Bartolomeo Cristofori (teljes nevén Bartolomeo Cristofori di Francesco) (Padova, 1655. május 4. – Firenze, 1731. január 27.) a modern zongora atyja, a Mediciek udvari hangszerkészítője.

Bartolomeo_Cristofori
Olasz csembalókészítő volt; neki tulajdonítják a zongora feltalálását, melyet az ő idejében gravicembalo col piano e forténak, azaz „lágyan és hangosan szóló csembalónak” neveztek. Ez a név a zongorának arra a – csembalótól különböző – jellemzőjére utal, hogy a hangerő a billentyűkre gyakorolt nyomással arányosan változik. Cristofori úgy érte el ezt a hatást, hogy a csembalóban lévő pengető szerkezetet olyan kalapácsmechanikával cserélte fel, mely a húrokat nagyobb vagy kisebb erővel is képes megütni.

Cristofori életéről keveset tudunk; találmánya sem vált ismertté életében. 1690 körül Padovából Firenzébe ment Ferdinando de’Medici herceg hívására, aki maga is kiváló csembalista volt. Ez arra mutat, hogy Cristofori ekkor már gyakorlott hangszerkészítő hírében állt. (A Michigani Egyetemen lévő Stearns Gyűjteményben található egy 1702-ből származó, Ferdinando címerét viselő, általában Cristoforinak tulajdonított hárommanuálos csembaló.)

1698-tól állt a Mediciek szolgálatában.

Cristofori valószínűleg 1703 körül találta fel a zongorát, amelyből korabeli források szerint 1711-ben már négy használatban volt. Ferdinando 1713-ban hunyt el, de Cristofori a nagyherceg, III. Cosimo szolgálatában maradt, később pedig (1716) Ferdinando hangszergyűjteményének gondozója lett. Ebben a 84 darabból álló hagyatékban 7 Cristofori készítette csembaló, illetve spinét is volt.

Cristofori_zongorája_1726

Cristofori 1726-ra a modern zongoramechanika valamennyi lényeges eleméig eljutott. Ez a csembalóéhoz hasonlóan fából készült, azonban nem bírta el a húrok nagyobb feszítettségét, melyre a későbbi zongorák erőteljesebb hangzásához szükség volt. Mindenesetre a (például Lipcsében és New Yorkban) fennmaradt darabokból ítélve zongorái érzékenyek voltak, széles, dinamikus hangtartománnyal.

Cristofori konstrukciójáról nem vettek tudomást Itáliában, Németországban viszont, különféle zenei szakmunkák és egyéb írásos említések hatására, hamar megismerték és alkalmazták.

Jelentősége

A spinét és csembalóépítő Bartolomeo Cristofori készítette 1709-ben az első olyan csembalót, amely dinamikus játékmódra is képes.

Ez az új szerkezet (gravicembalo con piano e forte = halk és hangos hangú csembaló) a húrokat nem pengetéssel, hanem kalapácsok alulról felfelé való megütésével szólaltatja meg. Ezt a hangszert továbbra is csembalónak hívták, a “pianoforte” elnevezés, amelyet jóval később “piano”-ra rövidítettek, csak 1732-ben jelent meg.

 

A zongora szót Barczafalvi Szabó Dávidnak köszönhetjük, aki a nyelvújítás korában számtalan új magyar szót gondolt ki. Nem vette át az idegen nyelvekből az effajta hangszerek megjelölésére használt szót, hanem újat hozott létre. Az ő korában a zongoraféle hangszerek neve külföldön clavecin (klav-szen), épinette, cembalo (csembaló), pianoforte, fortepiano, Klavier és Spinet volt, amely szavak vagy a hangszer egyik jellegzetes alkotórészét emelték ki, mint például a billentyűzetet (claves), a húrt megszólaltató tüskét (épinette), vagy a kalapácsos zongoránál a játék lehetőségét: erősen-gyengén (forte-piano). Ezzel szemben Barczafalvi Szabó Dávid a zeneszerszám hangzásából indult ki, és a zeng, zsong szóból (esetleg a zong, zonog tájszóból), valamint feltehetően az orgona szó együttes hangzása alapján faragta a zongora szót (lásd még szóösszerántás). Ez a szó is, mint minden újítás, lassan ment át a közhasználatba.

 

Forrás: Wikipédia

S íme itt a XXI. század zongorája, mely Bogányi Gergely zongoraművész hangkeresésének az eredményeként készült el idén.

Ebben a zongorában a spiritualitás és a materialitás találkozott egymással, hiszen az alkotók létrehozták azt a hangzást, amely Bogányi Gergely „fejében, szívében vagy lelkében szólt, ez pedig maga a csoda”.  (Batta András kormánybiztos)

CM9R3522.JPG

Antalffy Yvette

Hozzászólások