„Az erkölcs és a lelki szabadság írója” volt – 75 éve halt meg Berde Mária

Épp csak elérve a 60-at, két héttel születésnapja után elhunyt Berde Mária erdélyi író és költő. Tehát: 1949. február 20-án, épp 75 esztendeje. A címünkben szereplő méltató minősítés Szeghalmi Elemér irodalmártól való, aki Berde Mária születése centenáriumán összegzett így: „Az erkölcs és a lelki szabadság írója.”

Érdemes idéznünk Szeghalmi értékelését. Ezáltal ugyanis, még ha csupán dióhéjban is, máris többet tudunk meg a mára szinte elfeledett író- és költőnőről:

„Még az első világháború évei alatt jelent meg első regénye, »Az örök film«, amelyben egy fiatal lány sorsával, magára ébredésével foglalkozott. Ettől kezdve folyamatosan publikált az erdélyi születésű, fiatal írónő; egész életműve és működése szervesen összeforrt Erdéllyel s az erdélyi szellemiséggel. További regényeiben is jórészt a nők problémáit vette górcső alá, jól látva meg, hogy a XX. század az élet számos területén más feladatot és életvitelt kínál a női nemnek, mint az előző századok.

Az erkölcsi kérdések iránti fogékonysága és a lélek szabadsága iránt érzett elkötelezettsége szembetűnő volt, mindezt nem tételesen, hanem az árnyaltan megírt regények szövetébe ágyazva közvetítette olvasóinak. Néhány szép történelmi regényt is írt, az 1946-ban kiadott »Hajnal emberei« Szász Károly írói és emberi portréja mellett az erdélyi társadalmi és szellemi viszonyokat is híven bemutatta.”

Megemlékezésünkben mi most inkább a költő Berde Máriához fordulunk. Kifejezetten e megnyilatkozási oldaláról találóan írt 1930-ban – a „Mai magyar múzsa” antológia szerkesztőjeként – Vajthó László irodalomtörténész:

„Berde Mária a tradíció, a legendás múlt áhítatos tisztelője, szülőföldjének, a családi hagyományoknak emelkedett szellemű, melegszívű énekese. […] Költeményeiben már érezni a szélesebb keretek keresését. Finomszövésű, lányos-tisztaságú verseiben hamar megcsendül az epikai hang. Nagy érzéke van az ódonszavú, férfiasan komoly témákhoz, s néhány balladája a modern balladaköltés javából való.”

Berde Mária költő kifejezéstárában is tetten érhetjük a leíró nyelvtan ismert fogalmait. Ilyen például a „szó” is. Ezt az említett antológiában közölt remeke, „A vinnavári lakoma” sem nélkülözi. E hosszú balladisztikus alkotásából csak néhány sort idézünk, ám eközben épp a beszédre, a szavakra esik a közlés hangsúlya:

[…]
„A vár alatt egy gyönge lány
harmattal rózsát öntözött,
Megszólítám és ő felelt
s szava gyöngyként gyöngyözött.
Hangjától muzsikált az ég,
mint megpendült kristálybura,
És szólt: az ottan Vinnavár
és vár rád Vinnavár ura.”
[…]

Berde Mária több versében akár túl is mutat nyelvtaniságán a „szó”, a „beszéd”. Íme egy versszak a „Hatalom” című költeményből:

„Ha én akarom, félénk asszonyodnak
Jó szókat adsz, szívét megépíted,
Öledre vonod síró kisleányod,
S szivárványszín mesékkel békíted.”

Vagy nézzük a „Holdvers” három versszakát! Egymást erősítve háromszorosan jelen van egy jellegzetes összetétel, az „asszonybeszéd”:

„Szóljunk szelíd asszonybeszédet,
A hím nap azt nem érti meg,
S nem értik napforró hímek.

Szőjünk szelíd asszonybeszédet,
Hímezzünk szenvedésmesét,
Kinek nem sorsa: semmiség.

Sírjunk szelíd asszonybeszédet,
Mely szóra hűlt könnyhullatás, –
Holdfurcsa asszonymulatás.”

És nem hiányozhatik a „nyelv” sem. Álljon itt önnön jelentésében-szerepében, amikor is Berde „Az én apám” című versében, annak első harmadában megcsodáljuk mi is édesapja idegennyelv-tudását:

„Az én apám tudott jól franciául
S Bazelben németeknek prédikált.
De mikor elment Szolnokdobokába,
Román szótárt vett és grammatikát.

Öt éve nem volt ott a nyájban pásztor,
És sok magyar feledte már szavát –
Kallódó lelkükért apám a kátét
Románra fordította át.

Zsidók is éltek ott. Buzgók és szegények.
S az apám zsidóul is tudott.
S jöttek hozzá nagyszakállú vének:
Hallgatni az ótestamentumot.

Mint gyermekek ülték körül apámat,
Bár harmincéves hogyha volt csupán,
És olvasott és magyarázott nékik
A Szentírásból az apám.”

Csodásan tudja érzékeltetni Berde Mária a non verbális kommunikációt, a nem beszédes nyelvi közlést is. Mint ahogyan a „Kezek” című versében:

„Nézz kedvesed kezére:
Hol láttad ezt a szépet?
Holnap tán másra téved:

Nézd gyermeked kacsóját:
Fogózva fog ma téged.
– Letépi majd az élet.

És nézz anyád kezére,
Legyen bár csont a földben,
Ha bántnak: összezörren.”

Tudomásunk szerint Berde Mária nem írt ódát a nyelvhez. Mégis: szerette és magas fokon művelte azt. Már csupán ezért is megérdemli, hogy újrafölfedezzük, olvassuk, élvezzük ránk maradt gazdag irodalmi örökségét…

 

Holczer József

Kapcsolódó cikkünk:

Ő is „Európa volt – magyarul”… – 50 éve halt meg Győry Dezső