A Vígszínház társulata minden szilveszterkor Ruttkai Évára (1927-1986) emlékezik, mivel a legendás színésznő december 31-én született. A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a színésznő lánya, Gábor Júlia 1986-ban alapította édesanyja, a Kossuth-díjas színésznő, a Vígszínház vezető művésze emlékére.  

csore_gabor4

A díjátadásra a Vígszínházban december 30-án, a Lumpáciusz Vagabundusz című előadás után került sor a közönség és a sajtó képviselőinek jelenlétében.  Ez alkalommal  az est szereplői mellé fölsorakoztak a társulat tagjai is a színpadon, hiszen minden művész számára izgalmas percek következtek.

A díjazott személyéről a Vígszínház társulata mindig titkos szavazással dönt, így a  Ruttkai Éva-emlékgyűrű átadása azért is különösen izgalmas, mert előre soha nem lehet tudni, ki részesül az elismerésben.

Elsőként Marton László, a Vígszínház főrendezője köszöntötte az ünnepségen részt vevőket, megemlékezett Ruttkai Éváról, majd egy filmes összeállítással folytatódott a csodálatos színésznőre való emlékezés. Ezt követően átadta a szót Várnai Péter művészeti titkárnak, aki a szavazatokat tartalmazó dobozból egyenként vette ki a voksokat, és olvasta föl a neveket. A szavazatok számlálása Fesztbaum Béla feladata volt, aki a múlt évben kapta meg az elismerést. Az utolsó szavazat felolvasása után azonnal kiderült, hogy kinek a neve hangzott el legtöbbször, azaz kinek értékelte idén a társulat a művészi teljesítményét.

csore_gabor3

A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt 2014-ben  Csőre Gábor színművész kapta, amit hagyományosan az alapító, Gábor Júlia adott át férje, Szigethy Gábor kíséretében a kitüntetett művésznek. Gratulálunk!

Csőre Gábor második alkalommal vette át a Ruttkai-emlékgyűrűt. Köszönő szavaiban utalt arra, hogy  érzése szerint idén a Toldi című  elbeszélő költeményben nyújtott alakítását értékelte a társulat.  Toldi lebilincselő kalandjai Csőre Gábor előadásában igazi mai történetté alakulnak a Pesti Színház színpadán, amelyet élőzene és különleges vizuális effektek tesznek még vonzóbbá és különlegesebbé.

A díjazottról:

Csőre Gábor Budapesten született. 1993-ban vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre Marton László osztályába, de már igen fiatalon megismerkedett a színházzal. Előbb a Rádió Gyermekstúdiójában, majd az Ascher Oszkár Színpadon, a Nemzeti Színház Stúdiójában, illetve a Bodnár Sándor Drámai Akadémián tanult. A színművészetis diploma megszerzése után 1997-ben azonnal a Vígszínházhoz szerződött, s azóta is társulatunk tagja. Több filmben nyújtott emlékezetes alakítást, és az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész. Több rádiójátékban szerepelt, számos hanglemezfelvétel köthető a nevéhez. 2002-ben Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 2004-ben Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 2010-ben “A kiscsillag is csillag”-díjat kapott. 2014-ben másodízben díjazta a Vígszínház társulata a Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel.

Jelenlegi szerepei:
Toldi: Előadja
A Mester és Margarita: Berlioz
Ha majd egyszer mindenki visszajön…: Közreműködő
Julius Caesar: Decius
A padlás: LÁMPÁS, a törpe zsörtölődő szellem
Tévedések vígjátéka: Sz. Dromio, E. Dromio
Játék a kastélyban: Titkár
Túl a Maszat-hegyen: PALI KALÓZ; TURGENYEV, A BURGONYA
Makrancos Kata: Kereskedő, átöltözve Vincentio, mantovai ember
A lovakat lelövik, ugye?: Tapesz, a főnök
Príma környék: Férj

 

A díjról:
A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt 1987 óta általában Ruttkai Éva születésnapjának előestéjén adják át annak a művésznek, aki a Vígszínházban az adott évben kiemelkedő művészi teljesítményt nyújtott.

 

csore_gabor1

A színésznő aláírásával díszített emlékgyűrűvel elsőként – 1987-ben – Tordy Gézát jutalmazta a társulat. További kitüntetettek: Eszenyi Enikő, Darvas Iván, Pap Vera, Gálffi László, Kaszás Attila, Lukács Sándor, Tábori Nóra, Jánoskúti Márta, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Börcsök Enikő, Alföldi Róbert, Hajdu István, Csőre Gábor, Harkányi Endre, Rajhona Ádám, Danis Lídia, Epres Attila, Reviczky Gábor, Hegyi Barbara, Venczel Vera, Bata Éva, tavaly Fesztbaum Béla,  2014. december 30-án  pedig Csőre Gábor vette át az elismerést.

A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a Vígszínház bármely művésze (színész, rendező) megkaphatja, akár többször is, az adott naptári év során nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért.

Forrás: Vígszínház sajtóközleménye

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Hozzászólások