Hogy ki volt Gyóni Géza, egy mondatban talán ekképp foglalhatnánk össze: Az első világháború aktív részese: katonája és költője, majd 1917. június 25-én, harminchárom esztendősen, áldozata.

Bábel Balázs érsek, aki éppúgy Gyón községből származik, mint az eredetileg Áchim Gézaként ott született Gyóni, s ezért különösen is kedvelője lírájának, így vélekedik egy interjúban: „Gyóni Géza sokkal több, mint egyverses költő. Azt lehet mondani, hogy az első világháború Radnótija. Eleinte (…) örült a harcoknak, de aztán rájött, micsoda embertelenség, és ellene fordult.”

Gyóninak már volt egy centenáriuma: a születéséé, 1984-ben. Szeghalmi Elemér a költő Üzenet a kedvesnek című verse kapcsán ugyancsak fölvetette akkor a Radnóti-analógiát: „a történelem keserű ismétlődését” véve észre a II. világháború költőjének „megrázó üzenetében”…

Gyóni Géza életművét – ezen belül nyilván nyelvét-stílusát is – az ellentétek, furcsa kettősségek jegyében láttatja Hegedűs Géza: „Nem volt igazán jó költő, nem volt rossz költő sem, de jól tudott verselni, és egy antenna érzékenységével fogta fel a körülötte élők hangulatait, együtt hullámzott a közvélemény következetlenségeivel.” Árnyaltabban fogalmaz a Gyóni válogatott verseit sajtó alá rendező Z. Szalai Sándor: „A modern Adyval rokon hangütés és mondanivaló még az epigonizmus veszélyét rejti. (…) Költészete – élete utolsó éveiben – mégis egyénivé és jelentőssé válik. A háború és a fogság élménye révén lefeslik róla az erőltetett póz és alkalmi modorosság, jóllehet stílusban és hangban kevés újat tud hozni.”

A különféle antológiák Gyónitól egyoldalú előszeretettel szinte kötelezően hozzák a Csak egy éjszakára… című verset és még egy-két háborús alkotását. Nyelvi rovatról, nyelvi megemlékezésről lévén szó, mi most eleve nem a háborúról/háborúban fogant versei közt tallózunk. Gyóni föllelhető költeményeit áttanulmányozva elmondható: nem írt például ódát az anyanyelvhez (jóllehet magáról a hazáról többször is tudott himnikusan szólni). Ám ez korántsem jelent holmiféle hiányt, egysíkúságot! Elő-előfordulnak nála akár kulcsszóként is egyes, a leíró nyelvtanból ismert fogalmak. És érint olyan témát is Gyóni, amely kapcsán versét/verseit bátran beviheti a tanár a magyar nyelvtan órára!

Íme például:

Az Egy szó a kimondott szó kapcsán a gesztusnyelvet, a mimikát is megjeleníti: „Egy szó, miben gúny csillámlik meg, / Egy pillantás, mely másnak intett, / Elég, hogy mindent megtagadjak, / Mit esküvő dalok fogadtak, / S virágodat dacosan, némán /Dobjam le, Démonom, eléd… / Egy szó elég! / (…)”

Egy másik versének hadd ne mondjuk meg a címét; csupa negatív jellemzés „valakiről”: méla, fáradt, rekedt, zsémbes, ideges, mogorva…

És íme a harmadik versszak: „Most már sejtem, és e tényen / Tollam gúnyra most nem képes: / Mint részvéttel értesülök: / A telefon – ötven éves.” Írta pedig A telefon-ját Gyóni 1911-ben: nagyon is odafigyelve az információközlés és a távkommunikációs lehetőség akkori csúcsára!

Végül csodálkozzunk el Gyóni Géza szinte névtani fejtegetésén! Akár ma írhatná a Nevek című tanulságos látleletét: „(…) / Lovagkorban ha élhettem volna, / Csak azt tanácsolhattam volna: / Gyula nevet adj a fiadnak ̶ / bár ma ̶ Móricra többet adnak. / »Teréz« komoly, »Annus« víg, »Jolán« szelíd, / A poéták kb. így képzelik ̶ /Ámbátor példát tudok arra, / Hol »Ibolyka« férjét összemarja. / Viszont – habár a konyhán avul is ̶ / Akad olykor még: ideál Julis… / Szóval légy kedvenc – s neved azzá válhat, / Kereszteltek bár – óh! Kredenciának, Leokádiának.”

 

 

Holczer József Pompiliusz

 

 

Hozzászólások