2015. október 17-én, szombaton délután 15.00 órakor a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének ünnepi összejövetelén az 1956-os forradalomról emlékeztek meg. Az előadó Weninger Endre történelem szakos tanár volt, közben Antalfy István, Buda Ferenc, Kovács István József és Maróti Dezső versei hangzottak el. Közreműködött Gyöngyösi Szabó Katalin versmondó. A vendégeket Kovács István József, a Baráti Kör elnöke köszöntötte.

 

weninger_endre1Az előadó, Weninger Endre

 

Antalfy István – 1956.

Október volt. Gyönyörű ősz.
Emléke-fénye itt időz
szívemben, agyamban a vágy:
megadta-hozta a csodát,
azon a szent-szent hajnalon.
Kitört a szent forradalom.

Egyetlen nap, egy perc alatt
értelmet kaptak a szavak,
és falvakon, városokon
átzúgott a forradalom,
és csodálhatta a világ
a nép ujjongó himnuszát!

De – mert éppen ez a világ
(bár emlegetett száz csodát)
csak uszított, csak hazudott
és végül is:
        cserben hagyott
egy népet! És – ítélkezett
ismét. Szabadságunk felett.

És hitvány hazaárulók,
belenyugodni nem tudók,
tankok, ágyúk,gépfegyverek
és a (vér) vörös hadsereg
élén a tömeggyilkosok,
együtt taposták vérbe azt,
az Októberi Szent Tavaszt.

És gyilkolt és akasztatott!
Máig se tudjuk, hány halott!

Véres november, s hónapok
és évek sora sem hozott
hóhérokra ítéletet.
Csak gyalázták a nemzetet.
S a pesti utcák és terek
és egy ország vére felett
a gyilkos ítélkezhetett.

Nem „bukott” a forradalom!
Leverte bűnös hatalom!
Idegen hadak, zsoldosok
és a nép csak
        hallgathatott.
Amerika, álnok Nyugat,
nem hallatták a hangjukat,
és ötven évig hallgatott
a magyar nép – a tetszhalott.

De, mint parázs hamu alatt,
a nap emléke megmaradt.
Akkor volt egy társadalom.
És volt egy Szent Forradalom!

1956 novembere

 

szabokati

Antalfy István: 1956 című versét Gyöngyösi Szabó Katalin mondta el

Néhány hónappal ezelőtt az 1848. március 15-i forradalomra emlékeztünk. Most egy másik nagyszerű forradalmunknak, 1956. október 23-nak az évfordulója közeleg. Sokszor próbálnak párhuzamot vonni a kettő között, és bizonyítani a hasonlóságukat. Valójában a történelmi háttér alapvetően különbözött. 1848. március 15-ét történelmünk egyik szép korszaka, a reformkor előzte meg, amikor számos pozitív változás történt Magyarországon. A forradalom legfőbb követeléseit már ekkor megfogalmazták, bár a végrehajtásuk lassan vagy egyáltalán nem valósult meg. Ezzel szemben az 1956-os forradalom előtti időszak történelmünk egyik, ha nem a legsötétebb korszaka volt, a kommunista diktatúra.

A II. világháború után hazánk szovjet megszállás alá került, és bár Jaltában Sztálin ígéretet tett arra, hogy nem akadályozza meg a demokratikus államrend kialakulását Kelet-Európában, hamarosan kiderült, hogy ez hazugság volt. Sokan mondják, hogy az 1945-ös, több párt részvételével lezajlott választások reményt jelentettek. Ma már tudjuk, hogy erről szó sem volt. Kényszerpályán voltunk, mert Magyarországon a legfőbb hatalmat a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, vagyis a szovjet katonai vezetés gyakorolta, nélkülük nem lehetett döntést hozni. A Rákosi által vezetett szovjet csatlós párt pedig hozzálátott a demokratikus pártok megsemmisítéséhez.

 

elte_tuntetes

A fiatalság a mozgatórugója a forradalmaknak

1948-ban, „a fordulat évében” a kommunisták és a baloldali szociáldemokraták egyesülésével létrejött a Magyar Dolgozók Pártja, kialakult az egypártrendszer. Az 1949-es alkotmány elfogadása szentesítette a sztálini típusú diktatúra létrejöttét. Olyan államrendszer jött létre, amely megsemmisítette az alapvető polgári jogokat (vallás-, szólás-, sajtószabadság) a politikai rendőrség (ÁVÓ, ÁVH) terrorja a rendszer fenntartásának alapja lett. A félelem és létbizonytalanság átszőtte az emberek mindennapjait. Egy tőlünk idegen ideológiát, a marxizmus-leninizmust erőltették ránk, és az határozta meg ifjúságunk nevelését. Egy ostoba gazdaságpolitika (vas és acél országa) tönkretette Magyarország gazdasági szerkezetét. Így az életszínvonal drasztikusan csökkent, bevezették az alapvető élelmiszerek jegyrendszerét, és a kötelező termék-beszolgáltatást.

