„Szeretet lánca,/ kössed össze szívét / nagyoknak s gyermekeknek!” – Benedek Elek, a mesemondó születésének 160., halálának 90. évfordulójára emlékezünk. Talán nincs olyan nemzedéke a magyarul olvasóknak ebben a században, amelyik ne tudna róla, ne olvasta volna a meséit, mondáit, ne érezte volna szív-közelben magához a jóságos Elek apót.

Meséinek nagy ereje, népszerűsége abban rejlik, hogy ezek a mesék a népköltészettel tartanak nagyon szoros rokonságot. Benedek Elek a nép ajkáról gyűjtötte össze, és dolgozta fel őket, visszajuttatva megint a néphez. A folklórtudomány ma a szó és a hang szerint való lejegyzés híve, s ebbeli igyekezetében a modern technika minden eszközét igénybe veszi. Benedek Eleknek csak a ceruzája és a szíve állott rendelkezésére, de fáradságot nem ismerve használta mind a kettőt. Szándékosan átírta a meséket, amelyek így az ő egyéni művei is lettek, de ott maradt rajtuk a népi képzelet és alkotó ihlet hímpora, üdesége.

A népmesék igazsága az ő igazsága volt, ezt az igazságot nem átalakította, hanem vállalta és felerősítette. Saját vallomása szerint mindig vigyázott arra, hogy a mesék átírása közben meg ne hamisítsa a nép észjárásának, mesemondó nyelvének karakterét. A humor az ő tollán megmaradt népi humornak, az erkölcsi tanulság a nép erkölcsének, az igazság a nép, az egyszerű emberek igazságának. Semmi sem csorbult, de a magyar irodalom új, csodálatos mesékkel gazdagodott, és a mesék igaz szépirodalommal és művészettel telítődtek még jobban. Így gyűltek össze a mesék, s rajzolták ki Elek apó ma is bennünk élő képét, így gyűlt öt kötetté a Magyar mese- és mondavilág, s ismertük és ismerjük meg belőle még jobban múltunkat és önmagunkat.

A gyermekek jóságos mesemondója egy időben felnőttek hűséges küzdőtársa volt. Cikkeiből, karcolataiból vagy országgyűlési felszólalásaiból egy harcos közéleti ember jelleme bontakozik ki előttünk. Az ő igazsága itt is a nép, az egyszerű emberek, a szegény falusiak, a néppel közösséget vállaló éppoly szegény néptanítók és tanárok igazsága, de azért nem a mesék szelídségével, hanem a demokrata közéleti ember keménységével kellett harcolnia. Benedek Elek publicisztikai írásaiból egy korszak küzdelmes képe, fájdalmai, problémái lépnek elő. Bátor közíró volt, minisztereknek és főispánoknak mondta meg kertelés nélkül a véleményét.

Az országházban megvonták tőle a szót, hol volt, hol nem volt közlési lehetősége, újságja, de nem hallgatott el mégsem. Olyan publicista volt, mint később Móricz Zsigmond, aki a szavakat és a cselekedeteket nem akarta szétválasztani soha. Benedek Elek volt az első író, aki a gyermekirodalom ügyét a magyar művelődéspolitika fontos kérdésének tartotta, úgy is, mint országgyűlési képviselő. Fontosnak tartotta, hogy magyar népmeséket adjanak a gyermekek kezébe, mert az a magyar nép lelkét, örömét, bánatát, mindennapjait tárja eléjük.

A mai újságírás körülményei között szinte el sem tudjuk képzelni, mit jelentett Kisbaconban, egy székely falucskában szerkeszteni, Szatmáron nyomtatni a gyermeklapot, hogy az pontosan eljusson Erdély gyermekeihez. Mégis eljutott. Szolgálatot látott ebben is, miként a kulturális értékek megőrzésében, a hagyományok ápolásában.

