagyon jól látta ezt Benedek Elek is. Ezért írja újra a népmeséket. De nem úgy, mint egy középiskolai tanár, hogy mondatról, mondatra haladva kijavítja a fogalmazási hibákat vagy szerkezeti egyenetlenségeket, hanem a történet menetének szem előtt tartásával újramondja az egész mesét. Tudatos eszközeivel formálja át az ösztönösen megnyilvánuló népi mesélést. Lefaragja a tájszólások különösségeit, s a maga gazdag, sokszínű, zamatos és mindig világos székely nyelvén írja át.

benedek11

„Az ember valósággal füllel hallja és nem szemmel olvassa, amit ír, s felolvasva, vagy szó szerint elmondva a hallgatóban azt az illúziót kelti, hogy egy igen jó, a maga anyagát, a mesetémákat és a magyar mesei nyelvet kitűnően ismerő és kezelő mesemondót hallgat.” (Kovács Ágnes) Valószínű, hogy meséinek átdolgozása közben nem a kevésszámú irodalmi példára támaszkodott, hanem gyermekkori élményeire, édesapja egy zsellér leányka, Rigó Ánizs meséire visszaemlékezve alkotta újra szövegeit. Ezért szólalhatott meg meséiben olyan közvetlenül, mintha a fonóban a nép körében beszélne.

benedek7

Ortutay Gyula egy előadásában találó szóösszetétellel „népmese-író”-nak nevezi, s a népi mesemondók íróutódának tekinti.
Faragó József, az erdélyi folklórkutató pedig így méltatja: „…az az első nagy érdeme, hogy a legkülönbözőbb helyeken lappangó népmeséket felkutatta, összeszedte és saját gyűjtésű meséivel együtt népszerű kötetekbe foglalva az olvasótömegek számára közkinccsé tette. Igen ám, de ez az óriási meseanyag nyelvi szempontból nagyon sokféle, sőt bátran mondhatjuk, hogy meglehetősen vegyes értékű volt. Gondoljuk csak el, hogy… minél tudományosabban dolgozott a gyűjtő, minél inkább a mesemondó szavainak és kiejtésének hűséges tolmácsolására törekedett, annál nehézkesebb a meseszöveg, annál kevésbé alkalmas a könnyed olvasásra és terjesztésre.
Nos, Benedek Eleknek az a második nagy érdeme, hogy ezt a sokféle szöveget elejétől végig átírta, a maga székely-magyar nyelvére, vagyis nyelvileg egységesítve őket az olvasótömegek számára ilyen tekintetben is hozzáférhetővé és élvezhetővé tette.”

benedek1

„A nyelvben szellemi valósággá válik az egész nép és a nép egész hazája. Benne alakulnak át hanggá és képpé a nép szellemének és teremtő erejének segítségével a hazai ég, honunk levegője, fizikai jelenségei, éghajlata, földjei, erdei és folyói, viharai és zivatarai. A hazai tájnak mély gondolattal és érzelemmel telt hangja ez, mely oly érthetően beszél az ember szeretetéről szülőföldje iránt, és mely olyan tisztán jut kifejezéshez a szülőhaza énekében; a népdalban és a népköltők ajkán. De a nép nyelvének tiszta, áttetsző mélységében nemcsak a szülőhaza természete tükröződik, hanem egy nép szellemi életének egész története”- vallja Usinszkij is.

Dömök Elíz

Hozzászólások