Kedves János, szeretnélek bemutatni a magazin olvasóinak. Megmutatni téged örömeiddel és gondjaiddal együtt, azt az embert, költőt és írót, aki a messzi vidéki tájról, Hódmezővásárhelyről eljutott Budapestre, és tagja lett a nívós Krúdy Gyula Irodalmi Körnek. Kérlek, mesélj magadról!

1959 ben munkás családból születtem. Még csak kisiskolás voltam, amikor megírtam első versemet. Azóta bármerre is vet a sorsom, az írás megmarad velem. Párommal Arany – Tóth Katalin költővel immáron hetedik éve élünk együtt.

Úgy tudom, hogy gyermekkorod óta írsz verseket. Mi az oka, hogy mégis ilyen sokára láttak napvilágot a költeményeid?

Mindennek ideje és helye van. A soká igen relatív. A múltat ismerem, a jövőt nem akarom tudni, de hiszem, ahogy gyermek a csupa szép világot. Az internet teret – és ezáltal – lehetőséget adott, hogy tovább adjam a gondolatokat, üzeneteket közvetítsek. Azaz, első számítógépem megvásárlásával egy időben váltak publikussá írásaim.2003 óta vagyok tagja a www.fullextra.hu internetes művészeti, irodalmi portálnak. Azóta is – a nyomtatott anyagokat nem számítva-, ott jelennek meg írásaim.

Hogyan, ki által kerültél a Krúdy Kör közelébe, hiszen nem is olyan könnyű ebbe a Körbe bekerülni. Mikor nyertél felvételt?

A Krúdy Gyula Irodalmi Kör egy nagy hagyományokkal bíró, az irodalom pártolását és terjesztését felvállaló társaság. Egy alkalommal páromat, Arany Tóth Katalin költőt kísértem el a hódmezővásárhelyi irodalmárokat bemutató Krúdy rendezvényre. Megismerkedtem a Kör vezetőivel, elmentem rendezvényeikre, felolvastam, és nem sokkal később felkérést kaptam tőlük, hogy a Zila kávéházban akkor már sikerrel futó rendezvényeik szervezését vegyem át. Előbb pártoló, tavaly óta pedig „rendes” tag vagyok.

Versekkel vagy novellák írásával kezdődött a pályád?

Magam is versekkel kezdtem. Hiszem, vallom, hogy a novellákhoz kell egyfajta (lelki) érettség, és az Úton eltöltött néhány évtized. Hogy miért? Fiatal korában az ember iszonyúan szerelmes, rohan, belekóstol sok mindenbe, mire megtalálja saját írásmódját, stílusát. Ez rendjén van. A próza megnyugvást, időt igényel. Össze kell rakni. Nem tűri a lángolást, csak a nyugodt tüzet. Persze lehet, hogy nincs igazam!

Volt-e valaki, aki segített a szárnybontogatásodban, vagy még ma is jó néven veszed a segítségét, esetleg kritikáját?

Soha nem segített senki. Ahogy sokan, magam is rejtve – ahogy mondani szokás -, az íróasztal fiókjának írtam. Szerintem az édesanyám a mai napig nem érti, hogy miért is írok. Segítséget nem kértem soha senkitől. Az én lelkem az én szavam. Honnan is tudná valaki megmondani, hogy miként írjak. Igaz, megmondhatja, de az nem az én írásom lenne akkor már.

Természetesen a fentebb említett portálon hozzászólunk egymás írásaihoz, amelyből sok bátorítást nyerhetünk, esetenként építő jellegű kritikát is kap a betűvető. Életem eddigi legszebb visszajelzését Keres Emil Kossuth-díjas művésztől kaptam, aki a második kötetem elolvasása után azt mondta, hogy én olyat tudok, úgy írok, amit nem tanítanak iskolákban. Meg nem érti, miért nem ismernek engem már országszerte. Valahogy ezért:

112

Én csak magam akartam lenni, ahogy
látnom adatott a kócossá borzolt őszi
fákat, és a sietőssé vált lábak ütemét a
nyálkássá rétegezett köveken hallani.
Csak a zenét akartam sikításnak érteni,
értelmét a túlvilági kérdéseknek, és
elhinni, hogy jó ez a válaszok nélküli élet.
Csak a gyerek pillantását akartam felnőni
látni, amikor már neveti a tű szúrását, és
rám nyitja az öregség ajtaját néha, napján
köszönteni, hogy megszületett, s csak
hagyni a békétlenség zászlajának lobogását
másra. Nem akartam én más lenni soha, csak
adni, és kapni, elfogadni a nincset, elrejteni
ha van még elrejteni való. Csak nyüszítés
akartam lenni gazda nélkül, fületlen kedves
bögre, pár nélküli páratlanság, vissza nem
váltható üvegbetét a szekrény tetején,
egy könyékig mocskos életguberáló.
Csak imádni akartam a téglák konok rendjét,
a kereszt árnyékába állni, jó oldalra fejem
hajtani, ujjammal sebeket érinteni, köveket
görgetni, mindent mi tehető megtenni, vagy
-sokszor- csak úgy tenni. Mert nincs sötét mi
sötétebb lenne, nincs jég, mi hidegebb lenne,
amikor arra eszmélek, hogy félem az Istent,
és Isten velem fél!