Életrajza röviden:

Benedek Elek (Kisbacon, 1859. szept. 29.— Kisbacon, 1929. aug. 17.): újságíró, író. Budapesten végezte a bölcsészetet. 1885-ben adják ki első számottevő könyvét, a Székely Tündérországot. Újságíró lett, a Budapesti Hírlap és más lapok munkatársa. 1887-től 1892-ig országgyűlési képviselő, egy ideig szabadelvű párti, majd a nemzeti pártba lépett át. Képviselőházi beszédeiben az ifjúsági irodalommal, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott. Napilapokat és folyóiratokat szerkesztett: Magyarság (1901—02); Magyar Világ (1902 — 03); Magyar Kritika (1897 — 99); Nemzeti iskola (1890 — 1905); Néptanítók lapja (1907—09).

Erdély, Kisbacon, Benedek Elek szülőháza – Ma Emlékház, múzeum

1889-ben Pósa Lajossal együtt megindította az első irodalmi értékű, hazafias szellemű gyermeklapot, Az Én Újságomat, Sebők Zsigmonddal együtt szerkesztette a Jó Pajtás esztétikai és erkölcsi nevelő értékű hazafias szellemű gyermeklapot. Ifjúsági könyvsorozata a Kis Könyvtár, amelynek folytatása B. E. kis könyvtára címmel jelent meg. 1900-ban a Kisfaludy Társaság tagja lett. Az ifjúság számára meseátdolgozásokat (Ezeregyéjszaka, Grimm meséi), verseket, színdarabokat, leányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket írt. Benedek Elek példás családi életet élt, feleségével 45 évig éltek együtt boldog házasságban, hat gyermeket nevelve.

1921-től Kisbaconban lakott, haláláig szerkesztette a Cimbora című ifjúsági lapot. Életének utolsó éveit teljes egészében a Cimborának szenteli. Egyre nyomasztóbb anyagi gondok között küzd a lap életben tartásáért, miközben irodalmi és nem irodalmi polémiák kereszttüzében is helyt kell állnia. 1929-ben a Cimbora kilátástalan helyzetbe kerül.

Benedek Eleket 1929. augusztus 17-én, levélírás közben végzetes agyvérzés éri. Utolsó leírt mondata, amelynél kiesett kezéből a toll, szállóigévé vált: „Fő, hogy dolgozzanak”. Augusztus 20-án helyezték örök nyugalomra a kisbaconi temetőben feleségével együtt, aki – korábbi fogadalmukat megtartva, miszerint egyikük sem fogja túlélni a másikat –, követte férjét a halálba. A fejfán látható Benedek Elek saját maga által írt sírverse: “Jézus tanítványa voltam – Gyermekekhez lehajoltam – A szívemhez felemeltem – Szeretetre így neveltem.”

Temetésére hatalmas tömeg gyűlt össze, a helybeli lakosság, rokonság mellett a közélet neves személyiségei is nagy számban jelen voltak.

Mint meseíró a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője. Ifjúsági írásaival, szerkesztői működésével az élen járó pedagógusok között foglal helyet.

Szeptember 30-án, Benedek Elek születésének évfordulóján ünnepeljük a Magyar Népmese Napját.

(Forrás: Honismeret, 1979 (7. évfolyam) ÉVFORDULÓINK Csorba Csaba: A 125 éves Vasárnapi Újság)

Emlékére egy kedves versikét ismertetünk meg az olvasókkal:

Benedek Elek: Tréfás páros dal

– Mikor ménk Baconba, édes nagyapám?
Tegnap? Tegnapelőtt? Vagy holnapután?
– Tegnapelőtt, holnapután,
Kedden reggel, ebéd után,
Édes unokám! Édes unokám!

– Hogy megyünk Baconba, édes nagyapám?
Négy lovas hintón-e, vagy gyalog talán?
– Egyszer hintón, másszor gyalog,
Éppen ahogy parancsolod,
Édes unokám! Édes unokám!

– Ugye messze Bacon, édes nagyapám?
Ugye messze, túl az Óperencián?
– Túl bizony egy fél arasszal,
Jó, ha ott leszünk tavasszal,
Édes unokám! Édes unokám!

 

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

 

 

Hozzászólások