A cikk első részében már beszámoltam arról, hogy milyen volt belecsöppenni a híres amerikai „summer camp experience”-be, most pedig a Camp Leaders program másik pillérjét, a sok munkával jól kiérdemelt utazási élményt szeretném bemutatni.

fodor_vivien13
2013-ban, amikor az első nyaram töltöttem az USA-ban, az újdonsült -táborban szerzett- barátaimmal célba vettük a keleti part nagyvárosait. Befizettünk egy utazási iroda 6 napos túrájára, ami már kezdetkor elég kalandosnak ígérkezett: először is alig találtuk meg az utazási irodát a New York-i Chinatown-ban, majd újabb kihívást jelentett, hogy az iroda 50 kínai dolgozója közül találjunk legalább egyet, aki beszél angolul is. Mikor ez sikerült, megtudtuk, hogy a buszunk otthagyott minket, ezért volt szerencsénk plusz 4 órát várni a következőre. Ez idő alatt szinte egész Chinatown-t bejártuk, jól magunkba szívtuk az utcán terjengő halszagot, és valószínűleg több macskát láttunk, mint életünkben addig valaha is.

fodor_vivien15

Ugyan az sem volt megnyugtató, hogy a buszhoz érve a kínai idegenvezetőnk egy „the United of the States” nevű országban üdvözölt minket, a kezdeti viszontagságok után már minden simán ment. A túrának köszönhetően 6 nap alatt eljutottunk Washington D.C.-be, Philadelphia-ba, Bostonba, hosszú sorbanállás után behajózhattunk a lélegzetelállító Niagara-vízesés alá, és volt időnk bebarangolni New York-ot is –ezúttal azonban nem Chinatownt, hanem a Central Parkot, a Wall Streetet, gyönyörködhettünk a Brooklyn-hídban, Manhattan felhőkarcolóiban, vagy éppen a Szabadság-szoborban.

fodor_vivien18

Ugyan ez az utazás magasra tette a mércét, barátaimmal mégis úgy döntöttünk, hogy idén nyáron saját kézbe vesszük a szervezést és valamivel nagyobb kalandra vállalkozunk: 15 nap alatt meghódítjuk a nyugati partot! Egész nyáron át tartott a szervezés, amihez a 9 fős társaságból mindenki igyekezett hozzájárulni valamivel, hiszen akadt feladat bőven: útitervírás, autók bérlése, szállásfoglalás, GPS-vásárlás, sőt még egyenpólókat is készítettünk. Denverből indult a roadtrip, 2 autóval 2237 mérföldet tettünk meg az USA 5 államán keresztül, majd végül San Francisco-ból repültünk haza.

Fodor_vivien19

Induláskor alig vártam, hogy lássam Las Vegast, Los Angelest és a többi nagyvárost- akkor még nem is sejtettem, hogy 15 nap múlva a nemzeti parkok szerelmeseként térek majd haza. Első szállásunk az Arches Nemzeti Park közelében volt, ahova éjszaka érkeztünk, így csak reggel vettük észre, hogy a faházainkat gyönyörű vörös sziklák veszik körül. A park bejárása után folytattuk utunkat a Monument Valley-n keresztül.

fodor_vivien20

Arizonában több megállót is beterveztünk, de azt egyáltalán nem gondoltuk volna, hogy épp a sivatag közepén, véletlenül fogunk ismerős arcokat látni. Iza, akit mellesleg a Camp Leaders-es tájékoztatókról már jól ismertünk, és aki mindannyiunk „amerikai útját” egyengette, most is hasznos tanácsokkal látott el minket. Neki köszönhetjük, hogy az eredeti útitervünket módosítva meglátogattuk az Antelope Canyon-t is, ahol a hullámos falú, szűk sziklafolyosóban sétálgatva úgy érezhettük magunkat, mintha a National Geographic egyik képriportjába csöppentünk volna.

fodor_vivien16

Utazásunkat folytattuk, s közben próbáltuk feldolgozni az addig látott természeti csodákat, azonban rögtön jött is a következő meghökkentő pillanat: amikor elénk tárult a Grand Canyon. Egy ember számára egyszerűen felfoghatatlan mélységek és távolságok, és mindezt gyönyörű napsütéses időben volt szerencsénk látni. Az eddig említett néhány látványosságtól is elállt a lélegzetem, a kedvenc helyem még nem volt azonban közöttük. Ez a Zion Nemzeti Park-ban található 1760 m magas Angels Landing nevű szikla, amelynek tetejére több órás gyaloglás után értünk fel. Tulajdonképpen mászásnak is nevezhetném, hiszen bizonyos pontokon láncokba kapaszkodva, meredek sziklafalakon tud az ember továbbjutni. Leírhatatlanul jó érzés volt ezt teljesíteni, az elénk táruló Zion völgy látványa pedig még a sok fáradságot is elfeledtette velünk.

fodor_vivien14

Magunk mögött hagyva a nemzeti parkokat, a nagyvárosok felé vettük az irányt, ahol már inkább a pihenésről és a szórakozásról szólt az életünk. Miután végiglátogattuk Las Vegas világhírű casinóit, strandoltunk a Los Angeles-i beach-eken és gyönyörködtünk Malibu és Santa Barbara villáiban. Gyors látogatást tettünk az Apple-nél és a Google-nél is. Végállomásunkra, San Francisco-ba már nagyon fáradtan, viszont rengeteg élménnyel gazdagodva érkeztünk. Régi álmom vált valóra, amikor a Golden Gate hidat is láthattam, az Alcatraz meglátogatása pedig már csak hab volt a tortán.

fodor_vivien25

Mit éreztem, amikor felszálltam a hazafelé tartó repülőgépre? Ez az idézet járt a fejemben: „Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént!” Az út végén nagyon nehéz volt a búcsú ettől a fergeteges nyártól és azoktól az barátoktól, akiket a Camp Leaders programnak köszönhetek, és akikkel együtt élhettem át ezeket az életre szóló élményeket. Egy dologban már teljesen biztos vagyok: életem legjobb döntése volt belevágni a Camp Leaders kalandba!

Fodor Vivien

Hozzászólások