Sztálin halála után (1953) rövid ideig úgy tűnt, hogy a diktatúra enyhülni fog. Nagy Imre két évig volt miniszterelnök (1953-55), és reformokkal próbálkozott, de utána a Rákosi-féle pártvezetés visszatért a korábbi politikához. Ezen az sem változtatott, hogy az új moszkvai vezetés leváltotta Rákosit, mert az új magyar pártfőtitkár, Gerő Ernő a régi, kemény vonal híve volt. Ennek ellenére 1956-ban már voltak olyan jelek, amelyek a rendszer válságára utaltak. Rajk László októberi újratemetése politikai tüntetésnek számított.

Erősödtek az ellenzéki, változást követelő hangok az Írószövetségben és az egyetemisták között. De magában a pártban is létrejött egy csoport, amely szükségesnek látta a változásokat (Losonczy Géza). Nagy áttörést jelentett, amikor a szegedi egyetemisták megalakították a MEFESZT, amihez a többi egyetem és főiskola hallgatói is csatlakoztak. Egyértelmű volt, hogy csak egy szikra hiányzott ahhoz, hogy az elégedetlenség elemi erővel robbanjon ki. Ezt a lengyelországi tüntetések jelentették. Hatásukra október 22-én az egyetemisták úgy döntöttek, hogy másnap tüntetést tartanak. Megfogalmazták programjukat, a 16 pontot, amely alapvető változásokat sürgetett.

 

maroti_dezso

Maróti Dezső: Légy áldott, te harcos ifjúság! című versét a szerző adta elő – énekelve.

 

maroti_legyaldott

 

Október 23-a eseményei jól ismertek. Itt már valóban párhuzam vonható 1848 és 1956 között. Mindkettőben meghatározó szerepet játszottak a fiatalok, 1848-ban a márciusi ifjak, 1956-ban pedig az egyetemisták. A tüntetés a Műegyetemről indult, majd az orvostanhallgatók és az ELTE is csatlakozott hozzájuk. A Petőfi-szobor után Bem tábornok szobránál már körülbelül kettőszázezres tömeg ünnepelte Bessenyei Ferencet, amikor elszavalta a Szózatot. Itt kezdték kivágni a zászlókból a kommunista címert, így jött létre a forradalom szimbóluma, a lyukas zászló.

A Parlamentnél a tömeg Nagy Imrét követelte, aki ekkor még nem volt tisztában az események jelentőségével. Beszédét az „Elvtársak!” megszólítással kezdte, amit az emberek füttyel és tiltakozással fogadtak. Arra szólított fel, hogy mindenki vonuljon békésen haza. Ez nem történt meg, a tömeg egy része a Városligetben ledöntötte a gyűlölt diktatúra jelképét, az óriási Sztálin-szobrot. Mások a Rádió épületénél követelték a 16 pont beolvasását. Helyette Gerő Ernő gyűlölködő beszédét sugározták, amelyben a tüntetőket fasiszta csőcseléknek nevezte. A békés tüntetés itt alakult át fegyveres felkeléssé. A tömeg fegyverekhez jutott, megostromolta és elfoglalta a Rádió épületét.

A pártvezetés számára világossá vált, hogy a felkelőkkel szemben nem számíthat a magyar katonaságra, ezért Gerő a megszálló szovjet csapatokat hívta segítségül. A forradalom nemzeti szabadságharccá változott, a fővárosban ellenállási központok jöttek létre, amelyek sikerrel vették fel a harcot a bevonuló szovjet páncélosokkal. Nagy Imre lett a miniszterelnök, de egészen október 28-ig nem igazán értette a helyzetet. Akkor nevezte először az eseményeket nemzeti felkelésnek.