Kik a kedvenc költőid, íróid?

Nem tudok egyet kiemelni. Van sok vers, mely közel áll a lelkemhez, de amennyiben költőt is említhetek, akkor Ady, Kosztolányi, Dsida, Pilinszky, József Attila, Nagy László, Radnóti, és még sokan. Az írók közül pedig Hamvas Béla, Osho, Paulo Coelho és még sokan.

Hol jelentek meg legelőször írásaid?

Legelőször az interneten, ahogy már említettem. Nyomtatásban pedig (két önálló kötetemen kívül), számtalan (Fulltükör, Krúdy, Kláris) antológiában, a Föveny és a Kláris folyóiratokban.

Mikor jelentek meg az önálló köteteid?

Az első, a Vízkarcok 2009-ben, a másik, az Öt percre az Édentől 2011-ben.

Hogyan tudsz az Irodalmi Kör összejövetelén részt venni? Vagy csak levelezés útján tartod a kapcsolatot?

Hódmezővásárhelyről valóban nem egy-két perc a felutazás, így marad az internet, és havonta egyszer a Zila kávézóban a Kávéházi Esték, melynek szervezője, házigazdája vagyok.

Hódmezővásárhelyen van-e Irodalmi Kör?

Igen, tagja is vagyok a Kárász József Irodalmi körnek.

Irodalmi munkásságodat elismerték–e már valamilyen módon?

Biztató szavakat már sokszor kaptam, de nem is vágyom kitüntetésekre. Szolgálatból teszem, melyre kiválasztott lettem. Egy könnyes köszönöm (mert elolvasta az írásom) többet ér egy oklevélnél! Magunk sem tudjuk sokszor, hogy miért, de írunk, mert hajt valami minket!

Bennünk a vers

futó árnyék, a lélek szolgája,
megmutatkozni színben nem merő
rejtőzködő én, csupán rímek vagy
rímtelenségek sorai között eszmélő
gyermeki oktalanság. Bennünk a vers
végtelenség vándora, kettéhasadt kárpit
előtt csendesülő pogány indulat, kézhez
törleszkedő kiszolgált hűség, lassan
porladó hazánk földje. Bennünk a vers
harag, tartóoszlopa elveink csarnokának,
szeretni és szeretve lenni próbája, a
létnek ódiuma, megfeszített vászna
egy örökölt képnek. Bennünk a vers
lázongás, a pusztában bolyongó hírhozó,
l
átomást sejtető csönd, semmivé hordott
remény, tajtékosra hajszolt kényszer, ősi
félelemre szült beletörődés. Bennünk a vers
szavak hiánya, érintések nélkülözése,
zár nélküli ajtók sokasága, tört kenyér,
fehér vászonkendős mosoly, egy kereszt,
önmagunk kálváriája.

Köszönöm szépen a beszélgetést. Kívánok neked erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet. Kívánom, hogy találj jó barátokra, igaz segítőkre a Körben, hogy te is hasznos tagja lehess ennek az igényes, kiváló, tehetséges emberekből álló, 30. születésnapját ünneplő Krúdy Gyula Irodalmi Körnek.

Én köszönöm a megkeresést, és itt is kihasználom az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a bizalomért Kanizsa Józsefnek és Király Lajosnak (mindketten a Magyar Kultúra Lovagjai), a Krúdy Kör vezetőinek, hogy bizalmukba fogadtak, rám bízták a Kávéházi Esték szervezését, és abban a legmesszebbmenőkig támogatnak!

Megnyugvás mindenek felől
Tudom, majd mindnek egy lesz
a Nap színe, hajlata a torony
kapujának, érintése a föld morzsájának,
s gondolata a Világok teremtőinek.
 
Egy lesz a várakozás, csak egy
várakozás lesz, és nem bomlik
szálakra majd többé az életfonál,
és megszépül minden szép, végleg.
 
Nem kér senki, mert adva lesz.
Nem ad senki, mert minden lesz.
Semmivé írják költők a fájdalmakat,
kik értik, bölcsőkké faragják a vágyakat.
 
Minden vízben megfürdenek, minden
szóval temetkeznek, elfeledett utakon
gyommá szelídül a haszontalan lét
igazsága, lesz újra áldozat, lesz keresztelő,
 
megnyugvás, mindenek felől.

Nagy L. Éva

Hozzászólások