Árus-portré a piacról: Balaton Mária és a homoktövis. “Azt gondoltuk, a homoktövis termesztése nem túl megterhelő feladat.” Balaton Mária kecskeméti őslakos. Már közel öt éve foglalkozik homoktövis-termesztéssel, és a Budai utcai piacon homoktövisből készült natúr levet forgalmaz.

balaton maria es a homoktovis

Meséljen nekünk arról, hogyan, minek köszönhetően terelődött élete ebbe az irányba!

Sok szakmát kipróbáltam eddigi életem folyamán, de egyre inkább vonzott a természetes életmód, a természetes táplálkozás iránti vágy és igény. Ahhoz, hogy őstermelő lettem, hozzájárult a tulajdonomban levő terület, mely segítsége nélkül nem tudtam volna megvalósítani az elképzelésemet, a homoktövis-termesztést.

Miért éppen a homoktövis-termesztést választotta?

Volt egy hektárnyi területem, ami parlagon hevert, kiaknázásra várt. Beszélgetéseknek és a talajvizsgálati eredménynek köszönhetően döntöttem úgy – ennek már ötödik éve -, hogy megpróbálom ezt az egyre népszerűbbé váló gyümölcsöt termeszteni.

Mennyire nehéz a homoktövis termesztése, milyen gondozást igényel?

A kapott információkból merítve azt gondoltam, a homoktövis termesztése nem túl megterhelő feladat. Ezek az információk a gyakorlatban másképpen néztek ki. Főleg szüret idején. Sajnos az utóbbi időben megjelentek olyan kártevők, melyek azelőtt nem voltak jellemzőek a környéken. A poloska minden gyümölcs nedvét szívja, így a homoktövisét is. Így szépen „vitalizáljuk” a poloskákat!

Egyelőre még sajnos nem tudjuk, a jövőben hogyan fogunk védekezni ellenük, mivel ez a növény nem igényel permetezést, és nem is nagyon kaphat. Egyébként gondozása a gyümölcsfákhoz hasonló: gyomtalanítás, öntözés. A homoktövis elég nehezen telepszik meg, szereti a laza talajt, sekélyen gyökerezik. Amikor viszont gyökeret ver, szinte lehetetlen kiirtani. Nagy tápanyag igénye nincs.

Hogyan kell elképzelni a homoktövis szüretet?

A homoktövis-termesztés sarkalatos pontja a szüret. Ugyan már folynak próbálkozások a gépesített szüret megvalósítására, jelenleg azonban még kezdeti stádiumban van. Kézzel szüretelünk. Első körben ágvágó ollóval vágjuk le a termőágakat, gallyakat, majd azokat összedaraboljuk kisebbre, így tesszük konténerekbe és visszük feldolgozásra. A feldolgozás folyamatát nem mi végezzük. A homoktövis szüret időszaka pont a mezőgazdasági betakarításokkal azonos időpontra esik, ezért nehéz fizetett munkaerőt találni. Így számunkra a leginkább hatékony munkaerő a család és az önkéntes munkára jelentkező barátok.

Nem is szerepelt a tervei között a gyümölcs üzemi szintű feldolgozása?

Egyelőre csak saját felhasználásra készítek leveket. Kísérletezgetek, hogyan lehet tartósítani, feldolgozni, finomabbá tenni. Nyáron fantasztikus limonádékat lehet készíteni belőle. A homoktövis velőt vízzel hígítva, mentával, citromfűvel, levendulával, narancskarikákkal kiegészítve kiváló, egészséges üdítőitalt kapunk.

Hogyan alakul a kész termék sorsa?

A forgalmazás szintén nálunk landol. Jelen pillanatban a gyümölcsvelőt tudom értékesíteni, tartósítószer nélkül, natúr lé formájában. Fél literes és háromliteres kiszerelésben. A homoktövisről tudni kell, hogy komoly immunerősítő, erőteljesen vitalizál, energetizál.  Járványos időszakokban kifejezetten javasolt megelőzésre, fertőzések kialakulásának kezelésére. Nem verték nagy dobra, de például a csernobili atomkatasztrófa idején nagy dózisban adták az ott dolgozó embereknek, mert radioaktív sugárzás elleni védelme is magas. A „gyümölcsök királynőjének” is nevezik.

Milyen lépéseket tervez még a jövőben?

Szeretném majd a termékpalettát bővíteni a gyümölcslé és a homoktövis keverékével. Illetve van egy erdőterületem is, ahol elég nagy az akácfa állomány. Ezért arra gondoltam, egy méhésszel egyezséget kötök a homoktövis és méz társítása érdekében.
Továbbá tervezek még hosszú, egészségben megélt nyugdíjas éveket is!

 

Puskás Tünde

A homoktövisről ITT olvashat.

Kecskeméti Piac

 

A Montázsmagazinban ITT is bemutattunk árus-portrét

 

Hozzászólások