 

Hangraforgó: Nekünk nem szabad feledNI (1956 énekelt versei) – A VIDEÓBAN: Buda Ferenc – 15-20 éves halottak

 

 

lyukas_zaszlo56

 

A forradalomhoz a vidéki városok is csatlakoztak. Országszerte munkástanácsok, sztrájk- és forradalmi bizottságok alakultak. Városunkban – Kecskeméten – október 24-én a Népújság nyugalomra intett, ellenforradalomról és véres fasiszta provokációról írt. A város utcáin szovjet és magyar katonák járőröztek, bevezették a statáriumot. A katonai parancsnok, Gyurkó Lajos vezérőrnagy engedélyezte embereinek a fegyverhasználatot. Ennek ellenére a laktanyákról leszedték a vörös csillagot, és nemzeti színű zászlót tűztek ki a helyére. Október 26-án a munkások eltávolították a vörös csillagot a főtéri épületekről, az ÁVH-központról és a szovjet emlékműről. A börtönökből kiszabadították a foglyokat, és fegyveres csoportok alakultak.

Este a főtéren, miután a tömeg nem oszlott fel, Szentkirályi alezredes tűzparancsot adott a katonáinak, aminek nyolc halálos áldozata volt. A város vezetése október 28-ig ellenforradalomnak nyilvánította az eseményt, de másnap már engedélyezte a munkástanácsok, a nemzetőrség és a nemzeti bizottságok megszervezését. Feloszlatták az ÁVH-t, és épületét megnyitották a közönség előtt. Megalakult a megyei Nemzeti Bizottság, a városi és megyei bíróságokon forradalmi bizottságok jöttek létre, a rendőrség pedig csatlakozott a forradalomhoz. A katonai forradalmi tanács megalakulása után Gyurkó Lajos parancsnok átszökött a szovjetekhez. Újra megjelent a helyi újság, a Kecskeméti Lapok. Sajnos, már november 3-án szovjet páncélosok szállták meg a repülőteret (Kecskemét fontos katonai központ volt). Két kecskeméti küldött a Parlamentbe utazott, hogy figyelmeztesse az ország vezetőit a fenyegető szovjet támadásra. November 4-én szovjet csapatok vonultak be a városba, lefegyverezték a magyar tiszteket és katonákat, letartóztatták a forradalmi katonai tanács tagjait, szabadon engedték a börtönben tartott karhatalmistákat, a Kecskeméti Lapok szerkesztőségét szétverték.

 

Buda Ferenc: A rend

Elmondta Gyöngyösi Szabó Katalin 

Hazánk zúzott szívén a vér
hűlő patakban omlik, alvad.
Rőtcsillagos, komor, kövér
tankok teremtenek nyugalmat.
Törik a csend, szilánkja pattan,
füstölve száll a pillanatban.
Húsunk emésztő gyilkos hordák
minden erőnket megrabolták.
Kezünkben fegyver, s jóremény
csak halottaink hűlt szemén.
Minket meggyaláztak, megöltek,
hernyótalpak halomra törtek,
töltött ágyúcsövekkel vártak,
tízszeres vasgyűrűbe zártak,

bombáztak, lőttek, aprítottak,
fegyvert letenni szólítottak
hazug szavakkal, fenyegetve,
hivatkozván békére, rendre

de nekünk
nem kell semmi rend,
ha tűz s terror teremti meg,
minékünk nem kell jóbarátság,
ha ágyúszóval magyarázzák,
minket nem győz meg érv, sem eszme
bombázva és szuronyt szegezve!
A véres, megfeszített Béke
lenéz a fegyverek csövére.
Hazánk zúzott szívén a vér
görcsös, sajgó csomókba alvad.
Rőtcsillagos, komor, kövér
tankok teremtenek nyugalmat.

A forradalom központja azonban Budapest volt. Kiderült, hogy milyen nagy hazugság volt, amikor a kommunisták magukat a munkások képviselőinek tartották. A fegyveres forradalmárok több mint fele fiatal munkás volt. 1956 a nemzeti egység máig is lelkesítő, páratlan megnyilvánulása volt. Október végén egy rövid ideig azt hittük, hogy a forradalom győzelmet aratott. Újraszerveződtek a régi demokratikus pártok (Kisgazda, Szociáldemokrata, Petőfi Párt), a szovjet csapatok kivonultak Budapestről, és úgy tűnt, hogy hajlandóak az ország elhagyására.

Remény volt arra, hogy hamarosan demokratikus választásokat tartanak. November 1-jén rádióbeszédében még Kádár János is népünk dicsőséges forradalmaként szólt az eseményekről. A dolgok azonban másként alakultak. November 4-én óriási szovjet túlerő rohanta meg Magyarországot. Ez eszünkbe juttatja a Spartacus című történelmi film egyik utolsó jelenetét. Barátja, Antoninus azt kérdezi a már fogoly vezérétől, hogy volt-e lehetőségük a győzelemre. A válasz egyértelmű NEM, de Spartacus csodálatosnak tartotta, hogy az elnyomott rabszolgák végre felemelték a fejüket. ’56-os forradalmunk sem győzhetett.

