Színházi vándorok a Kecskeméti Katona József Színház Ruszt József Stúdió Színházában…

vandorok1

Ismeretlen okokból, a kecskeméti Kelemen László Kamaraszínház bontása nem sikerül. Amit lebontanak estére, felépül reggelre. Mintha valaki fordítva olvasná el Kőműves Kelemen balladáját. Pedig a Városi Mozi színházként való megnyitása ki van tűzve. Az építésvezető nem tudja, mitévő legyen, és az éjjeli őr is beszámíthatatlannak bizonyul, amikor éjszakai építő szellemekről hadovál. Az építésvezető kénytelen éjjelre is bent maradni, hogy meggyőződjön saját szemével, mi zajlik itt.

vandorok2

Éjfél után pontban jelmezes alakok jelennek meg. Visszaállítják a lebontott elemeket, és próbálni kezdik a Pikkó Hertzeg és Jutka Perzsi c. zenés darabot. Kik ezek? Mit szól Kelemen László elhíresült vándortársulata a kamaraszínház tervezett bontásához? És megtörténik-e több mint száz év késéssel a játék bemutatása, vagy elmarad, mint annak idején, érdeklődés hiányában?

vandorok4

Zenés színjátéki múltidéző Kecskemét és a magyar színjátszás hőskorából, melyben kiderül, hogy a színház él-e vagy sem.

Bemutató: 2014. október 24-én, pénteken 19 órakor a Ruszt József Stúdió Színházban.
Írta: Réczei Tamás
Rendezte: Szente Vajk

vandorok5

SZÍNHÁZI VÁNDOROK (kísértethistória, ősbemutató)

Kelemen László, társulatvezető – Porogi Ádám
Moór Anna, színésznő – Decsi Edit
Nemes András, színész – Ferencz Bálint
Szegfalvy Pici, színmester – Tolnai Hella
Sehy Ferenc, színész – Hegedűs Zoltán                                                                   Liptay Mária, díva – Danyi Judit
Szomor Máté, egykori színész – Farkas Ádám
Busch Jenő, igazgató – Kovács Gyula                                                                         László Kelemen, építésvezető – Kőszegi Ákos
Kelemenné Márta, építésvezető – Magyar Éva
Polgárné, irodavezető – Réti Erika
Szemes Etelka, őr – Jablonkay Mária
ifj. László Kelemen – Liszicsán Dávid
valamint Kovács Krisztián, Nagy János, Ádám Kornél

Díszlettervező – Ondraschek Péter
Jelmeztervező – Makány Márta
Súgó – Arató Andrea
Ügyelő – Berki Zoltán
Rendezőasszisztens – Vári János

Hozzászólások