Az Ancient Land turné során ismét Magyarországra látogat a Celtic Woman. A négyfős világzenei szenzáció 2019. október 25-én ad koncertet a Budapesti Kongresszusi Központban. A 2017-es Grammy-díj jelöltjei több millió albumot adtak már el, és a világ számos pontján turnéztak.

A 2005-ben alakult Celtic Woman formáció Írország gazdag zenei és kulturális örökségét eleveníti meg a színpadon. Tizennégy éves fennállásuk alatt a világ számos pontján turnéztak már, és felléptek Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama előtt is. A formáció tagjai – Mairéad Carlin, Éabha McMahon, Megan Walsh – elismert énekesnők, a zenekar negyedik tagja – Tara McNeill – pedig világhírű kelta hegedűművész. A négyes fogatot tehetséges zenészek és táncosok kísérik, a középkori hangulatot idéző élőzenei produkciót hagyományos ír táncok, speciális effektek, látványos színpadi show egészítik ki.

A Celtic Woman világszerte tízmillió albumot adott el, több millióan látták a koncertjeiket, 2017-ben pedig Grammy-díjra jelölték őket. 2018-ban adták ki Ancient Land albumukat – ehhez kapcsolódó turnéjuk során, október 25-én a Budapesti Kongresszusi Központban lépnek fel.

 

Forrás: Felhang Produkciós Iroda

 

Hozzászólások