Angyal-díj, avagy gyarapszik a kantáros szárnyú angyalsereg

Angyal-díj – November 30-án, András napján délelőtt önkéntes találkozónak adott otthont a Sipeki-villa. Átadásra került két Angyal-díj, amelyet Angyal Ágnes önkéntes felolvasó emlékére alapított két évvel ezelőtt a BTKE. A díjat idén két felolvasónak, Győryné Csomó Ildikónak és Vass Istvánnak ítélte oda az egyesület vezetősége.

Angyal-díj

A résztvevőket Puskás Kata Szidónia, a Bodor Tibor Kulturális Egyesület (BTKE) elnöke, dr. Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) elnöke és dr. Nagyné Berke Mónika, a szövetség szolgáltatásvezetője köszöntötte.

A 2024-es eredmények áttekintését követően átadásra került két Angyal-díj, amelyet Angyal Ágnes önkéntes felolvasó emlékére alapított két évvel ezelőtt a BTKE. A díjat idén két felolvasónak, Győryné Csomó Ildikónak és Vass Istvánnak ítélte oda az egyesület vezetősége.

Karácsony körül így gyarapszik az angyalok és most már az Angyal-díjasok száma. Az Angyal-díjasok egyike lett idén a férjem, Vass István is. Mit sem sejtve a díjról kísértük el Marci unokánkkal az adventi önkéntes találkozóra őt. (Bár Marcika utólag bevallotta nekem, hogy ő érezte: a Papa díjazott lesz.)

Angyal-díj

Hogy hogyan lett önkéntes felolvasó, erről korábban már a Montázsmagazinban is írtunk:

Önkéntes felolvasó kerestetik! Vállalod a vakokért és a gyengénlátókért?

A férjem (Vass István) gondolataiban már jónéhány éve felvetődött, hogy a „nyugdíjas projekt” részeként szívesen vállalna olyan testhez álló önkéntes munkát, ami otthon is végezhető, és fizikai megerőltetéssel nem jár. Azt pedig magam fűztem hozzá, hogy a köztudottan szép, „sötétbarna” mély hangját eddig nemigen kamatoztatta, csak esetleg a vasárnapi miséken a szentleckék vagy az olvasmányok egy-egy részletének felolvasásával. Ezt a képességét kár lenne nem tovább fejleszteni akár próza- vagy versmondásban, akár szinkronhangként… Önkéntes felolvasó lett!

Azon a napon – 2017. december 2-a szombat délutánján – az „égi váltópályaudvaron” csak arra vártak, hogy ezt így hangosan kimondjuk, mert abban a pillanatban találtam rá a neten, azon a bizonyos népszerű közösségi oldalon a következő felhívásra:

Volt egy ember, aki közel 9000 órát olvasott fel azért, hogy örömet szerezzen vele másoknak. Hajnalban kelt, hogy a színházi próbák előtt pár órát felolvasással töltsön, hogy ezzel megmutassa a világot az irodalmon keresztül azok számára, akik ezt nem a szemükkel láthatják. A hangoskönyvekkel vezette keresztül őket a világirodalmon csodálatos hangján Odüsszeiától Jókain át egészen Rejtőig.

Szerezz te is örömet azzal, hogy segíted, hogy folytathassuk ezt a missziót, hogy tovább bővíthessük a hangoskönyvtárat modern és kortárs irodalommal, hogy a klasszikusok mellett a vakok és gyengénlátók is végig barangolhassák középföldét vagy Westerost. Támogass minket!
Ha szeretnél csatlakozni hozzánk, írj nekünk a hangkolcsonzo@gmail.com
Bodor Tibor Kulturális Egyesület – a küldetés folytatódik.
Köszönjük a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének a folyamatos támogatást!

A cikk folytatása ITT

…….

Angyal-díj – Egy régebbi kantáros szárnyú angyalokról szóló írásom:

2005-ig jártam a „Lipótra” dolgozni, és megmászva a hegyoldalt értem a munkahelyemre. Azóta már senkinek sem a munkahelye, esetleg a kapuőröké. Az épületet mára a természet veszi vissza magának apránként, bontja vakolatát, falait benövi a borostyán.

Egy botanikuskerten vitt át az utam, ahová nagyon régi kertészek terveztek növényeket, köveket, árkokat, szökőkutakat, egymásba fonódó utakat.
Tavaszonként a „Sárgaház” mögül dühös viharok keltek útra, hogy azután félkörívű duplaszivárvány-kapun léphessenek a gyógyuló lelkek az épületbe.
Majd a következő állomás az öreg lift volt, mely pince és padlás között hozta-vitte a betegeket, gyógyítóikat, ápolóikat és azok segítőit.
Az itt felváltva dolgozó “lift-révkalauzok” mindegyikéről kiderült a számomra, hogy azok közé az angyalok közé tartoztak, kik emberi formát öltöttek ugyan, de a kantáros angyalszárnyaikat valószínűleg az aktatáskájukba, retiküljükbe hajtogatták, amikor szolgálatba álltak. Hogy mi a bizonyíték az angyalságukra?

