MEGHÍVÓ MINDENKINEK! 2017. október 4-én, szerdán 17.00 órakor a kecskeméti Katona József Könyvtárban az Országos Könyvtári Napok keretében Bajáról Tesényi Rózsa lesz az egyik vendég, akinek legutóbbi kötetét, a Boldogító versek címűt műsoros estbe ágyazva mutatják be. Vele érkező barátai mondanak ízelítőül verseket, de megzenésített költeményei is elhangzanak Somogyi Júlia és Kovács József tolmácsolásában. 

Tesényi Rózsa Baján született. Ott érettségizett a Türr István Közgazdasági Szakközépiskolában, majd Kecskeméten szerzett óvónői diplomát. Húsz év múlva szintén Kecskeméten eredményes művelődésszervezői vizsgát tett. Ezt követően Érsekcsanádon a Művelődési Ház igazgatóként tevékenykedett. A Petőfi Népe megyei lapnál, mint külsős írt cikkeket. Már oda is verseit olvasva alkalmazták. Majd Kecskeméten kapott állásajánlatot egy irodalmi folyóiratnál. Bevallása szerint akkor még nem volt bátorsága elvállalni. Az írás szeretete mindmáig megmaradt, sőt, elmondása szerint ez tölti ki élete azon részét, amely értelmet és örömet ad számára a családja mellett.

Most jelent meg harmadik verseskötete Az Élet címmel, amely mindenkiről szól és mindenkinek, amit az élet ad, és amivel meg kell tudnunk harcolni. Az első verseskötetének kiadását Érsekcsanád Község Önkormányzata, valamint Baja Város Önkormányzata nevében Zsigó Róbert úr, az akkori bajai polgármester támogatta. A második már önerőből került kiadásra Gondolataim címmel.

„Amikor éppen nincs, akinek elmondjam, amit szeretnék, a papír és a toll mindig kéznél van, és mindig meghallgat. Ilyenkor megkönnyebbülök. Olyan ez, mint amikor nagyon muszáj kiadni azt, amit az ember érez, gondol, mert ha bent marad, akkor feszít, és szó szerint rosszul érzi magát. Nem utolsó sorban, amikor visszaolvasom és nyugtázom magamnak, hogy egész jó. A legnagyobb öröm persze, amikor mások érzik úgy, hogy Nekik is szól, ők is éreznek hasonlót, vagyis átmegy az érzés.

Fiatalon, 14 évesen írtam meg első versem a csendről, majd hosszú szünet után ragadtam ismét tollat. Írni csak nyugalomban lehet, és amikor az ember vagy nagyon pozitív, vagy negatív hangulatban van. Ezt a szélsőséget tükrözik a leírtak. Egyszerűen csak papírra vetem azokat az érzéséket, gondolatokat, amiket az adott pillanatban érzek, amilyeneket, bárki a sok millió embertársam közül átélt, vagy át fog élni. Legalább is hasonlóakat. A pozitív érzelmektől, mint a szerelem, a táj, az évszakok gyönyörködésén túl, a negatív érzelmek, a csalódás, a magány, az egyedüllét nehéz időszakát egyaránt. Mindig is szerettem a lélekkel foglalkozni, amihez kapcsolódnak a vallásos, valamint filozofikus témájú verseim.

Nagy előszeretettel írok az élet igazságairól, vagy éppen igazságtalanságairól. Szeretnék néhány kellemes percet, órát adni azoknak, akik szívesen elolvassák könyvemet, ezáltal lelki feltöltődést nyújtani a mai rohanó világunkban. Remélem, aki érdemesnek találja, hogy elolvassa, talál közöttük kedvére valót, talán ráismer kicsit önmagára, saját érzéseire.
Boldog vagyok, hogy az életem legfontosabb történéseit, gondolataimat az élet dolgiról ki tudom fejezni vers formájában, s verseim talán a jelenen túl fennmaradnak majd az utókor számára is.”

A bemutatkozás után elhangzó verseket Pál Yvett, Varga Erzsébet, Mészáros Debóra és Horváthné Maros Erika adja elő. A versek között zeneszámokat hallgathatunk Somogyi Júlia előadásában, gitáron kíséri Kovács József.

 

 

 

 

 

Hozzászólások