Tudjuk, hogy Eisenhower amerikai elnök szabad kezet adott Hruscsovnak, a szovjet főtitkárnak, és biztosította arról, hogy az USA nem fog beavatkozni. A szovjetekkel szembeni ellenállás reménytelen volt, bár a szovjet parancsnok mindössze három napot jósolt az ellenállás megtörésére, a harcok azonban még november 10-e körül is folytak. Hiába küldtünk kétségbeesett segélyfelhívásokat külföldre, egyedül maradtunk a világ akkor legerősebb szárazföldi hadserege ellen.

Hiába való volt a nagy áldozat? A fegyveres harcoknak több ezer áldozata volt, a megtorlásban több száz embert végeztek ki, ezreket börtönöztek be, és 200.000 ember örökre elhagyta a hazáját. Mégsem mondhatjuk, hogy a forradalom értelmetlen volt. Manapság sokszor hallhatjuk, hogy 1956 jelentette az első súlyos repedést a keleti blokkban. Az is igaz, hogy Kádár már nem térhetett vissza a sztálinista diktatúrához. Szerintem azonban 1956-nak ennél sokkal nagyobb jelentősége is volt.

A II. világháborúban a Szovjetunió a nyugati országokkal szövetségben harcolt Németország ellen. Ez volt az oka annak, hogy Nyugat-Európában az emberekben sok illúzió élt a kommunista rendszerek iránt. Megerősödtek a kommunista pártok, különösen Franciaországban és Olaszországban. Az emberek nem vették észre, vagy nem akarták észrevenni a kommunista diktatúrák szörnyűségeit. Azt hitték, hogy a szocializmus egy pozitív rendszer, és a kelet-európai népek támogatják ezt. 1956 eloszlatta ezeket az illúziókat. A magyar nép felkelése rádöbbentette Nyugat-Európa átlagpolgárait, hogy az emberek gyűlölik a kommunista rendszert.

 

antalfyp14

Antalfy István: Gyönyörű volt című verse – Előadta: Gyöngyösi Szabó Katalin

 

Gyönyörű volt!

Az a néhány nap gyönyörű volt!
Boldogság, öröm, szinte álom!
Csak az értheti, ki átélte:
én tudom, hogy akkor mi voltunk
legboldogabbak a világon.

A zsarnokságot vasra vertük!
Egy szívvel-egy lélekkel együtt!
Mi, magyarok! Az egész ország!
Azt hittük, hogy a szabadságot
örök időkre megszereztük.

Néhány nap volt csak. Néhány óra.
S vezetőink hívó szavára
idegen csizmák, orosz tankok
taposták el a forradalmat,
és azt hittük: minden hiába!

Nem volt mégsem hiába minden,
a Kossuth címer gyászszalaggal:
hiába megtorlás, bitófák,
túléltük azt is, ami jött még!
És a mennyből lejött az angyal!

Salgótarján,1956.

1956 emlékét a Kádár-rendszer minden eszközzel megpróbálta kitörölni az emberek emlékezetéből. 1956 decemberében az MSZMP KB határozata szerint Magyarországon ellenforradalom zajlott. Kifejezték hálájukat a szovjet hadsereg iránt, amely megmentette a munkáshatalmat. Azt próbálták bizonyítani, hogy egy külföldről irányított szűk csoport műve volt. Olyan képeket forgalmaztak, amelyek azt mutatták, hogy Budapesten vérszomjas hordák randalíroztak. Tudjuk, hogy a média részéről ez egy ősrégi, de még ma is gyakran alkalmazott trükk, amikor egy-egy esemény kiragadásával általánosítanak. Valóban előfordult, hogy a gyűlölt ÁVH egy-két tagját a feldühödött emberek az utcán felakasztották. De azt is tudjuk, hogy nagyon kevés volt az ilyen eset. Lincselés tulajdonképpen csak október 30-án történt a Köztársaság téren, a pártház ostroma után. De propagandisztikus célból hatásos lehetett ilyen képek bemutatása.

