Amikor 1943. április 6-án megjelent a kis szőke herceg történetfüzére, még maga az írója sem álmodta, hogy a világirodalom egyik legolvasottabb írása született meg általa. A sors tragédiája, hogy az igazi siker 1944 után köszöntött be, amikor írója, a repülőpilóta Exupery egy felderítő repülésről soha nem tért vissza, a II. világháború áldozata lett. 44 éves volt. A kis herceg lett utolsó teljes műve – a barátság, az emberség, az álmok és a bölcsesség szeretetének emlékirata a pusztító háború poklában.

A klasszikussá vált mesét a szerző barátjának, Leon Werthnek ajánlotta, jelezve azt, hogy a mű nemcsak gyerekeknek szól. A kerettörténet (kényszerleszállás a sivatagban, megismerkedés egy rejtélyes kisfiúval, a visszatérés) valóságba oltott mese, megtörtént események költői változata. Az igazi mesevilág a B-612-es kisbolygón tárul elénk. Ezen a gyermekkort idéző játékbolygón él a címszereplő, s innen indul el látogatóba, a szomszédos planéták lakóihoz. E különös mesefigurák – köztük a király, akinek mindenki alattvaló; a hiú ember, aki csak csodálókat ismer; az iszákos, aki azért iszik, hogy elfelejtse szégyenét és szégyenkezik, mert részeges – valamennyien a valóság visszásságairól beszélnek.

A kis herceg nekivágott a sivatagnak, de nem találkozott, csak egy virággal. Egy háromszirmú, semmi kis virággal.
 – Jó napot! – mondta a kis herceg.
 – Jó napot! – mondta a virág.
 – Hol vannak az emberek? – kérdezte udvariasan a kis herceg.
A virág látott egyszer egy bandukoló karavánt.
 – Az emberek? Van belőlük, azt hiszem, hat vagy hét. Évekkel ezelőtt láttam őket. De sosem lehet tudni, hol-merre vannak. Viszi, sodorja őket a szél. Nagy baj nekik, hogy nincs gyökerük.
 – Viszontlátásra – mondta a kis herceg.
 – Viszontlátásra – mondta a virág

– Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz – mondta nekik. – Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. Ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz– meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.

A majomkenyérfákról
Nos, mint minden bolygón, a kis hercegén is voltak jó növények meg rossz növények; tehát voltak jó növényektől származó jó magvak meg rossz növényektől származó rossz magvak is. A magvak azonban láthatatlanok. A föld titkos mélyén alusznak, míg csak az egyiknek eszébe nem jut, hogy fölébredjen… Akkor nyújtózik egyet, és először csak egy elbűvölő, ártatlan kis hajtással kezd félénken a nap felé kapaszkodni. Ha rózsa vagy retek hajtása, hagyhatjuk, hadd nőjön kedvére. De ha rossz növényről van szó, mihelyt fölismertük, azonnal ki kell tépni. A kis herceg bolygóján pedig félelmetes magvak voltak: majomkenyérfa-magvak. A bolygó egész földjét megfertőzték. A majomkenyérfával meg úgy van, hogy ha az ember későn kap észbe, soha többé nem bír megszabadulni tőle. Egyszerűen elborítja a bolygót. Átlyuggatja a gyökereivel. Ha aztán a bolygó túl kicsi, a majomkenyérfák meg túl sokan vannak, előbb-utóbb szétrobbantják.

– Isten veled – mondta a róka.
 – Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
 – Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
 – Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
 – Az idő, amit a rózsámra vesztegettem… – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
 – Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.

Weninger Endréné

Hozzászólások