„Az utolsó töltényig” című vándorkiállítás a második világháború befejezésnek 70. évfordulójára rendezett kiállítás, mely a muzeológia eszközeivel állít méltó emléket a hősöknek s az áldozatoknak, a magyar katonáknak s a polgári áldozatoknak.

 

utolso_tolteny1

 

A kiállítás középpontjában az 1. honvéd lovas- illetve (1944. október 2-től) huszárhadosztály lengyelországi, Duna-Tisza közi, végül pedig 1945 telén a Vértesben vívott harca áll. A magyar csapatok a Vértes-hegységben elkeseredett küzdelem árán próbálták feltartóztatni a sokszoros túlerőben lévő oroszokat. A hadműveleteket a méteres hó és a dermesztő hideg is nehezítette. A hevenyészett lövészárkokban, bunkerekben rekedt embertömeg hónapokig, az utolsó emberig és töltényig kitartott.

 

utolso_tolteny2

 

A háború szinte minden családból követelt áldozatokat. A javarészt asszonyokból, gyermekekből, idősekből álló polgári lakosságnak a megszálló csapatok atrocitásait is el kellett szenvednie. A nők megbecstelenítését, a gyermekek testi-lelki sérüléseit, a málenkij robotot, a kitelepítéseket az ott élő utódok máig sem tudják feledni.

 

utolso_tolteny3

 

Kiállítási helyszínek és időpontok:
2015. május 16. – szeptember 30.: Faluház, Felcsút
2015. október 15.- 2016. március 15.: Kuny Domokos Múzeum, Tata

A forgatókönyv írói és a kiállítás rendezői:

DR. VÉGH Katalin, történész-néprajzkutató muzeológus, jogász
SZEBENYI István, HKE elnök

Információk: szerkesztoseg.hke@gmail.com

Hozzászólások