Azután a Kádár-rendszer kialakított egy új embertípust, az erkölcsileg nihilista, minden eszme iránt közönyös lényt, akit csak saját, meglehetősen primitív létformájának fenntartása érdekelt. Ezt a típust a nemzeti ünnepek nem érdekelték, így ’56 lassan kezdett feledésbe merülni. Ez az erkölcsi rombolás volt talán a Kádár-rendszer legnagyobb bűne. A Rákosi-diktatúra után a magyar nép képes volt egy csodálatos nemzeti összefogásban felemelni a fejét. Ma is szívet melengető érzés látni a korabeli dokumentumfilmeken a vonuló tömeget, az ELTE-táblát vivő fiatal lányokat, az ablakban nemzeti zászlót lobogtató nőt, a Bem-szobornál a meghatottságtól síró embereket. Annál lehangolóbb azonban az arctalan tömegek látványa a későbbi május elsejei felvonulásokon.

 

nagy_imre_temetese

1956 rehabilitációja Nagy Imre és mártírtársai újratemetésével kezdődött 1989-ben.

Kecskeméten is ebben az évben ünnepeltük meg először október 23-át. A Főtéren egy ’56-os lyukas zászló alatt dr. Debreczeni József, a város első szabadon választott országgyűlési képviselője mondott beszédet. 1991-ben az országgyűlés október 23-át nemzeti ünneppé nyilvánította. De még nagyon messze vagyunk attól, hogy valódi nemzeti ünnepünk legyen. Kádár népe még erős, sok minden iránt közömbös. A fiatalok pedig keveset tudnak arról a napról. Számukra megfoghatatlan az a korszak, amely a forradalmat kiváltotta. Ezen a téren nagy a felelőssége az iskoláknak, a történelem tanmenetben 1956 nem szerepel megfelelő súllyal. Október 23-án a televíziós műsorok sem igazán keltik fel az érdeklődést. Sokkal több érdekes, korabeli dokumentumfilmet kellene bemutatni.

1956 irodalmunkban is szerény helyet foglal el. Igazán jó regény, novella alig született róla. Karinthy Ferenc Budapesti ősz című regénye meglehetősen vérszegény próbálkozás. A Szabadság, szerelem című film nem egy filmtörténeti alkotás, de tapasztalatom szerint felkeltette a fiatalok érdeklődését. Több hasonlóra lenne szükség. Visszatérve a kezdeti gondolathoz megállapíthatjuk, hogy október 23-ai ünnepünk nehezebb helyzetben van, mint március 15. Az utóbbit a nemzet az önkényuralom alatt is megőrizte emlékezetében. Ahhoz, hogy október 23. elfoglalja méltó helyét ünnepeink sorában, elengedhetetlen nemzeti érzésünk, identitástudatunk erősödése. Csak remélhetjük, hogy ez már megkezdődött, és sikerül magunk mögött hagyni a Kádár-korszak tragikus szellemi és erkölcsi örökségét.

 

kovacspista

Kovács István József: Tiszatáj ’56 című versét előadta Gyöngyösi Szabó Katalin

Kovács István József
TISZA-TÁJ ’56

Valahogy írni kellene
Azokról is, akik emelt fővel,
Himnuszt énekelve
Mind a mennybe szálltak.

Mind a huszonketten, fiatalon, vénen,
Gyermeki lélekkel és galambfehéren,
ott, azon az őszön, ott, a Tisza-tájon.

Valahogy írni kellene, magasztosan, szépen,
De görcsben az ujjam, s a tollremegésben
Benne van ’56 és harmincöt évem.

Nem feledem soha azt az őszi napot:
Fekete fellegek takarták a Napot…
Most is hull a könnyem, kísért a rémálom,
Csak a zúgást hallom, s a ránk csapó gépet,
Fekete felhőkből gyilkosan tüzelő,
A halált ölelő Nagy Feketeséget
Újra, s újra látom.

Ott, a Tisza-tájon, kécskei határon
Sírok domborulnak az őszi avarban,
Huszonketten némán, örök nyugalomban
Ott fekszenek sorban.

Képzeletben most is a Tiszánál járok,
Suttognak a fűzek, sírnak az akácok,
Ha megkondul este templomunk harangja,
Harangok zúgása őket is siratja,
De túl a zúgáson, fönn az égen
Örök mementóként szikrázón, fehéren
Huszonkét kis csillag ragyog, sorban, szépen.

Tiszakécske, 1991. X. 27.

A Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre méltó módon emlékezett meg az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Szép, méltóságteljes ünneplést kívánunk Magyarország polgárainak!

szabadsagszerelem

A Szabadság, szerelem című film ITT tekinthető meg.

Hozzászólások