Józsibá’

Kezdeném a legidősebbel, akit Józsi bácsinak hívtak. Egy Pest környéki faluból járt be mindennap, 80 évesen is. Fiatalos tekintete valamikori csibészségeit idézte, pedig komoly MÁV tisztviselő volt a nyugdíjba vonulásig. Ő volt az első nagy felfedezésem „kantáros szárnyú angyal”-kérdésben. Egyik reggel láttam, hogy két pince-padlás járat között vadul tanulmányoz egy számítástechnikai ismereteket oktató irományt. Mit olvas, Józsi bácsi? Megtudom, hogy feliratkozott arra a listára, ahonnan leselejtezett 386-os PC-ket sorsolnak ki, s jutányos áron hozzájuthat az egyikhez. Szeretné érteni, amiről az unokái beszélnek, sőt még mobiltelefonja is lesz hamarosan, nehogy lemaradjon valamiről.

A finom modorú

A következő angyalom egy finom modorú úr volt, aki autószerelőből lett rokkantnyugdíjas, majd lift-révkalauz. Őróla akkor bizonyosodtam meg, hogy az „angyali kar” egyik tagja, amikor láttam, hogy egy vastag blokktömbbe apró nyomtatott betűkkel rótta a sorokat, és napról napra több lett a már teleírt oldal. Kérdésemre, hogy mit ír ily’ szorgalmasan, megsúgta, hogy szimultán két kalandregényen dolgozik megrendelésre, és már kiadója is van.

Az orgonacsokros

Női angyal is volt köztük. Egy tavaszi reggelen virágillat fogadott a liftben. Lenézek: orgonacsokor és két ásványvizes üveg. Kérdem is, hogy a virágoknak vagy neki kell ez a sok víz. Kiderül, hogy inkább neki, mert kiszárad a szája a sok beszédtől. Sok beszéd? Mondja, hogy igen. Mindenkinek köszön, és a régi betegektől, akiket már legalább kétszer látott, meg is kérdezi, hogy vannak, javul-e az állapotuk, és némelyiket megajándékozza a saját kertjéből hozott virággal. Van, akitől viszont ő kap virágot, olyat, amilyen neki nincs.

A könyvfaló

A negyedik az „angyali váltóműszakban” egy ötvenes úr volt, aki mindig olvasott. Láttam, hogy egy borzasztó vastag könyv a kezében Ramszesz fáraóról szól. Nekem egy nyári szabadságnyi idő kellene, hogy a végére érjek egy ekkora terjedelmű alkotásnak. Ő viszont naponta kivégez egy ilyen könyvet – tudtam meg –, hiszen őt még a jó tanárok megtanították olvasni. Sietett is befejezni az olvasást, mert a könyvtár nyáron zárva, és 30 napra csak 6 könyvet kölcsönöznek.

Baba-angyal

Ramszesz témában pedig egy másik „baba-angyali” történet: a testvérem egyik barátjának gyereke „baba-mama” szintjén beszél. Ül a TV előtt, és nézi a piramisokról szóló filmet. Egyszer csak megszólal: „Ramszesz!” Majd jóval később a narrátor is bemondja, hogy „Ramszesz”.

A dizájner

Hogy némely gyógyító intézet „lift-révkalauzai” angyalok, arról 2011 októberében megint megbizonyosodhattam a Kapás utcai rendelőintézetben, a sebészet és röntgen között ingázva a bokaficamommal.
A lift mennyezetén látom, hogy a világítást takaró opálüveglapot olyan fémlemez fedi, amelyből sűrű sorokban, kisebb-nagyobb kör alakú kisajtolt lyukon kandikál át a fény. Mondom is a „révkalauznak”, olyan ez, mint a csillagos ég! Kiderül, hogy mindezt ő készítette a felújításkor talált hulladékból a maga örömére és a rendelőlátogatók gyönyörűségére.

A szabadnapos rendőr

Egy kedves ismerősöm pedig arról mesélt, hogy egy hétvégén a lázas gyerekét az egyik kórház ügyeletére kellett vinni. Autóval mentek, s míg a felesége a gyerekkel várt a rendelőben, addig ő visszament az autóhoz, hogy elintézzen még ezt-azt. Visszaérkezve látta, hogy a bal első kerék leeresztett. Neki is állt nyomban a kerékcserének, de éppen hogy belefogott, egy fiatalember felajánlotta a segítségét. A szerelés közben kiderült, hogy szabadnapos rendőr volt a segítője. A végén pedig be is mutatkozott: „Angyal Péter vagyok” – mondta. (Forrás: Talita.hu)

 

Antalffy Yvette

Hasonló cikkeink